Ritka állat a bizalom

Az öreg parasztbácsi kora reggeltől az esti zárásig ácsorog a zsiráf ketrece előtt, és csak csóválja, csóválja a fejét. A rendész egy ideig nézi, aztán megpróbálja kitessékelni. Az öreg hátranéz, és azt morogja: jó, jó, de ilyen állat biztosan nincs… Ez a vicc jutott az eszembe, amikor olvastam a Magyar Tudományos Akadémia kutatóinak legfrissebb jelentését a magyar társadalom általános állapotáról.

Hogy az egészségünk a béka feneke alatt van, tudjuk. Az oktatási rendszerünk fabatkát sem ér, tudomásul vettük. A társadalom politikailag annyira megosztott, amennyire egyetlen más európai nemzet sem. Pesszimizmusunk példátlan, azt sem hisszük el, amit a saját bőrünkön tapasztalunk. Nem bízunk abban, hogy a rendőrség meg tud védeni minket a csibészektől. Az ötcsillagosnak mondott TEK mellett jöhetnek-mehetnek az országban évtizedek óta körözött milliárdos bűnözők.

Lassan ott tartunk, hogy azt sem lehet elhinni a politikusainknak, amit kérdeznek, hát még azt, amit mondanak. A miniszterelnök büszkén hirdeti, ne törődjünk azzal, mit beszél, csak a tetteire figyeljünk. Minél több disznóság derül ki az embereiről – hazugság, lopás, korrupció – ő annál erősebben bízik bennük. Az LMP üdvöskéje újabb és újabb korrupciót leplez le. Gyanús. Fideszes volt, ki súg neki? A szélsőjobbos párt esküszik, isten úgyse, semmi baja a cigányokkal, csak a felemelésükért küzd. Közük nincs gárdához, betyárokhoz, semmilyen sereghez...

A tudósok úgy látják, a magyar fiatalok jobbára még hisznek az intézményeknek, embereknek, az idősek kevésbé. Ők már tudják, olyan állat mifelénk a bizalom, amilyen nincs is.

Szerző

A zsarolás filozófiája

Ritkaság számba megy a mai - mindent rendszerezni kívánó világban -, hogy akad olyan fogalom, amely definiálhatatlan. Márpedig az orbáni munka alapú társadalom ilyen. Akadnak olyanok, akik egyszerű napszámos kapitalizmusként írják le, arra utalva, hogy az Európai Unióban a jóléti társadalom kiépítése a cél, nem tagadva természetesen azt, hogy ehhez a munkán keresztül vezet a nem egyszer rögös út. Annak a milliónyi magyarra, akinek nincs munkája - a csaknem teljes foglalkoztatottságot sugalló statisztikai adatok ellenére -, legfeljebb néhány hónapos segély, vagy a közmunka korlátozott időtartamú lehetőségei várnak.

Ez a kormányfő olvasatában így hangzik: "Azért emelkedhet nagy mértékben a minimálbér és csökkenhet a társasági adó, mert az ország gazdasági alapjai rendben vannak, a pénzügyi rendszer stabil. Ezek az intézkedések most azért jöhettek létre, mert a munkát elvégeztük. A magyar gazdasági modell, a munkaalapú gazdaság sikeres. Mi mindig is hittünk benne, most a külvilág is elismeri." Az elismertségre utalás fals voltára szót sem érdemes vesztegetni egy olyan országban, amelynek kormánya szinte hetente tör ki üdvrivalgásban, hogy a széles palettán elkövetett kötelezettségszegések miatt elindított, uniós eljárásokat ismételten sikerült megúsznunk.

Gazdasági korszakhatárt sejtet Orbán Viktor, amely az idősebbekben felidézi az 1970-es 1980-as esztendők időszakát, amikor a Szovjetunióban bejelentették: felépítették a szocializmust, és most már annak fejlettebb változata vár az emberekre. Az eredmény ismeretes, a Szovjetunió is, a szocializmus is beköltözött a történelemkönyvek lapjaira. Még Fidesz számára mintaként tekintett Kína is 1978-ban szakított a szovjet tervgazdasági modellel, és igaz, hogy csak óvatosan, ugyanakkor látványos eredménnyel, teret enged a piacgazdaságnak is. Nem így Orbán Viktor, aki napjainkban gazdasági szakaszhatárt vizionál, amely alkalmat nyújtott egy új, hatéves gazdasági terv bejelentésére. Ez bűvös hatos azonban semmi mást nem jelent, minthogy ennyi idő alatt kívánja majd a kormány a munkára rakódó terhek közül a munkaadói járulékot, több lépésben csökkenteni.

A gazdasági terv azonban - legyen az Széchenyi, Széll vagy Darányi - csak máz, amellyel bevonják az állam dirigista politikáját. Egyben zsarolási keret ahhoz, amennyiben nem sikerül megegyezni a munka világának szereplőivel, akkor ők lesznek az okai annak, ha jövőre - az önmagában nevetséges - 0,9 százalékos nyugdíjemelés valósul meg a kormányzati ajánlat 1,6 százaléka helyett. Orbán Viktor még mindig abban a tévhitben él, hogy a nyugdíjasok életszínvonala nagyobb mértékben emelkedett, mint az aktív keresőké. A közmunkaalapú társadalma a segélyalapút váltotta fel.

Szerző

Merkel harca

Manapság hozzászokhattunk a politikában a nem éppen kellemes meglepetésekhez. A Brexittel kapcsolatos népszavazáson a közvéleménykutatók azt jövendölték, hogy a britek az EU-ban maradásra szavaznak, az amerikai felmérések döntő többsége pedig Hillary Clinton megválasztását jósolta, de végül Donald Trump futott be.

A német sajtó már hetek óta azt rebesgeti, hogy Angela Merkel negyedszerre, a jövő ősszel esedékes parlamenti választáson is indul a kancellári tisztségért, s ki is akarja tölteni 2021-ben lejáró mandátumát, ám az utóbbi időben megtanultuk már: óvatosan kell kezelni minden biztosnak tűnő értesülést. Merkel vasárnap este eloszlatta maradék kételyeinket is, s bejelentette, hogy bár nagyon sokat gondolkodott a döntésen, végül úgy határozott, jelölteti magát a tisztségre.

Ez elsődlegesen talán nem is a német választók számára jó hír, hanem Európának, s az egész világnak. Amikor Barack Obama múlt héten Németországban járt, a kancellárra mintha politikai örököseként tekintett volna, aki képes arra, hogy újra a helyes irányba terelje ezer sebből vérző bolygónk ügyeit. Az Európai Unió még jobban fellélegezhetett. Jelenleg ugyanis a kontinens politikai palettáján a kancellárnak nincs alternatívája. Sem az Európai Tanács, sem az Európai Bizottság nem rendelkezik olyan politikai tőkével, mint a német kancellár, így még ma is érvényes Henry Kissingernek az a kérdése, kit tárcsázzon, ha Európa vezetőjével kíván beszélni? Ami az egyes tagországokat illeti, egy sor tagállam súlyos belpolitikai válsággal küzd a menekültáradat okozta bizonytalanság, a jobboldali radikálisok előretörése, vagy a gazdasági nehézségek miatt, ezért Merkel vezető szerepét senki sem veszélyezteti.

Angela Merkel minden korábbinál nehezebb kancellári megbízatására készül. Rendbe kell tennie Európa ügyeit, egyben kell tartania az Uniót, s meg kell mutatnia a magukat másodrangú uniós polgároknak érzők számára: a szélsőségesek által felvázolt út az önmegsemmisítéshez vezet.

Azért sem számíthat egyszerű időszakra, mert nem elég, hogy a világ és közös Európánk megannyi gonddal küzd, a kancellárnak számos belpolitikai problémával is szembe kell néznie. Bár a németek 55 százaléka úgy látja, ő a legalkalmasabb a kancellári tisztségre, helyzete meggyengült az utóbbi másfél évben. A menekültválság miatt feszültségek keletkeztek koalíciójában, s most ugyan béke uralkodik, de ki tudja, ez meddig tart. Előretört a jobboldali radikális Alternatíva, amely még sok gondot okozhat számára. Ráadásul komoly politikai vereségeként értékelik, hogy kénytelen volt államfőjelöltnek elfogadni a szociáldemokraták által javasolt Frank-Walter Steinmeiert.

Merkelnek többfrontos harcot kell vívnia, de mindannyiunk érdeke, hogy az ő irányvonala legyen az uralkodó. Nem szívesen ismernénk meg ugyanis, milyen az a bizonyos EU-n kívüli élet.

Szerző