Búcsú a francia Orbántól

Túlzott valamennyire a hétfői Le Monde, amidőn a legutóbbi jobboldali előválasztás után úgy fogalmazott, hogy a franciák „ostorcsapással” vettek búcsút személy szerint Nicolas Sarkozytől. A túlzás az arányokban van. Maga az érintett kétségtelenül arra számított, hogy a konzervatív párt jelöltjei között legalább a második helyre befut, és jövő vasárnap, amikor a szavazóknak arról kell majd dönteniük, kik az elsők, akiket jövő tavasszal szívesen látnának pártjának államfő jelöltjei között, ő is köztük lehet majd. Halvány esélye még marad talán a versenyben maradásra. Hát nem volt.

Az amúgy modorában durvaként számon tartott politikus, őszintén meg kell mondani, ezúttal valamennyire elegáns volt. Szomorúan, megtörten ismerte be, hogy a „varázsa” rövid életű volt, egyszer kapott öt évet a Respublika vezetésére, de ennek a fél évtizednek is olyan keserűek voltak az emlékei, hogy ő maga nem kell már jobboldal választóinak sem.

Még a vezető párizsi újságok, az elvben talán hozzá közelállók is, amolyan „francia Orbánnak” tartották. Nem magyar származása miatt, hanem vezetési stílusáért. Ha precízebbek óhajtunk lenni, tiszteletben tartani a nemzetközi rangsort, Orbánt tartották a Duna-völgyi Sarkozynak. Nagyjából az idő viszonylagos egybeesése miatt is. Sarko - ez a kinti beceneve – Chirac után 2007-ben lett államfő, amikor a Fidesz idehaza még ellenzékben volt, de 2012-ben már, amikor viszont otthon javában dúlt az „Orbán rezsim”, neki odakünn hanyatlott a csillaga. Már kihunyóban is volt.

Akkor hát miért hasonlították össze minduntalan kettőjüket? Éppen ikerjellegű vonásaikért. A pártban és a kormányzatban bevezetett parancsolási hajlamaikért, a minden minisztertől megkövetelt engedelmességért, az ideológiai egyhangúságért, a cezaromániáért. Sarkozy mostani nagy bukása után a kinti lapkommentárok szinte árnyalatnyi egyhangúsággal azzal jellemezték az uralmát, hogy bonapartista volt, populista, áhítozott a Nemzeti Front, az ottani Jobbik szavazóira, jelszavainak a java részét is hozzájuk igazította. Bázisának nem annyira a fővárosi népességet tekintette, hanem a „hamisítatlanul” nemzeti érzelmű vidékieket. És abban az országban, amelynek kivételes érdeme és hagyománya a laicizmus - a hit és az államiság szétválasztása -, Sarkozy is az egyházaknak udvarolt, a szószék lett az eszményei első számú hirdetője.

A rosszkedvű búcsú alkalmából, ha nem is az őszinte meggyőződés példájával, de látszatra igaz beismeréssel távozott Sarkozy, azzal a lényeges különbséggel, ha netán Orbánnak is egyszer majd be kell látnia korszerűtlenségét, a hasonló hajlandóság hiányozni fog belőle. Ami mindenekelőtt a két ország, a két lakosság lényeges eltéréséből fakad. De Gaulle tábornok, amikor 1958-ban, az igen nagy krízis után átvette a hatalmat, pillanatig se habozott, hogy minek is nevezze. Ő keresztelte el „Ötödik Köztársaságnak”, megerősítve republikánus meggyőződését, hiszen náciellenes küzdelmében se felejtette el soha, hogy az országnak és nemzetnek mik a hagyományai. Nem volt benne parányi nosztalgia se korábbi letűnt rezsimek iránt, ellentétben Orbánnal, aki minduntalan a hajdani uralmi módszerekre kacsint, ha rajta múlnék, kivétel nélkül minden műemléket is a negyed századig őrzött „nosztalgia monarchiához” igazítana, miként valójában teszi is. Sarkozy származása ellenére is francia és republikánus lett, ezért volt lelkileg könnyebb számára, ha fájdalmasan is, de számot vetni a környezettel, amelyben él.

Az elhangzottak után az volt a becsületes reakció, hogy a hajdani francia elnök fölmérte, hol tart országa hangulatában és lelkivilágában. Úgy csaknem háromnegyed év múlva igen fontos esemény lesz, egy nagyon szerencsétlenül alakult kormányzás után fél évtizedre új államfőt választani. Aki a lepergett években alaposan nyomon követte a történteket, az előtt már régebben nyilvánvalóvá vált, hogy Franciaországban politikai fordulatra kell számítani, a konzervativizmus térhet vissza. De nem abban a formában, amint az akár tíz napja is látszott. Három férfi vetélkedett a győzelemért, egyazon párt soraiból, de nem azonos stílussal és elképzelésekkel. Csakugyan napokon múlott, amíg ez a jelenlegi sorrend kialakult. A két állva maradt jelölt között nem lényeges a nemzedéki különbség, alig évtizednyi talán, de szándékban - annak ellenére, hogy mindketten ugyanannak az irányzatnak a követői -, meglehetősen eltérők. A fölülkerekedett Fillon valamivel korszerűbb, annyi előnye is van, hogy öt év múlva akár folytathatja is, tartósabb kilátásokkal kecsegtetve választóit, stabilitást is ígérve.

Ismerjük el, bármennyire ellenszenves volt is Sarkozy politikai hatalmi múltja, mostani gesztusa demokratáról tanúskodott. Ami személyes érdeme is, de mindenekelőtt a republikánus rendszeré, amely nem szükségszerűen dramatizál minden választási alkalmat. A demokrácia politikai váltógazdaság, érthető izgalmakkal és átmeneti feszültségekkel, de attól lehet tartani, nálunk 2018-ban nem számíthatunk majd a "magunk Sarkozyére". Függetlenül az eredménytől amolyan hamisítatlan magyar választás lesz, ami egyáltalán nem garancia arra, hogy az erőpróbát úgy úszhatjuk meg, ahogyan a minap Franciaországban történt.

Szerző

Meglepetés a sakk vb-n

Publikálás dátuma
2016.11.23. 06:51
Fotó: Getty Images/Jason Kempin
Óriási meglepetés körvonalazódik az Egyesült Államokban, New Yorkban zajló sakk világbajnokságon. Az orosz Szergej Karjakin ugyanis megszerezte a vezetést a toronymagas esélyesnek kikiáltott norvég Magnus Carlsen ellen, miután nyolcadik találkozójukon legyőzte riválisát.

Drámai mérkőzést vívtak, amely öt órán keresztül tartott, s Karjakin az 52. lépésben mattolta a „csodafiút”.

Carlsen gyengén játszott – értékelték szakértők, mindenfajta agresszivitás hiányzott lépéseiből. A mérkőzés sokáig úgy zajlott, mint az eddigiek: lassan, csendben, unalmasan. A sakk szerelmesei számára eddig óriási csalódást jelentett a finálé, hiszen miközben éppen azért vitték New Yorkba a vb döntőjét, hogy felkeltsék az amerikai szponzorok érdeklődését, a lagymatag játékkal ezt eddig nem igazán sikerült elérni. Rendre békés döntetleneket játszottak, nem mentek bele semmiféle kockázatba, így nyolc találkozót kellett várni ahhoz, hogy megszülessen az első győzelem.

Karjakin ezzel 4,5:3,5-re vezet, Carlsen számára azonban még semmi sincs veszve, hiszen egyelőre a viadalnak csak kétharmadánál tartanak. Ugyanakkor a norvégnak nagyon össze kell szednie magát, s végre bizonyítania kell, hogy nem véletlenül emlegetik a sportág történetének legjobbjai között. Az 1,1 millió dollár összdíjazású döntő összesen 12 mérkőzésig tart.

Szerző

A videojáték is a felkészülés része

Számítógépes játékkal fejlesztik a játékosok gondolkodását és döntési képességét a Szalai Ádámot is foglalkoztató német élvonalbeli Hoffenheim labdarúgócsapatánál. A mérések szerint akár tíz százalékkal is nőhet egy év alatt azoknak a futballistáknak a koncentráló képessége, akik rendszeresen játszanak a klub által elkészíttetett speciális programmal.

A Der Spiegel című német hetilap cikke szerint a hoffenheimi kapusoknak kötelező az edzések végén hetente kétszer a videojáték, a mezőnyjátékosok szabadon dönthetnek arról, hogy akarnak-e ezzel játszani, de nekik is nagyon ajánlják a játékot, amelynek lényege, hogy a képernyő különböző pontjain felvillanó majd eltűnő mezeket, labdákat kell emlékezetből és gyorsan pont ugyanoda elhelyezni.

A nehezebb fokozatban egyre rövidebb idő alatt, egyre több szimbólumot kell megjegyezni. A játékosok eredményeit rögzítik, így lehet nyomon követni, ki, mennyit fejlődött. Egy-egy alkalommal húsz percet töltenek el a számítógép előtt a futballisták.

„Megváltoztatta a gondolkozásom az edzések utáni számítógépezés – mondta Oliver Baumann, a csapat első számú kapusa. A hálóőr konkrét példát is említett, amikor hasznát vette a videojátéknak: a Wolfsburg elleni bajnokin egy ellentámadásnál ketten vezették rá a labdát, ő nem mozdult ki a kapujából, mert arra gondolt, Mario Gomez lepasszolja a labdát a csapattársnak. Baumann arra koncentrált, hogy elcsípje az átadást, és így is történt. „Korábban ilyen helyzetben kirohantam volna a labdát vezető támadóra, aki elgurította volna mellettem a labdát a társának, és gólt kapunk.”

Jan Meyer nyolc éve dolgozik sportpszichológusként a profi csapat mellett, az ő ötlete volt a számítógépes játékok beépítése az edzésprogramba.

„A mai futballisták szinte éjjel nappal tableteznek, okos telefonoznak, ezért azt gondoltam, próbáljuk ezt a függőségüket valamilyen módon hasznosítani – hangsúlyozta a szakember. – Amikor elkezdtük ezt a módszert alkalmazni, sokan kinevettek minket, napjainkban egyre több klub alkalmaz a miénkhez hasonló megoldásokat. Fizikailag nem igazán lehet többet kihozni a játékosokból, mentális téren azonban még van előrelépési lehetőség, ott bőven tudunk még fejlődni. Egy kiélezett helyzetben hozott gyors és jó döntéssel mérkőzést lehet nyerni.”

A szakemberek nem képviselnek egységes álláspontot a számítógépes játékok megítélésében. Daniel Memmert, kölni sporttudós szerint a nincs megalapozott bizonyíték arra, hogy ezzel a módszerrel bármilyen képességük fejleszthető lenne a játékosoknak.

„Ez nem több egyszerű reklámfogásnál, a számítógépes játékok eladási mutatóit kívánják így növelni, hogy elhitetik az emberekkel, valaki jobban fog futballozni, ha leül a gép elé – jelentette ki a szakember.

Mayer erre annyit reagált, hogy ez egy teljesen új terület, még az út elején járnak, de a felmérések egyértelműen bizonyították, gyorsabban és jobban döntenek azok a hoffenheimi futballisták, akik rendszeresen játszanak a gépen az edzések után.

A Bundesliga újoncánál, az élvonalban listavezető RB Leipzignél - a csapat kapusa a magyar válogatott Gulácsi Péter – szintén számítógépeznek a futballisták a tréningek végén. Az idei szezonban két csapat veretlen a német első osztályban: az RB Leipzig és a Hoffenheim.

A sztárok is használják
A világ egyik legjobb és legellentmondásosabb megítélésű támadója, Zlatan Ibrahimovic önéletrajzi könyvében is említést tesz arról, milyen sokat játszott csapattársaival a különböző FIFA-játékokkal. A futballista szerint a valódi meccsszituációkhoz hasonló helyzetek megoldása a kanapéról segített neki jó döntéseket hozni a pályán.
Mats Hummels, a világbajnok német válogatott védője is hasznosnak tartja az otthoni videojátékozást. „Itt ugyanúgy kell koncentrálni, hol van szabadon megjátszható társ, az sem mindegy, milyen ütemben passzol az ember, szeretek játszani, és úgy gondolom, a videojátékok során hozott gyors döntéseknek hasznát veszem a pályán is” – vélte a futballista.
Mayer szerint a FIFA-játékok nem alkalmasak a játékosok gondolkodásának, koncentráló képességének fejlesztésére.
„A boltokban kapható videojátékokban túl sok a kiszámíthatatlan pillanat, ami a felhasználóknak természetesen érdekes és jó, de ha célzottan akarunk egy-egy képességet fejleszteni, akkor ezt csak tudományosan lehet megoldani, a véletlenek kizárásával” – vélte a szakértő.