Durva! Egerszalóki otthonából rabolták el a kétéves kislányt (Videók!)

Publikálás dátuma
2016.11.23. 13:01
Fotó: police.hu
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított egy budapesti férfi ellen, aki az eddigi adatok alapján 2016. november elején megjelent korábbi partnerének egerszalóki otthonánál, majd onnan a beleegyezése nélkül elvitte magával közös gyermeküket.

A gyanú szerint a férfi közölte az édesanyával, hogy amennyiben hajlandó külföldön prostituáltként dolgozni, kizárólag abban az esetben adja vissza a kislányát. A 2 és fél éves gyermek édesanyja ezt követően - 2016. november 16-án - értesítette a rendőrséget.

A Heves megyei nyomozók a Terrorelhárítási Központ műveleti egység munkatársainak közreműködésével a bejelentés másnapján Budapesten elfogták Sz. Zsoltot és élettársát Cs. Krisztinát.

A 39 éves férfit és a 42 éves nőt előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol ellenük - őrizetbe vételük mellett - emberrablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

A gyermeket és édesanyját a rendőrök épségben hazaszállították.

A rendőrség kezdeményezésére az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2016. november 19-én mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását elrendelte.

Szerző

Felmentették a közterület-fenntartó exvezérét

Jogerősen felmentette a hűtlen kezelés vádja alól a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. volt vezérigazgatóját a Fővárosi Ítélőtábla szerdán.

A másodfokon eljáró bíróság lényegében helybenhagyta a Bielek Péter és társai ügyben hozott elsőfokú felmentő ítéletet.
Bielek Péter ellen 2012 júniusában emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a pusztazámori hulladéklerakó metánmentesítésével kapcsolatos beruházás miatt. A vádirat szerint a fővárosi cég volt vezetője összejátszott a hulladéklerakó metánmentesítésére kiírt pályázat nyertes cégének vezetőjével, és ezért az indokoltnál mintegy 70 millió forinttal többet fizettek ki a munkálatokra.

A Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett határozatában Bielek Péter és két vádlott társát hűtlen kezelés vádja, míg a negyedrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól mentette fel.

Az ügyben eljáró tanács elnöke, Nehrer Péter kijelentette: helyes és törvényes volt az elsőfokú bírósági döntés, amellyel bizonyítottság hiányában felmentették a vádlottakat. Az elsőfokú bíróság által kifejtett véleményekkel a Fővárosi Ítélőtábla maradéktalanul egyetértett - fűzte hozzá.

Nehrer Péter kifejtette, a bíróság egyetértett azzal, a szakértői véleményben foglalt megállapítással is, hogy a munkák túlárazottsága, a díj megalapozatlansága műszakilag sem merült fel.

Elmondta, Bielek Pétert azzal vádolták, neki észlelnie kellett volna, hogy a közbeszerzési bizottság - az ajánlat elfogadásáról szóló - döntése megalapozatlan, és ezért az aláírást meg kellett volna tagadnia. Az elsőfokú bíróság helyesen nem tartotta megállapíthatónak, hogy az elsőrendű vádlott ezen lehetősége fennállt volna.

Mint kifejtette, a bizottságban voltak azok az emberek, akik rendelkeztek azon képzettséggel, amellyel az ajánlatot meg tudták volna ítélni. Ugyanakkor az ügyészség éppen azokkal szemben nem emelt vádat, akik a bizottság tagjaiként a szakmai részleteknek is a tudatában voltak - mondta Nehrer Péter. Elmondta, hogy a negyedrendű vádlott a bűnügyi őrizetben eltölt idő miatt kártalanítási igényt terjeszthet elő.

Szerző

Német fiatalok raboltak Siófokon

Javítóintézeti nevelésre, illetve letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Siófoki Járásbíróság nem jogerősen a napokban három német fiatalt, akik kiraboltak egy magyar férfit júniusban Siófokon - közölte a Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya.

Vadócz Attila szóvivő elmondta: a 15 éves, a 17 éves és a 18 éves német vádlott júniusban a siófoki Jókai parkban beszélgetni kezdett egy erősen ittas férfival, majd a pénzét követelték. Amikor ő annak átadását megtagadta, megverték, elvették az ötvenezer forintját és az iratait.

A támadók a bűnösségükre is kiterjedő beismerő vallomást tettek, azt mondták, mélyen megbánták tettüket és bocsánatot kértek a sértettől. A bíróság csoportosan elkövetett rablásban találta bűnösnek őket, a két fiatalkorú elkövetővel szemben két, illetve két és fél év javítóintézeti nevelést szabott ki, felnőtt társukat két év tíz hónap szabadságvesztéssel sújtotta.

A határozat fellebbezések miatt nem jogerős, az ügy másodfokon a Kaposvári Törvényszéken folytatódik. Vadócz Attila megjegyezte, ha az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakat jogerősen is elmarasztalják, akkor lehetőségük lesz büntetésük még hátralévő részét Németországban letölteni.

Szerző