molesztálás;szexuális zaklatás;Úri;

2016-11-24 18:12:00

Szexuálisan zaklatta kisfia barátait - 10 évet kapott az úri apa

Tíz év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki 2012 és 2014 között különféle szexuális cselekményekre bírt rá kiskorú lányokat - tájékoztatott a törvényszék szóvivője.

Gyimesi Kinga közlése szerint a bíróság két rendbeli szexuális erőszak, szexuális kényszerítés, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt döntött a tíz évnyi büntetés mellett. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője is felmentésért fellebbezett - mondta a szóvivő.

Mint az a vádiratból kiderül, a férfi 2010 nyarán házasodott meg, s még ugyanebben az évben megszületett első, majd 2013 tavaszán második gyermekük - egy fiú és egy lány -, de a kapcsolat hamar tönkrement. A vádlott felesége 2014 februárjában lányukkal együtt elköltözött, a fiú pedig apjánál maradt az egykor közös lakásban, a Pest megyei Úriban. 

A férfi szexuális érdeklődése már 2012-től a 12 év alatti lányok irányába fordult, ezért nemi vágyának felkeltése, illetve kielégítése céljából éveken át több ismerős kislányt hívott át magukhoz, majd különböző módon molesztálta őket. A sértettek között a szomszéd családok néhány 8 és 11 év közötti lánygyermeke, kisfia játszópajtásai, valamint egyik ismerősének 15 éves lánya is megtalálható. 

A nagyobbacska lányt elvileg azért kérte el apjától a 2014. évi őszi szünet idejére, hogy míg ő dolgozik, vigyázzon a kisfiára, valójában azonban szexuális vágyait akarta kielégíttetni vele. A lányt egyebek mellett alkohol fogyasztására beszélte rá, s szexuális kapcsolatot is létesített vele. A történtekre úgy derült fény, hogy a gyerek később mindent elmondott az édesanyjának.