Forma-1;Lewis Hamilton;Abu-Dzabi Nagydíj;Nico Rosberg;

2016-11-25 06:51:00

Az évadzárón dönteni kell

Vége, nincs tovább: a vasárnap magyar idő szerint 14 órakor (Tv.: M4 Sport) elrajtoló Abu-Dzabi Nagydíj után pont kerül a napjaink Forma-1-ét uraló két versenyző, a világbajnokságot vezető Nico Rosberg és címvédő csapattársa, Lewis Hamilton hadakozásának a végére, azaz eldől, ki lesz a 2016-os idény világbajnoka.

A versenysorozat történetének leghosszabb idényében húsz különböző helyszínt követően kilenc-kilenc győzelemmel áll a Mercedes párosa, akik között a differencia 12 pont. Az évet négy sikerrel kezdő, májusban még 43 ponttal vezető Rosberg az idény felénél ugyan 19 pontnyi hátrányban volt 2008, 2014 és 2015 egyéni világbajnokával, Hamiltonnal szemben, az évad második szakaszát nyitó versenyeken többször nyert, így újra a pontverseny élére állt.

A német ráadásul a szerencsével sem állt hadilábon, hiszen a jelen állás szerint sorsfordítónak nevezhető maláj megmérettetésen csapattársa az élről esett ki motorproblémák miatt. Azt azt követő Japán Nagydíjon nyert legutóbb a német, akinek a tetemesre rúgó fór mellett az utóbbi hetekben az is belefért, hogy Hamilton mögött különösebb kockázatvállalás nélkül másodikként érjen célba, hiszen előnyéből az óvatos vezetés mellett így is megőrzött 12 egységet.

Rosberg pontelőnye birtokában még mindig a bajnoki cím elsőszámú várományosa, a nemzetközi közvélemény is úgy számol, hogy Hamilton újabb, immáron negyedik világbajnoki címéhez nem elég az, hogy a brit megnyeri a versenyt. Rosberg számára egyszerűnek tűnik a képlet: végső diadalához az is elegendő, ha dobogós helyezést ér el (minderről keretes írásunkban olvashat).

Játék a számokkal
Rosberg világbajnok, ha…
…a dobogón végez
…negyedik, ötödik vagy hatodik lesz, miközben Hamilton legfeljebb második
…hetedik vagy nyolcadik. lesz, miközben Hamilton legfeljebb harmadik
…Hamilton lemarad a dobogóról
Hamilton világbajnok, ha…
…nyer, miközben Rosberg legfeljebb negyedik
…második lesz, miközben Rosberg legfeljebb hetedik
…harmadik lesz, miközben Rosberg legfeljebb kilencedik

A konstruktőrök között már hetekkel ezelőtt csúcsra érő Mercedes harmadik éve tartó dominanciájának ismeretében nem túlzott elvárás, hogy mindkét versenyző odaérjen a legjobb háromba, az évadzáró verseny elé azonban – már csak a nagy tét miatt is – nem árt kellő óvatossággal tekinteni. Előfordult már olyan – Lewis Hamiltonnal 2007-ben, illetve Mark Webberrel és Fernando Alonsoval 2010-ben, éppen Abu-Dzabiban –, hogy egy versenyző kényelmesnek tetsző pontelőnnyel várta az utolsó felvonást, ahol aztán úgy alakultak a dolgok, hogy a fordító rivális örülhetett.

A döntő megmérettetés előtt többen tanácsokkal látták el Hamiltont. A Red Bull istálló szerint a brit egyetlen esélye, ha elsőként haladva taktikázik, vagyis feltartja csapattársát, akit így az ő párosuk támadhat (s akár leszoríthat a pódiumról). Mások szerint a brit bajnoknak résen kell lenni, hiszen ha az idény elején többször tapasztaltakhoz hasonlóan ezúttal is ütköznek a csapattársak, abból csakis az éllovas jöhet ki jól. „Biztos vagyok benne, hogy sportszerű csatát vívunk” – reagált a felvetésekre Hamilton.

 Búcsú a kedvencektől
Jenson Button és Felipe Massa utoljára áll rajthoz az Abu-Dzabi Nagydíjon. Noha felmerült, hogy a mezőny korelnökének számító 36 éves Button csupán szünetelteti karrierjét, a brit tegnap a verseny helyszínén hivatalosan is bejelentette, hogy a vasárnapi lesz az utolsó Forma-1-es rajtja.
Szám szerint a 308.: ezzel a startok számában éppen beéri a sportág legendáját, Michael Schumachert. Button 2000-ben csatlakozott a száguldó cirkusz mezőnyéhez, melynek az utóbbi 17 évben megszakítás nélkül tagja volt, 15 alkalommal intették le elsőként. A McLarentől visszavonuló brit legnagyobb F1-es sikerét 2009-ben érte el, amikor a Brawn GP színeiben megnyerte az egyéni világbajnokságot.
Massa számára a 250. rajt lesz az utolsó. A szimpatikus brazil ugyan már szeptemberben bejelentette visszavonulását, két hete hazai versenyén, a Brazil Nagydíjon könnyek között búcsúzott honfitársaitól, s szeretett sportágától. A 2002-ben debütáló Massa egyetlen idényt nem számítva bemutatkozása óta a sorozat tagja, legszebb éveit a Ferrari versenyzőjeként töltötte 2006 és 2013 között. Massa 2008-ban egyetlen ponttal maradt el Lewis Hamilton mögött a vb-pontversenyben, 2009-ben viszont kevésen múlt, hogy tragédia áldozata legyen.
A Magyar Nagydíj egyik edzésén elszenvedett balesete után a pilóta mindig hangsúlyozta, hálás az őt megmentő magyar orvosoknak, teljesítménye azonban a kihagyást követő visszatérése után már nem közelítette meg a korábbit. Massa 2014 óta a Williams egyik autóját vezette, pályafutása során összesen 11 futamot nyert.