Liverpool;Steven Gerrard;visszavonulás;

2016-11-25 06:54:00

Visszavonul Gerrard, a korszakos zseni

Tegnap bejelentette visszavonulását Steven Gerrard. A Liverpool futballcsapatában 504 bajnoki mérkőzésen, és az angol labdarúgó-válogatott színeiben – rekordot jelentő – 114 alkalommal pályára lépő középpályás csütörtökön hivatalos közleményben közölte döntését.

„A jövőmmel kapcsolatos spekulációkra reagálva megerősítem, futballistaként befejezem profi pályafutásomat” – fogalmazott a kommüniké. „Minden pillanatért hálás vagyok, amit a Liverpoolban, az LA Galaxyban és az angol válogatottban átélhettem. Izgatott vagyok, mit hoz a jövő, most azonban még nem szeretnénk dönteni arról, hogyan tovább, megfontolom a lehetőségeket” – közölte a Liverpool mellett egyetlen másik klubot, a Los Angeles Galaxy együttesét szolgáló angol labdarúgó.

A 36 éves játékos a Liverpool neveltje, így magától értetődő volt, hogy a legendás egylet színeiben vált ismert játékossá. A klubot 1998 és 2015 között 120 gólt lőve számtalan sikerhez segítette, mindközül a legemlékezetesebb talán a 2005-ös Bajnokok Ligája döntő, ahol a vörösök az AC Milan ellen 0-3-ról fordítva hódították el a trófeát. Noha a klub még 2015-ben is hosszabbított volna az akkor 34 esztendős játékossal, Gerrard hosszas vívódás után úgy döntött, 17 év után eligazol.

Gerrard profi karrierjének utolsó klubjához, az Egyesült Államok bajnokságában induló Los Angeles Galaxy együtteséhez 2015 nyarán csatlakozott. Az amerikai közönség 34 mérkőzésen láthatta az angol válogatottságot 2014-ben, a brazíliai világbajnokság után lemondó korszakos zsenit, akiről úgy tartják, hamarosan edzőként térhet vissza a futball világába.