pusztítás;madárinfluenza-járvány;400 ezer állat;

2016-11-27 11:15:00

Madárinfluenza - 400 ezer(!) állatot öltek le

Süth Miklós  egykori országos főállatorvos szerint a betegségnek komoly gazdasági következményei vannak, hiszen máshogy nem tudják kezelni, mint a fertőzött állatállomány megsemmisítésével. A tünetek között szerepel az idegrendszeri abnormalitás, a szárnyasok szédelegnek, koordinációs problémáik vannak, az orr- és szemfolyás és a borzolt toll. 

A most Magyarországon is megjelent vírustörzset már 2014-ben is kimutatták - tette hozzá a szakember. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel csütörtökön azt közölte, hogy az európai madárinfluenza-járvány egyre több országot érint: az utóbbi napokban Ausztria, Németország, Horvátország, Dánia, Hollandia után Olaszország és Svédország is jelezte a betegség jelenlétét vadmadárállományban, illetve baromfitelepeken. A járvány leküzdéséért a magyar állategészségügyi hatóság mindent megtesz, és továbbra is számít az állattartók felelősségteljes együttműködésére.