Oktatás: vágyvezérelt gondolkodás

A magyar kormány relatíve keveset költ oktatásra, így fontos lenne, hogy a rendelkezésre álló forrásokat jól költsék el - erről is beszélt Andreas Schleicher, az OECD szakértője, miután tiszteletét tette a kormány köznevelési kerekasztalánál. Figyelmeztetése nem légből kapott, az Európai Bizottság oktatási jelentéséből ugyanis az látszik, hogy a legtöbb pénz nem közvetlenül iskolai oktatásra, hanem olyan "egyéb" beruházásokra ment el, mint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Ludovika Campus tatarozása, a pedagógusminősítés, a tanfelügyelet és az iskolák feletti állami kontroll rendszerének kiépítése. Radó Péter oktatáspolitikai elemző a tiltakozások újbóli felerősödésére számít.

Fényes jövő áll a magyar iskolák előtt, a közoktatási rendszer hibáinak kijavítását célzó átalakítások a legjobb irányban haladnak. Röviden így lehetne összefoglalni a kormány álláspontját oktatásügyben az elmúlt napokban tett miniszteri, államtitkári nyilatkozatok alapján. Két hete Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára tolmácsolta egyfajta győzelmi jelentésként az Európai Bizottság (EB) friss oktatási jelentését, amelyből azt olvasta ki, "hogy nemcsak Magyarország, hanem a magyar oktatásügy is erősödik". Bő héttel később Palkovics László oktatási államtitkár sorolta hosszasan a köznevelési kerekasztal és saját munkájának sikereit, balján az OECD meghívott szakértőjével, aki az MTI tudósítása szerint azt mondta, Magyarország jó úton indult el az oktatás javítása érdekében. Múlt csütörtökön pedig Balog Zoltán humánminiszter próbálta meggyőzni az Országgyűlés kulturális bizottságát arról, hogy az oktatási kormányzat érti a dolgát.

Mínusz egyről a nullára

Első pillantásra valóban úgy tűnhet, hogy Rétvári Bence most kivételesen nem hazudik, az EB Oktatási és képzési figyelő 2016 című novemberi kiadványa pozitívabb képet fest a magyar oktatásügy helyzetéről, mint például ugyanezen szervezet februári jelentése. Ám ha bepillantunk a kormányzati sikerpropaganda fényesre suvickolt színfala mögé, láthatjuk, hogy ez nem teljesen így van. Bár a kiadvány szerint az utőbbi években emelkedett hazánkban a diplomások aránya, ez a változás nem ennek a kormánynak köszönhető.

- A diplomások arányára vonatkozó növekvő adat a 30-34 éves korosztályra vonatkozik, ami még az előző évtized közepe magas arányú részvételének következménye, számítások szerint két-három éven belül ez a mutató romlani kezd, amivel a munkaanyag készítői is tisztában vannak - mutatott rá Radó Péter. Az oktatáspolitikai elemző szerint a bizottság kiadványa lényegében most sem tesz mást, mint "türelmesen és diplomatikusan" megismétli ugyanazokat a kritikus észrevételeket, amelyek minden évben bekerülnek ebbe az anyagba: romló alapkészségek, növekvő korai iskolaelhagyás, hátrányos helyzetű és roma tanulók oktatásával kapcsolatos problémák, és még sorolhatnánk. Az idei jelentés egyetlen zavarba ejtő eleme a jelentős mértékben megnövekedett finanszírozási szintről szóló adat, ugyanis ezt semmi nem támasztja alá - tette hozzá.

A kiadvány szerint az oktatási költések GDP-hez viszonyított aránya valóban nőtt, és meg is haladja az uniós átlagot: 2012-2015 között 4,7 százalékról 5,2 százalékra (az unós átlag 4,9 százalék). Rétvári Bence szerint az ellenzék és a kritikusok ezzel kapcsolatban azért hallgatnak, mert az "eddigi legfőbb érvüket" - miszerint a magyar kormány keveset fordít az oktatásra - a jelentés cáfolja. A felületes kormánykommunikáció elfogadása helyett érdemes itt is a számok mögé nézni. Mint arra Nahalka István oktatáskutató elemzésében rámutatott, az EB adatai lényegesen eltérnek az Eurostat, de a Központi Statisztikai Hivatal adataitól is. Ennek az lehet az oka, hogy az EB kiadványában az uniótól kapott pénzeket is beleszámolták az összesítésbe. A végeredmény azonban még így is csak a 2010-es szintnek felel meg (a kormányváltás után az Orbán-kabinet drasztikus forráskivonást hajtott végre az oktatásban). Hiller István, az MSZP választmányi elnöke és oktatáspolitikusa mindezt úgy foglalta össze: a kormánynak sikerült mínusz egyről a nullára visszatalálnia.

Nahalka István mindemellett felhívta a figyelmet arra is, hogy a növekedésben a legnagyobb értékekkel az "Egyéb oktatás" rész rendelkezik. "Ez nem az iskolai oktatást jelenti, legalábbis ha csak az elnevezésre gondolunk. Hát, akkor mit? A költségvetések és a zárszámadások erről, ha kitartóan kutatgat az ember, tudósítanak. Ide tartoznak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre fordított, az egyéb felsőoktatás támogatásánál jóval nagyobb összegek, a Ludovika Campus költségei, alapítványok támogatása, az Oktatási Hivatal (OH) és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet költségei. Az OH - gondolom - elsősorban a gigantomán pedagógusminősítési, tanfelügyeleti munka költségeire kap nagy összegeket. Elég valószínű, hogy az Egyéb oktatás címszó alatt számos olyan feladat is szerepel (persze abszolút indokolhatók mellett), amelyek nem hoznak igazán hasznot, amelyek pusztán az állam központosító gyakorlatából, a központi feladatok nagy forrásigényéből következnek" - írta.

Vagyis az EB kiadványát semmi esetre sem lehet győzelmi jelentésként értékelni, bármennyire szeretnék is ezt föntről elhitetni velünk. - A bizottság anyagában nem szerepel, hogy jó irányba mennek a dolgok és az anyag ilyetén értelmezése a vágyvezérelt gondolkodás tünete. Az anyag lényegében az uniós célértékek alakulásának egyfajta, meglehetősen korlátozott interpretációja. A bizottságnak nem feladata, hogy ítéletet mondjon a "dolgok irányáról". Egyetlen komoly elemző sincs, aki osztana egy ilyen derűlátó ítéletet a magyar oktatáspolitikáról - tette hozzá Radó Péter. Andreas Schleicher, az OECD szakértője dicséretnek hangzó kijelentése sem ad túl sok okot a derűre, az lényegében csak a szakoktatásban bevezetett duális képzésre vonatkozott. Ugyanakkor ő is arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kormány relatíve keveset költ oktatásra, így fontos lenne, hogy a rendelkezésre álló forrásokat jól költsék el.

Folytatódnak a tiltakozások?

A jelentés csúsztatásokkal teli kormányzati magyarázatára a Civil Közoktatási Platform és a Tanítanék Mozgalom is felhívta a figyelmet, részletes elemzésekben. A mozgalom képviselői sajtótájékoztatót is tartottak a témában, az Emmi elé is szerveztek kisebb, figyelemfelhívó demonstrációkat, a nagy közfelháborodás azonban most elmaradni látszik. Pedig ok továbbra is lenne rá bőven. Az év eleji, tízezreket megmozgató tanár- és diáktüntetések nyárra maximum ezerfős demonstrációkká szelídültek. Akkor a Tanítanék bejelentette, hogy hálózatépítésbe kezd, őszre pedig komoly radikalizálódást ígértek. Ennek ellenére az ősz legnagyobb "durranása" Pukli István kiválása volt a mozgalomból. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke nemrég úgy nyilatkozott, a "tanárlázadásnak" nincs eredménye, nem történtek érdemi változások az oktatásban. A Pedagógusok Szakszervezete által szervezett sztrájk sem volt elsöprő erejű, igaz, jelentős ellenszélben kellett szervezkedniük, a kormány, illetve egyes önkormányzatok lépten-nyomon akadályokat gördítettek a törvényes munkabeszüntetés elé. Ennek egyik legfőbb eszköze a tanárok megfélemlítése volt (kirúgással, fizetésmegvonással fenyegetés, stb.).

Kérdés, ilyen környezetben mennyire lehetnek sikeresek a civil és szakszervezeti akciók, célba ér-e a kormány sikerpropagandája, ellaposodhat-e a tanári mozgalom? Az Ipsos felmérésben, amely arra volt kíváncsi, mi aggasztja leginkább a magyarokat, az oktatásügy az ötödik helyen áll. Bár ez a helyezés magasabb, mint korábban, a százalékos arányok tekintetében az első négy (az egészségügy, korrupció, szegénység és egyenlőtlenség, munkanélküliség) jóval megelőzi: az első helyen szereplő egészségügy miatt az emberek 63 százaléka aggódik, ellenben az oktatás 19 százalékon áll. A European Social Survey pedig arra mutatott rá, hogy a magyar emberek nem is igazán szeretnek beleszólni a közügyekbe, sokan nem is érzik magukat kompetensnek bizonyos kérdésekben. A kutatók szerint ezen az oktatással lehetne javítani, hiszen az iskola jelenti a legjobb lehetőséget arra, hogy a fiatal széles látókörű, tudatos és kritikus állampolgárrá váljon. A jelenlegi oktatáspolitika azonban nem ezen munkálkodik, az Orbán-kormány nem is érdekelt a politikában kiigazodó, felelősségteljes választóréteg kinevelésében.

- Az iskolának az aktív polgári részvétel tanműhelyeként kellene működnie, az iskolai autonómia felszámolása és az iskolák külső bürokratikus irányítása teljesen ellehetetleníti ezt a szerepet - fogalmazott Radó Péter. Az oktatáspolitikai elemző szerint a civil polgári önszerveződésnek is a kemény korlátai vannak Magyarországon, a Tanítanék ennek ellenére is elérte, hogy sokak számára láthatóvá váltak a rendszerbe kódolt súlyos problémák. - Ám egy tiltakozó mozgalom önmagában nem képes változtatni, s ha lesz is változás, az csak hosszabb távon következik be. A jelenlegi kormányzat oktatáspolitikája viszont éppen e hosszú távú változás ellen hat - tette hozzá.

A Tanítanék stratégiájával (több idő a háttérmunkára, kevesebb nyilvános szereplés) kapcsolatban Radó úgy nyilatkozott: minden mozgalom működésében vannak intenzívebb és kevésbé intenzív szakaszok, az év első felének több mint négy hónapig tartó rendkívül intenzív időszaka nem volt sokáig fenntartható. - Másfelől azonban a kormány maga gondoskodik arról, hogy fenntartsa a tiltakozó mozgalom folytonosságát, újabban például a szakközépiskolák szétverésével, az önkormányzatok teljes kiszorításával, az új középiskolai felvételi vizsgával vagy a változatlanul napirenden tartott iskolaszerkezeti beavatkozással. Én a tiltakozások folytatódására számítok - mondta Radó Péter.