Bulvár;epilepszás roham;Zámbó Krisztián;

2016-11-28 10:00:00

Zámbó Krisztián pszichiátriai kezelésre szorulhat

Zámbó Krisztiánra péntek este tört egy epilepsziás roham a budapesti Aréna Plázában egy mozis vetítés alatt - az énekes erről saját Facebook-oldalán számolt be. Zámbó Jimmy fia az általa megosztott videóban többször hangsúlyozta, hogy nem kábítószerezik, nem iszik, a Ripostnak azonban bevallotta, hogy néha megiszik egy-egy pohárkával. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez okozta volna a rohamot, az előadó szerint a sok stressz válthatta ki a görcsöket.

„Egyik pillanatról a másikra történt az eset, amit az orvosok szerint az utóbbi idők túlhajszolt életmódja okozott nálam. Összekuporodtam, rángógörcsöt kaptam, összeszorult az állkapcsom, habzott a szám és fennakadtak a szemeim. Ezután leborultam a földre, és ott vergődtem tovább. A barátom ekkor kiáltott segítségért, nekem pedig negyven perc kiesett az életemből” - emlékezett vissza Krisztián a rémisztő esetre, aminek több ember is szemtanúja volt, hiszen egy moziteremben lett rosszul. Az énekes elnézést is kért mindenkitől, aki jelen volt, hiszen a rohama miatt leállították a filmet, majd mentő vitte el a kórházba. 

Zámbó Jimmy fia a Ripostnak azt mondta, hogy bár nem él egészséges életet, néha megiszik egy-egy pohárkával, de állítja, hogy a sok fellépés okozta a stresszt és a fáradtságot. "Az orvosok szerint majdnem biztos, hogy többet nem fog előfordulni, ha mégis, akkor pszichiátriai kezelésnek kell alávetnem magam. Fontos, hogy az emberek tudják, nem vagyok drogos” - hangsúlyozta ismét Krisztián.