Szerintem;Gorbacsov;Reagan;Trump;

Reagan, Gorbacsov, Trump

Egyetértve Del Medico Imre a Népszava november 22-i számában megjelent olvasói levelével, hogy ab ovo ne azok alapján ítéljük meg Trumpot, hogy mit mondott a választási kampány idején, hanem várjuk meg, amikor ténylegesen kezébe veszi a hatalmat és elkezd dolgozni. Induljunk ki abból, hogy mindennél szebben beszél a tett. Egyetértve azzal is, hogy az egykori amerikai elnöknek, Reagennek, jelentős szerepe volt a hidegháború befejezésében, ugyanakkor még három nagyon fontos tényezőre is szeretném felhívni az olvasó figyelmét. Először is arra, hogy a 80-as évekre a szovjet szocialista gazdasági, politikai, ideológiai rendszer megoldhatatlan válságba került. Ezt azonban Brezsnyev és az őt követő aggastyán, ókonzervatív kommunista vezérek tagadták, burzsoá propagandának nyilvánították. A rendszer összeomlását az is elősegítette, hogy egyre többen, bár koránt sem a többség, kezdték felismerni a szocialista rendszer megoldhatatlan válságát. Gorbacsové a történelmi érdem, hogy felismerte az addig követett út járhatatlanságát és megtette az első lépéseket annak átalakítására. Sajnos a kivezető utat legjobb szándékai ellenére sem tudta megmutatni.