El Clásico;Camp Nou;Barcelona-Real Madrid;

2016-11-30 06:51:00

Döcög a Barca szekere

Baljós előjelekkel várja a Barcelona a szombati El Clásicót, ugyanis a botladozó katalánok a 31 tétmérkőzés óta veretlen Real Madriddal mérik össze erejüket a Camp Nouban.

A Barcelona az elmúlt tíz évben, a mostanit is beleértve csupán három alkalommal állt 30 pontnál kevesebbel a tabellán 13 fordulót követően. A katalánok a 2007-08-as idényben 27 egységgel indítottak, míg a 2012-13-as évadban 28-at termeltek, s ezen szezonok végén nem a Barcelona örülhetett bajnoki címnek. Korai lenne temetni a címvédőt, azonban észre kell venni, hogy porszem került a gépezetbe.

A Bajnokok Ligájában a Manchester Citytől elszenvedett vereség nem oszt, nem szoroz, hiszen Luis Enrique tanítványai csoportelsőként jutnak a nyolcaddöntőbe, azonban a bajnokságban nyújtott produktum igencsak messze áll attól, amelyhez a barcelonai publikum hozzászokhatott az elmúlt években. A nyári igazolások egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ráadásul a kulcsemberek sem tudják hétről hétre hozni a tőlük megszokott magas színvonalat.

Andrés Iniesta sérülése komoly érvágás a csapatnak, a brazil Neymar pedig hosszú hetek óta adós a gólokkal. Ráadásul az elmúlt napokban ismét korrupciógyanúba keveredett, s a spanyol államügyészség kétéves börtönbüntetést és tízmillió eurós pénzbírságot kér a 24 esztendős játékosra. S ha mindez nem lenne elég, múlt vasárnap összetörte méregdrága Ferráriját.

A Real Sociedad ellen 1-1-re végződő mérkőzés után a csapat két hátvédje, Gerard Pique és Jordi Alba is arról beszélt, hogy mutatott produkciójukkal nemhogy bajnokságot nem fognak nyerni, az egy pontnak is örülhetnek, ugyanis riválisuk jobban futballozott. Spanyol lapok beszámolója szerint Luis Enrique bár nem szokott, a félidőben ordított a játékosokkal az öltözőben, s főleg az intenzitás hiányát rótta fel számukra. Az összecsapást követően pedig egészen odáig ment, hogy ilyen rosszul talán még az edzősége alatt sem játszott a Barcelona.

Hétfőn már hideg fejjel értékelték a találkozót, s a kiszivárgott hírek alapján a spanyol mester fő mondanivalója az volt, hogy szedje össze magát mindenki, mert szombaton a királyi gárda ellen más meccset kell játszani. Noha Lionel Messi rendszerint szállítani tudja a találatokat, az argentin zseni viszont egyedül nem képes megváltani a világot, s csapatát a tabella élére repíteni.

Merészség lenne azt állítani, hogy a Real Madrid játéka ellenállhatatlan, az viszont biztos, hogyha valamelyik kulcsjátékos rossz napot is fog ki, mindig van, aki vállára veszi a csapatot, s be tudják húzni a három pontot. Zinedine Zidane vezetőedző dolgát is nehezítik sérülések, azonban a madridi együttesnél a beugrók jól helyt tudnak állni. Gareth Bale súlyos bokasérülés miatt hónapokra kidőlt, azonban Cristiano Ronaldo az idény eleji rosszabb formáját követően tündököl, legutóbbi négy bajnokiján nyolc gólt szerzett.

Az El Clásicót megelőzően ma este még mindkét csapatra vár egy mérkőzés a Spanyol Kupában. A Real Madrid kedvező helyzetből várhatja a Leonesa elleni összecsapást, ugyanis a blancók idegenben 7-1-es győzelmet arattak, s Zidane minden bizonnyal pihenteti kulcsjátékosait. A Barcelona még az első mérkőzését vívja Alicantéban a Hércules ellen, így a felek csütörtöktől koncentrálhatnak a szombati összecsapásra.