Előfizetés

Gyárfás lemondott - Gyurta Dániel is üzent

Publikálás dátuma
2016.11.30. 12:18
FOTÓ: Molnár Ádám
Miután Gyárfás Tamás több hete tartó botránysorozat után ma reggel lemondott a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjáról, Hosszú Katinka és Gyurta Dániel is Facebook-oldalán osztotta meg ezzel kapcsolatos reakcióját.

"Nagy levegő. Tiszta lap" - üzente Gyurta Dániel közösségi oldalán. Hosszú Katinka Gyárfás lemondására úgy reagált: "A legsötétebb éjszaka is idővel véget ér és kisüt a nap!" 

Gyárfás Tamás ma teljesítette Hosszú Katinkáék akaratát, távozását pedig azzal magyarázta: úgy érzi, hogy most ezzel segíthet a legjobban.

Hosszú Katinka Gyárfás lemondására reagált? (Fotó)

Publikálás dátuma
2016.11.30. 11:21
Forrás: Facebook
Miután Gyárfás Tamás több hete tartó botránysorozat után ma reggel lemondott a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjáról, Hosszú Katinka sokat sejtető üzenetet tett ki Facebook-oldalára, egy gyanúsan mosolygós kép kíséretében.

"A legsötétebb éjszaka is idővel véget ér és kisüt a nap!" - írta ki magyarul és angolul is közösségi oldalára az Iron Lady. A rövid bölcsességgel Katinka Gyárfás Tamás lemondására reagálhatott, hiszen a MÚSZ körül gyűrűző botrány az ő Facebook-bejegyzésével kezdődött, amiben a világklasszis úszó több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt.

Gyárfás Tamás ma teljesítette Hosszú Katinkáék akaratát, távozását pedig azzal magyarázta: úgy érzi, hogy most ezzel segíthet a legjobban.

Lemondott Gyárfás Tamás

Publikálás dátuma
2016.11.30. 10:05
FOTÓ: Népszava
Lemondott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. Közleményében azt írta: úgy érzi, hogy most ezzel segíthet a legtöbbet.

Gyárfás Tamás azt írta közleményében: "Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban" - írta Gyárfás a közleményben.

A MÚSZ lemondott elnöke körül a hetekben gyűrűzött az újabb botrány, amit Hosszú Katinka többszörös olimpiai bajnok Facebook-bejegyzése indított el. A világklasszis úszó november közepén több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt, amire akkor még úgy reagált a FINA alelnöke: "Megalázó, kínos, de rákényszerülünk a magyarázkodásra, ugyanakkor nincs jogunk megsértődni. Innen is üzenem, Katinkáék nem tudnak úgy megsérteni, hogy emiatt a sportág érdekei háttérbe szoruljanak" - jelentette ki akkor Gyárfás, leszögezve, hogy nem mond le.

A botrány azonban a rákövetkező napokban csak erősödött, amikor az úszók - többek között Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Verrasztó Evelyn és Verrasztó DávidBernek Péter, Kozma Dominik - egymás után csatlakozott Hosszú Katinka véleményéhez, miszerint vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak.

Hosszú Katinkáék hét pontja
November 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólították fel Gyárfás Tamás elnököt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".
"Az általunk kívánt helyzet megvalósulásának legfontosabb feltétele, hogy a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi, közel 20 éve regnáló vezetése - amely mögött megszűnt az az egység és bizalom, amivel az úszótársadalmat képviselni tudja - távozzon, és adjon teret az új korszak megszületésének" - áll a nyilatkozatban. Másnap a Szabó Tünde vezette sportért felelős államtitkárság úgy foglalt állást, hogy az úszószövetség belügyeibe, tisztségviselőinek választásába nem avatkozhat bele az állam, de a helyzet mihamarabbi megoldását sürgeti és elősegíti. Az államtitkárság szerint a felmerült problémák és ellentétek megoldásában figyelembe kell venni, hogy Magyarország 2017-ben vizes világbajnokságot rendez, ami a "valaha volt legnagyobb sporteseménye lesz Magyarországnak."


Még le sem csendesedett az úszó szövetség körüli botrány, amikor a 2017-es vizes vb kabalafiguráinak bemutatásával jött a következő. Water Lilly párja, Water Willy ugyanis közröhej tárgyává vált, amikor arról kezdtek cikkezni, hogy a neve angolul annyit tesz: "vízifütyi". Ha valaki beírta a keresőbe a Water Willy nevet, "finoman szólva is hímvesszőt formázó, szalonképtelen tárgyak márkanevébe futottak bele" - írta Veress Jenő a kabalafigurákról írt publicisztikájában.

Hosszú Katinka reagált?

Az úszóbajnok sokat sejtető üzenetet tett ki Facebook-oldalára, egy gyanúsan mosolygós kép kíséretében. "A legsötétebb éjszaka is idővel véget ér és kisüt a nap!" - írta ki magyarul és angolul is közösségi oldalára az Iron Lady. 

Gyurta fellélegzett

"Nagy levegő. Tiszta lap" - tette ki optimista hangvételű reakcióját közösségi oldalára a szintén úszóbajnok Gyurta Dániel.