MÚSZ;Gyárfás Tamás;vizes világbajnokság;Hosszú Katinka;

2016-11-30 14:00:00

Gyárfás lemond a társelnökségről is?

Gyárfás Tamás, aki 1993 óta állt a Magyar Úszószövetség élén, lényegre törő közleményben jelentette be lemondását a MÚSZ éléről. A dokumentum azonban nem tér ki arra, hogy a 67 éves sportdiplomata folytatja-e a munkát a jövő évi, hazai rendezésű vizes-világbajnokság szervezőbizottságának társelnökeként.

A Népszava megbízható forrásból úgy értesült, Gyárfás napokon belül e pozícióval kapcsolatban is döntést hoz. A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) alelnökeként az esemény kabalafiguráit (az angol szlengben obszcén jelentést hordozó névre keresztelt Water Willy-t és Water Lilly-t) Budapesten hétfőn bemutató Gyárfást jól ismerő bennfentes szerint az utóbbi időszak támadásai után most minden jel arra utal, hogy a FINA elnöki pozíciójáért is versenyben lévő egykori sportriporter akár ezt a megbízatását is „visszaadhatja”.

A búcsú persze az utóbbi hetek történéseinek ismeretében aligha lephetett meg bárkit is. Az elnökként töltött évtizedek során több kétes ügyből – így az atlantai olimpiát megelőzően kirobbant, nevezések körüli botrányból is – pozitívan kikecmergő, sportdiplomáciai tekintélyének köszönhetően világversenyek sorát Magyarországra hozó Gyárfás körül, ahogy mondani szokták, érezhetően elfogyott a levegő. Az utolsó csepp – stílszerűen a medencében – a riói olimpia előtti, Hosszú Katinka-féle kritikaáradat után az ugyancsak Hosszú által kirobbantott „úszóháború” volt, melynek első üzeneteként az idei nyári játékok egyik legeredményesebb sportolója több sporttársával egyetemben azonnali „rendszerváltást” követelt a magyar úszósport vezetésében. 

Információink szerint Gyárfás napokkal ezelőtt döntött jövőjéről. A döntés bejelentésének napja valószínűleg nem véletlen választás, hiszen a decemberi 6-án kezdődő winsdori úszó-világbajnokságra a légitársaság sztrájkja miatt három csoportban szerda reggel elinduló magyar úszókülönítmény tagjai korábban kilátásba helyezték, hogy nem állnak rajtkőre a kanadai városban, amennyiben nem valósul meg korábban közölt követeléseik legfőbb pontja, a MÚSZ vezetőségét érintő reform. A sportolók egyébként egyenpólóban jelentek meg a reptéren, melynek mintája szintén a sportági vezetésnek címzett üzenetet tartalmazott.

Szakmai vagy politikai érdek érvényesül Gyárfás utódlása kapcsán? 

A Gyárfás Tamás szerdai lemondásának megágyazó nyilatkozatháború heteiben már elindultak a találgatások azzal kapcsolatban, ki volna a legalkalmasabb személy arra, hogy Gyárfás után, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) 22. elnökeként betöltse a szervezet élén megüresedett pozíciót. 

A hírbe hozottak névsora alapján kizárólag szakmai szempontokat figyelembe véve Sós Csaba, a MÚSZ szakmai vezetéséért felelő alelnöke jó választásnak bizonyulna, hiszen az 1977-es Európa-bajnokságon bronzérmes úszó több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik, szakberkekben kutatói és oktatói munkássága miatt általános megbecsülés övezi.

Az "úszóháború" napjaiban többször felmerült a korábbi olimpiai aranyérmes Czene Attila szerepvállalásának lehetősége is, aki a második Orbán-kormány első éveiben, 2010 és 2012 között vezette a sportállamtitkárságot. Czene egyébként megnyilvánult a november 15-én kirobbanó, Gyárfás pozícióját végleg megingató vitában is: egy nyilatkozatában azt közölte, diktatórikus állapotok uralkodnak a MÚSZ háza táján.

A mai viszonyokat figyelembe véve nem zárható ki a kormánypárt lehetséges szerepvállalása sem, hiszen tudvalévő, hogy a 2024-es olimpiai kandidálás esélyeire is kihatással lévő jövő évi budapesti vizes-világbajnokság miatt a FIDESZ számára is kiemelten fontos a szövetségi elnök személye. Ennek fényében Gyárfás-utódként korábban felmerült a 2017-es vb-t szervező bizottságot vezető Seszták Miklós fejlesztési-miniszter, s Szabó Tünde sportért felelős államtitkár neve is. „A fejlesztési miniszter nem vállalja, nem is vállalhatja el a MÚSZ elnöki posztját” – írta saját információra hivatkozva a Népszava november 23-i lapszáma, míg Szabó Tünde újságírói kérdésre felelve azt válaszolta, hogy sportállamtitkári pozíciója összeférhetetlen a MÚSZ elnöki teendőinek ellátásával.

Szabó Tünde: elfogadom Gyárfás Tamás döntését
Szabó Tünde reméli, hogy az úszók és a Magyar Úszó Szövetség között kialakult konfliktus lezárul Gyárfás Tamásnak "az úszósport érdekében hozott döntésével". 
A sportért felelős államtitkár hangsúlyozta: bárki lesz a jövőben a szövetség elnöke, a legfontosabb, hogy zökkenőmentes közös munka, együttműködés indulhasson a szövetség, a sportolók, a szakemberek és a kormányzat között.
"Fontos, hogy a szövetség élére olyan szakember kerüljön, aki a sportban otthon van, menedzser típusú és mindazt biztosítani tudja, ami az eredményességhez szükséges.
Ez rendkívül fontos, mert csak így biztosítható, hogy újra mindenki - sportolóink, sportszakemberek, edzők - arra koncentrálhassanak, amihez a legjobban értenek, a feladatukra." - fogalmazott az olimpiai ezüstérmes úszó.
"Ezzel együtt jár, hogy a nemzetközi sportdiplomáciának is mind jelentősebb, új kihívásokkal teli feladatokkal kell szembenéznie. Gyárfás Tamás sok éves szakmai tapasztalatát ezen a területen szeretné Magyarország érdekében hasznosítani." - tette hozzá Szabó Tünde.

Gyárfás szerdai távozásának előzménye, hogy Rio háromszoros bajnoka, Hosszú Katinka november 15-én, kedden több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt. Másnap Gyárfás Tamás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, "nincs rend" a magyar úszásban. Aznap még csatlakozott hozzájuk a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd csütörtökön a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, valamint Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak.

November 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólították fel Gyárfás Tamás elnököt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".

„Az általunk kívánt helyzet megvalósulásának legfontosabb feltétele, hogy a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi, közel 20 éve regnáló vezetése - amely mögött megszűnt az az egység és bizalom, amivel az úszótársadalmat képviselni tudja - távozzon, és adjon teret az új korszak megszületésének” - áll a nyilatkozatban.

Másnap a Szabó Tünde vezette sportért felelős államtitkárság úgy foglalt állást, hogy az úszószövetség belügyeibe, tisztségviselőinek választásába nem avatkozhat bele az állam, de a helyzet mihamarabbi megoldását sürgeti és elősegíti. Az államtitkárság szerint a felmerült problémák és ellentétek megoldásában figyelembe kell venni, hogy Magyarország 2017-ben vizes világbajnokságot rendez, ami a „valaha volt legnagyobb sporteseménye lesz Magyarországnak.”

Hosszú Katinka reagált?

Az úszóbajnok sokat sejtető üzenetet tett ki Facebook-oldalára, egy gyanúsan mosolygós kép kíséretében. "A legsötétebb éjszaka is idővel véget ér és kisüt a nap!" - írta ki magyarul és angolul is közösségi oldalára az Iron Lady. 

Gyurta fellélegzett

"Nagy levegő. Tiszta lap" - tette ki optimista hangvételű reakcióját közösségi oldalára a szintén úszóbajnok Gyurta Dániel.

Pásztory Dóri: Gyárfás Tamás lemondása egy lehetőség a változásra, de önmagában még nem garancia erre

Cseh Laci: ez csak az első lépés

Gyárfás Tamás lemondása önmagában nem fogja megoldani azokat a valós problémákat, melyekről eddig is szó volt, illetve amelyekről még szó sem esett a nyilvánosság előtt - mondta Cseh László az mno.hu-nak. 

„Megmondom őszintén, nem számítottam rá, hogy Gyárfás Tamás erre az elhatározásra jut, így az újdonság erejével hatott rám a hír a lemondásáról” – mondta a Rióban ezüstérmes úszó. Jelezte, semmit sem tudott az elnök terveiről, viszont sarkos véleménye van arról, milyen következményekkel jár majd a távozás. „Nagyon remélem, hogy ezek után mindenki az úszásra tud majd koncentrálni végre. 

„Számomra az hozna megnyugvást, ha végre le tudnánk ülni az úszótársakkal, és össze tudnánk írni minden olyan egyéni gondot, amely akadályozza a felkészülést, versenyzést” – mondta a sportoló.

Gyárfás lemondásának technikai következményeiről Cseh László annyit mondott, hogy az elnökségnek most el kell majd kezdenie a közgyűlés előkészítését, amely majd ezt követően jogosult dönteni az új elnök személyéről.