madárinfluenza;Bács-Kiskun megye;NÉBIH;

2016-11-30 15:37:00

Madárinfluenza - Korátozások Bács-Kiskun megyében

A madárinfluenza továbbterjedésének megakadályozása érdekében megfigyelési körzetet jelölt ki a megyei főállatorvos Bács-Kiskun megyében - tájékoztatta Kecskemét jegyzője.

A közlemény szerint a megfigyelési körzet a Kecskemét, Ágasegyháza, Izsák, Páhi, Kiskőrös, Kecel, Imrehegy, Kiskunhalas, Zsana, valamint a megyehatár és az M5-ös autópálya Kecskemétig tartó szakasza által határolt és védőkörzetté nem nyilvánított területre terjed ki.

Lényegében mindkét körzet korlátozó intézkedéseket tartalmaz az állatok, emberek és járművek mozgása tekintetében, de a védőkörzetben a baromfik és termékeik mozgásának korlátozása szigorúbb, mint a megfigyelési körzetben. A hatóság mindkét esetben számba veszi a baromfitartó gazdaságokat, de a védőkörzetben klinikai vizsgálatot is végeznek és gyanú alapján mintát vesznek - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

A tájékoztatás szerint kormányhivatali engedély nélkül nem szabad a megfigyelési körzetbe élő baromfit be- és kiszállítani, de a területen belül is tiltott a szállítás. A települések határán - a fő közlekedési utakon - Madárinfluenza megfigyelési körzet feliratú táblákat kell elhelyezni. A baromfitartó telepeken, valamint a háztáji udvarokon a baromfiállományt épületben és zártan kell tartani vagy lekerítve, hálóval fedve, hogy el lehessen kerülni az érintkezést más madarakkal. A közlemény kitér arra is, hogy tilos a vásárok, piacok, kiállítások, illetve a baromfi vagy más, fogságban tartott madarak egyéb bemutatóinak, illetve versenyeinek tartása.

A megfigyelési körzetre elrendelt intézkedéseket a fertőzött gazdaságnak - a takarítás és fertőtlenítés befejezésének napjától számított - legalább 30 napig fenn kell tartani.

A madárinfluenza terjedésének megakadályozása érdekében először az egész országra elrendelték a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák. Később, november 15-én az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében elrendelte a baromfi zártan tartását. Néhány nap múlva azonban Kiskunmajsa közelében a Nébih laboratóriuma új állományból is kimutatta a vírust, ezért minden baromfit leöltek a bugaci és kiskunmajsai madárinfluenza kitörések egy kilométeres körzetében függetlenül attól, hogy az állományok fertőzöttek voltak-e. Az intézkedés több tízezer állatot érintett.

Magyarországon eddig Bács-Kiskun megyében hét településen, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy-egy településen mutatták ki a madárinfluenza vírusát.

A megbetegedések miatt már tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben.