előzetes letartóztatás;MNA;Magyar Nemzeti Arcvonal;

2016-11-30 19:43:00

Előzetesben az MNA egyik vezetője

Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének gyanúja miatt egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezett egy férfit a Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán. A nyomozás adatai szerint a férfi a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet vezetői közé tartozott. A végzés nem jogerős.

A Fővárosi Törvényszék közleményében azt írta: a nyomozás eddigi adatai szerint a férfi összefüggésbe hozható a Magyar Nemzeti Arcvonallal (MNA), amelynek tagjai az interneten más nemzeti, faji, vallási csoportok tagjai elleni erőszakos fellépésre buzdítanak, katonai jellegű felkészítő táborokat, kiképzéseket tartanak, és ehhez kapcsolódó eszméket közvetítenek. A gyanúsítottnál a nyomozó hatóság a házkutatáskor engedély nélkül tartott lőfegyvereket és lőszereket talált.

Ismertették: a Fővárosi Főügyészség a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását. A megalapozott gyanút tanúvallomások, házkutatások és lefoglalások jegyzőkönyvei, az előzetes szakértői vélemény, és az MNA-tagságra vonatkozó bizonyítékok támasztják alá.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a nyomozati iratok alapján fennáll a megalapozott gyanú. Mint írták, a gyanúsított súlyos bűncselekményekkel gyanúsítható, amelyek fokozottan veszélyesek a társadalomra. A büntetési tétel nagyságából adódó fenyegetettség miatt feltételezhető, hogy a gyanúsított a büntetőjogi felelősségre vonás elkerüléséért igyekezne kivonni magát az eljárás alól. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított az MNA vezetőihez tartozott, így megalapozottan feltételezhető, hogy ha szabadlábon hagynák, a tanúk megfélemlítésével, az esetleges bizonyítékok eltüntetésével megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást.

Hozzátették: enyhébb kényszerintézkedést azért sem rendelhettek el, mert a gyanúsított azzal, hogy házi őrizetben bárkit fogadhatna, vagy bárkivel ellenőrzés nélkül kapcsolatba léphetne, szintén megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítási eljárást.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden közölte a rendőrség honlapján, hogy újabb helyszínen, Jászberényben találtak a Magyar Nemzeti Arcvonalhoz köthető lőfegyvereket és lőszereket a nyomozók. Elfogtak egy jászberényi férfit, akinek kezdeményezték az előzetes letartóztatását.