Ronaldo;Kolumbia;összefogás;légiszerencsétlenség;segítés;Chapecoense;

2016-12-01 06:52:00

A teljes keretet adnák

Az egész futballvilágot megmozdította a brazil Chapecoense labdarúgócsapatának keddi repülőgép-szerencsétlensége. A paraguayi bajnok, a Club Libertad a teljes keretét felajánlotta a klubnak, hogy az együttes újraszerveződéséig ki tudjon állni a meccsekre.

Az argentin Labdarúgó-szövetség is hasonlóan cselekedett, hivatalos közleményt adott ki, melyben tudatta, hogy az argentin bajnokságban futballozó összes játékost a brazil klub rendelkezésére bocsájtja.

Közben több élvonalbeli brazil csapat is jelezte a honi szövetségnek, hogy adjanak a Chapecoensének védettséget, mely szerint három éven keresztül nem eshetne ki az élvonalból. Emellett a Corinthians, a Santos, a Sao Paulo és a Palmeiras vezetői is arra tettek javaslatot, hogy a klubok ingyen biztosítsanak játékosokat a Chapecoensének.

"Újjáépítjük a klubot. Új játékosokat fogunk igazolni, folyamatosan egyeztetünk, de türelmesnek kell lennünk. Megpróbáljuk folytatni a játékot a Brasileiróban, amely nagyon fontos nekünk" – nyilatkozta Ivan Tozzo, a brazil klub alelnöke.

Egybehangzó portugál és brazil lapértesülések szerint a Real Madrid klasszisa, Cristiano Ronaldo is segíteni szeretné az elhunytak családjait, ezért hárommillió eurót ajánlott fel a Chapecoensének.

Mint arról korábban beszámoltunk, a brazil klub 19 játékosa hunyt el a magyar idő szerint kedd hajnalban történt kolumbiai légi szerencsétlenségben. Aznap több ezren emlékeztek az áldozatokra a klub stadionjában. A zuhanást a gépen tartózkodók közül hat utas élte túl, 71-en meghaltak.