Népszabadság;Mediaworks;

2016-12-01 12:35:00

Kirúgások a Mediaworks-nél - Új főszerkesztőt kapnak a megyei lapok

"A Mediaworks folytatja a kiadó strukturális átalakítását" - írta a kiadó közleményében. Ennek értelmében elküldték a megyei lapok eddigi főszerkesztő-kiadóvezetőit, ami azt jelenti, hogy nyolc médium kap új vezetőt.

Az összevont pozíciók megszűnnek, a továbbiakban - december 1-től - csak főszerkesztők dolgozhatnak majd az összes megyei lapnál, akiket most nevezett ki Liszkay Gábor vezérigazgató. A főszerkesztők munkáját irodavezetők segítik. A változások a Mediaworks régóta tulajdonolt termékeit érintik, a most ősszel bekebelezett Pannon Lapok Társaságával megszerzett megyei lapokat - Dunaújvárosi Hírlap, Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas népe, Zalai Hírlap - nem.

A 444 azt írja, hogy felmentették a munka alól Póré Lászlót, aki eddig a Mediaworks Regionális Üzletág igazgatója, és az Új Dunántúli Napló és a Tolnai Népújság főszerkesztő-kiadóvezetője volt. Ő fogta össze a kiadón belül a megyei termékeket. Elköszöntek Ficsór Jánostól a kiadó Somogy Megyei Irodájának főszerkesztő-kiadóvezetőjétől is. Ficsór 23 éve, 1993 óta vezette a Somogyi Hírlapot kiadó vállalatot.

Távozott Nánási János, a Békés Megyei Hírlap napilapot kiadó Népújság Kft. főszerkesztő-kiadóvezetője, Nimmefroh Ferenc, az Új Dunántúli Napló felelős szerkesztője, Czene Attila, a Somogyi Hírlap felelős szerkesztője és Porcsin Zsolt, a Hajdú-bihari Napló című megyei napilap egykori főszerkesztője, a Heves Megyei Hírlap felelős szerkesztője. A főszerkesztő-kiadóvezetők több megyei termékért is feleltek, ezzel pedig az összes, évek óta Mediaworks tulajdonban álló megyei lap élén új vezetés áll fel.

A 24 óránál Takács Zoltán, a Somogyi Hírlapnál Lengyel János, az Új Dunántúli Naplónál Fülöp Zoltán, a Tolnai Népújságnál Finta Viktor, a Petőfi Népénél Ökrös Csaba, a Békés Megyei Hírlapnál Pocsaji Richárd, az Új Néplap élén Király Ernő, a Heves Megyei Hírlapnál Kühne Gábor veszi át a munkát - számolt be a változtatásokról a portál.

Mint ismert, a 18 megyei napilap közül 12 ma már ahhoz a Mediaworks kiadóhoz tartozik, amellyel a Népszabadság megszüntetése miatt volt tele a sajtó októberben, és amelyet a várakozásoknak megfelelően végül valóban meg is vett a Mészáros Lőrinc-közeli Opimus Press Zrt. A kiadó nem sokkal előtte vásárolta fel a Pannon Lapok Társasága (PLT) négy megyei lapját.

A maradék 6 lap felének, az Észak-Magyarországnak, a Hajdú-Bihari Naplónak és a Kelet-Magyarországnak az osztrák vállalkozó tulajdonban álló Russmedia Kft. a kiadója, ám ha helyesnek bizonyulnak a hvg.hu novemberi értesülései, a Russmediával folytatódhat a kormánypárti terjeszkedés. A maradék 3 megyei napilap közül 2, a Kisalföld és a Délmagyar a Lapcom Zrt.-nél van.

A kiadó vezérigazgatója, Pallagi Ferenc októberi lemondásakor ugyan beindultak a találgatások egy küszöbön álló tulajdonosváltásról, ám Pallagi közölte: csupán nyugdíjba ment, nem tud semmilyen vételi ajánlatról. A Magyar Terjesztési Szövetség (MATESZ) adatai szerint a vidéki lapok között a lapcomos Kisalföld vezet toronymagasan, ám a nemrégiben a Mediaworks-höz került Vas Népe és a Zalai Hírlap is szép számokat hoz.

A Mediaworks korábban már azt is bejelentette, hogy a megyei lapjainak országos tartalmát előállító szerkesztőség élére Szakács Árpádot nevezték ki Takács Zoltán helyére. Szakács a Magyar Időktől érkezett. Korábban a Nagy Magyarország, és a Történelemportál című folyóiratok kiadójaként volt ismert. A Nemzeti Sport élére Szöllősi Györgyöt nevezték ki, Buzgó József korábbi főszerkesztő stratégiai sportkapcsolati menedzserként folytatja munkáját a Mediaworks-nél. Szöllősi 2007 és 2014 között a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatója volt. 2010 óta a magyar FourFourTwo magazin főszerkesztője is, tavaly pedig a Magyar Sportújságírók Szövetsége választotta elnökének.