Borsod-Abaúj-Zemplén megye;áfacsalás;

2016-12-01 13:49:00

Kétmilliárdot csalt el a borsodi bűnszervezet

Alumíniumtömbök kereskedelmével több mint kétmilliárd forint áfát csalt el egy bűnszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, harminchárom gyanúsítottal szemben javasol vádemelést az ügyészségnek az adóhatóság - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

Kovács Dorina tájékoztatása szerint a Miskolc környéki gyanúsítottak a csaláshoz létező, de valós tevékenységet nem végző, szlovákiai és magyarországi székhelyű cégeket használtak fel. A Szlovákiából és Csehországból behozott alumíniumtömböket a cégeik telephelyén raktározták, miközben az árut papíron "utaztatták", azaz szlovák és magyar cégeken keresztül átfuttatták, holott az fizikailag sosem volt a birtokukban.

A bűnszervezetet egy házaspár és egy férfi irányította, a beszerzések után több mint kétmilliárd forint áfát csaltak el.

Költségvetési csalás miatt tizenhét embert gyanúsítottak meg, továbbá a láncolatban használt cégek alapításával és átírásával kapcsolatban öt ügyvéddel és tizenegy, az ügyben strómanként szereplő ukrán állampolgárral szemben javasolnak vádemelést közokirat-hamisítás miatt - tette hozzá a sajtóreferens.

Az adóhiány biztosítására magyar és szlovák bankoknál kezelt számlákat, követeléseket és ingatlanokat zároltak, készpénzt, nagy értékű autókat foglaltak le több mint egymilliárd forint értékben.