Adománykártyákkal a szegény gyerekekért

A legszegényebb családokban nevelkedő gyermekek számára hirdet széleskörű gyűjtést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a december elsejétől a SPAR és INTERSPAR áruházakban és az OMV töltőállomásokon megvásárolható 200 és 500 forintos címletű, valamint az interneten is elérhető új adománykártyáival.

A SuperShop weboldalán virtuális adománykártyák vásárlásával is támogatható a program. A kártyákért nemcsak pénzzel, hanem SuperShop-pontok beváltásával is lehet fizetni, egy pont egy forintnak felel meg.

Szerző

Erkölcsi bizonyítvány telefonon

December 1-jétől telefonon is igényelhető a hatósági erkölcsi bizonyítvány a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül.

A telefonos azonosításhoz az ügyfélnek először fel kell keresnie egy okmányirodát vagy kormányablakot, ahol telefonos azonosítót kell igényelnie. A regisztrációkor kapott azonosítószám birtokában pedig személyes jelenlét és sorban állás nélkül, a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon intézheti ezt a közigazgatási ügyet is, hétfőtől szombatig 8-20 óra között.

Eddig postán, személyesen az ügyfélszolgálaton vagy az elektronikus ügyintézési csatornákon (a webes ügysegéden vagy az OkmányAppon) lehetett igényelni az erkölcsi bizonyítványt.