Lázár;rezsicsökkentés;

2016-12-02 06:22:00

Veszélyben a rezsicsökkentés

December 31-ével megszűnik a letelepedési kötvény, de lehet, hogy rosszul tudom - a többi között ezt jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi kormányinfón.

- Jövő márciustól megszűnhet a közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó valamennyi illeték és díj.

- A kormány 6 milliárd forint átcsoportosít a 2016-os költségvetésben a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. feltőkésítésére, így összesen 11 milliárd forint jut erre a célra.

- Több százmilliárdos maradvánnyal számol a kormány decemberre a költségvetésben. Ebből olyan fejlesztéseket finanszíroznak majd, amire korábban nem volt lehetőség.

- Fejlesztik a hazai hadiipart, de nem lesz "tankösszeszerelés".

- Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy ki kell vezetni a hatósági ármeghatározást a villamos áram esetében. A kormány komoly küzdelemre számít, mivel ez az uniós lépés alapvetően érinti a rezsicsökkentés eredményeit.

- Öt úgynevezett PPP-program lezárására 10 milliárd forintot fordítanak, ezek egyetemi beruházások voltak.

- Országos jégkárelhárítási rendszert épül ki, és az aszálykár fogalmát is pontosítani fogják.

- A Modern Városok Programban gyorsul a pénzek kifizetése. Módosulni fog az állami támogatásokkal kapcsolatos kormányrendelet is, 100 új lőteret létesít a kormány, elsőként a megyei jogú városokban.

- Közfoglalkoztatottak száma 11 ezerrel csökkent.

- Sok olyan önkormányzati beruházás van, ahol megnövekedtek a költségek, ezekben az esetekben belső vizsgálat indul. Biztonsággal megrendezhető a 2017-es vizes-vb, a gazdasági minisztérium minden költséget kőkeményen "meg fog fogni".