Magyar Úszó Szövetség;Sós Csaba;szakmai alelnök;

2016-12-02 06:57:00

Sós Csaba nem lesz elnök

Gyárfás Tamás elnök szerdai lemondása után némi túlzással Sós Csaba az egyetlen, akit a honi úszótársadalom minden tagja fenntartás nélkül elfogad. A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szakmai alelnöke, a paraúszó-válogatott szakvezetője, egyetemi tanár azonban a Népszava érdeklődésére elmondta, egész biztosan nem lesz elnök, mert nem is fog pályázni erre a tisztségre.

„Több mint ötven éve foglalkozom az úszás szakmai részével, én ehhez értek, a jó elnök kiismeri magát a jogi-, gazdasági-, közgazdasági kérdésekben is, a sportág érdeke és az enyém is azt kívánja, hogy ne legyek szövetségi elnök – mondta a szakember. – Nagyon jól érzem magam a jelenlegi feladataimmal, úgy gondolom, mindenkinek azon a területen kell tevékenykednie, ahol a legtöbbet tehet a sportágért. Esetemben ez nem az íróasztal ás az iroda.”

Gyárfás Tamást több mint két hete szólította fel lemondásra a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, később más világklasszis versenyzők csatlakoztak hozzá. Az elnök előbb ellenállt, majd távozott, a széthúzás, a viták rengeteget ártottak a sportágnak.

„A szövetség és a versenyzők vitájában mindkét félnek sok igazsága volt, semmi sem fehér vagy fekete – jelentette ki Sós. – Gyárfás Tamás 23 évig volt elnöke a szövetségnek, minden évben kellett hoznia olyan döntéseket, melyekkel érdekeket sértett, hiszen mindig voltak olyanok, akik anyagi vagy szakmai okokból nem jutottak el abba az edzőtáborba, arra a versenyre, ahova vagy amelyre szerettek volna, és ezek a helyzetek feszültséget okoztak. Az idő múlásával egyre többen kerültek ilyen helyzetbe, hogy valahol, valamikor nemet mondott nekik az elnök, és amikor ezek a feszültségek összeadódtak, akkor robbant a bomba.”

A sportág érdeke, hogy minél előbb rendeződjenek a viszonyok, lehetőleg hamar megtalálják a megfelelő vezetőt a MÚSZ élére és mostantól talán zavartalanul lehessen készülni a következő év nemzetközi viszonylatban is egyik kiemelkedő eseményére, a nyáron megrendezésre kerülő budapesti vizes világbajnokságra.

„Nem vagyok teljesen tisztában az alapszabályban rögzített határidőkkel ilyen esetben, de szerintem január közepe előtt nem várható, hogy elkezdi munkáját az új elnök – vélte Sós. – Először össze kell ülnie az elnökségnek, amely kijelöli a rendkívüli tisztújító közgyűlés időpontját, ahol elnököt lehet választani. Létre kell hozni a jelölő bizottságot, a leendő elnökjelölteknek időre van szükségük, hogy egyeztessenek, felmérjék, mekkora támogatottságuk van. Ez nem megy egyik napról a másikra, az előttünk álló feladatok miatt viszont az is egyértelmű, nem lenne jó, ha nagyon elhúzódna ez az egész történet. Nem szeretnék állást foglalni arról, ki lenne az ideális elnök, nem is tudnám megmondani. Abban azonban biztos vagyok, hogy kegyetlenül nehéz dolga lesz annak, akit végül megválasztanak.”