Aligha az irodalmi műveltség tört elő a hatalom csúcsain elhelyezkedő politikusokból, amikor ütésállóságukról számoltak be a széles közönségnek. Pedig hivatkozhatnának népszerű és klasszikus művekre is, például Mikszáth Kálmán Fekete város című regényére. Annak 210. oldalán is megtalálható a régi közmondás, imigyen: "Nem mindig az a legény, édes fiam, aki üt, hanem az, aki állja". Pontosan ezzel kérkednek a mai potentátok is, természetesen a közélet megpróbáltatásait emlegetve.
Bizottsági meghallgatásán a propagandaminiszter számolt be sanyarú sorsáról. Mivel folyton kritizálják, sőt támadják őt. Ám Rogán Antal szavaiból kiderült, még örül is ennek, hiszen amíg őt ütik, addig nem a miniszterelnököt bántják. Mégsem egyértelmű, hogy vállalhatja a bokszzsák szerepét. Néhány hete ugyanis éppen Orbán Viktor osztotta magára ezt a funkciót. Konkrétan úgy vélekedett, hogy aki kedvenc miniszterét támadja, az valójában őt akarja ütni.
Ha valaki ellentmondást vél felfedezni e megnyilatkozások között, azt ki kell ábrándítanunk. A látszólag ellentétes közlések abszolút összhangban vannak. Arról szólnak, hogy mennyire nehéz manapság azoknak az élete, akik a nép boldogulásáért áldozzák mindennapjaikat, de őket semmilyen támadással nem lehet megfélemlíteni, csinálják tovább, amit eddig. Vagyis küzdenek azért, hogy övék maradhasson a hatalom, ők szabhassák meg, mitől döglik a légy és senki ne kérdőjelezhesse meg ténykedésüket.
Nagyon világosan kifejtette ezt Rogán is, már említett meghallgatásán. Közölte, egyetlen feladata: győzelemre vezetni a Fideszt a 2018-as választásokon, hogy utána is Orbán Viktor lehessen Magyarország miniszterelnöke. Munkájához szervesen hozzátartozik, hogy "tájékoztassák az embereket", akik ezt el is várják tőlük. Arra már persze nem tért ki, hogy ez a "tájékoztatás" egyértelmű kormányzati propagandát jelent. Minisztériumának eddigi ténykedéséből is világosan kitűnt, hogy igyekeznek orruknál fogva vezetni az embereket. Már akiket lehet. A jelek arra utalnak, hogy ilyenek még elég szép számban megtalálhatók e hazában. És a miniszternek teljesen igaza van abban, hogy "aktív reklámtevékenységükkel" - mert ez a kifejezés is elhangzott - sosem fognak egyetérteni az ellenzékiek. Már csak azért sem, mivel pontosan ellenük dolgoznak. Az "aki nincs velünk, az ellenünk van" szellemében.
Ha pedig ez nem lenne elég, a hatalomnak van még egy igen hatásos, bármikor bevethető - és be is vetett - fegyvere a nyilvánvalóan már gőzerővel folytatódód választási kampányban. E fegyvernek neve is van, úgy hívják: Orbán Viktor. Mi mással lehetne magyarázni, hogy a kedves vezető most már napjában többször is megnyilatkozik, ezzel is erősítve a kormány, a párt és saját maga mindenhatóságáról kialakult képzetet. Beszédeinek, interjúinak és szózatainak lényege, hogy ez az ország - hála neki - a létező államok legjobbika, példát ad a világnak és egyúttal segíti is a földkerekség gondjainak megoldását, hiszen a határokon belül már úgyis minden rendben.
Joggal lehetünk szerénytelenek - ez volt a közszolgálatinak már nyomaiban sem nevezhető rádióban elhangzott szokásos péntek reggeli miniszterelnöki igehirdetés fő mondandója is. Előbb a jóléti társadalom felvirágoztatását bizonyító intézkedéseket vette sorra, majd kitért arra is, hogy lankadatlanul folytatja nemzetközi harcát az Unió ellen. Ez utóbbi téma kapcsán került elő a kalap. Kiderült ugyanis, hogy a miniszterelnök meglengette a kalapját az Alkotmánybíróság minapi döntése nyomán, sőt fel is dobálta. Szerinte ugyanis egyértelmű, hogy a talárosok hivatkozási alappal szolgáltak a kormánynak a kötelező betelepítési kvóták elleni küzdelméhez. Szavaiból az világossá vált, hogy ez volt a feladatuk. Ám az momentán erősen kétséges, hogy meg is tudtak felelni a célnak. Meglehet, korai volt a miniszterelnök öröme, s ha fel is dobta a fejfedőjét, az nem esett le neki, hogy a bírák annál többet nem mondhattak, mint hogy egy Magyarország számára kedvezőtlen döntés esetén újabb jogi csatározások kezdődhetnek.
A valóság és a tények azonban - a jelek szerint - Orbán Viktornak ebben az esetben sem számítanak. Hogy valóban álomvilágban él-e, vagy csak úgy tesz, mintha nem venné észre, mennyire elrugaszkodott a való élettől, egyelőre kérdéses. Hajlunk arra, az utóbbi időszak nemzetközi eseményei kissé óvatlanná tették. Úgy láthatja, Donald Trump elnökválasztási győzelme és még előtte a brit népszavazás eredménye őt igazolja. Saját politikai elképzeléseit tehát kivetíti Európa népeire és bízik benne, hogy azok éppúgy szembeszállnak a kontinens politikai elitjével - vagyis a magyar kormányfő ellenfeleivel -, mint Orbán Viktor.
Propagandának ez egyelőre beválhat. A híveket lehet vele kábítani, a többiek pedig egyelőre nem számítanak, mert nem képeznek egységes tömböt, tehát erőtlenek. A fejlemények pedig kétségkívül a jelenlegi hatalom kezére játszhatnak, mert erősíthetik a kedves vezetőt. Az ütések - akár a miniszterelnököt, akár kedvenc miniszterét érik - jelenleg még nem olyan erősek, hogy számolni kelljen velük. Nyugodtan mondhatják tehát, hogy csak üssék őket. Így nem nehéz még mazochistának lenni sem. Talán ők is ismerik a viccet, amelyben egy mazochista és egy szadista beszélget. Az előbbi azt mondja: - Üss! Mire a szadista: - Nem!
A magabiztosság vissza is üthet.
