Új ember kovácsa

Szegény Makarenko. Amikor „Az új ember kovácsa” címmel írt pedagógiai regényt, valószínűleg nem tudta, hogy a gyerekközösség önigazgatására, autonómiájára épülő nevelési módszerei mennyire ellent mondanak a környező sztálini rendszer elvárásainak. Azt meg pláne nem, hogy sok évtizeddel később jön egy magyar kormány, amely ugyan életművéből maximum azzal a bizonyos egyetlen makarenkói pofonnal rokonszenvezhet, ám szintén új embert akar kovácsolni. Ha kell, hatalmas kalapácsütésekkel verve szét az iskolarendszert. Másmilyen ember kell: nem önálló, hanem engedelmes és jámbor. Valójában nem is új, inkább réges-régi, olyan, akit még nem ébresztett öntudatra a felvilágosodás, nem zavarta meg fejét a túl sok tudás, önálló gondolat. „Néhány évszázadot figyelmen kívül hagynak”, ahogy a PDSZ jellemezte az irányt. Nálunk nem az új, hanem az „ó ember kovácsa” veri a vasat.

Egyik-másik kalapácsütés kissé hangosra sikeredik, felkapjuk rá a fejünket. „A kormány meggyőződése szerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént, és jó magyart nevelnek belőle. Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudni, kiállja-e a következő évszázadok próbáját. A kabinet ennek rendeli alá az új alaptantervet és a magyar oktatáspolitika megszervezését is.” -mondta a kancelláriaminiszter.

A miniszter rutinos politikus, ráadásul polgármesterként sokat tett városában a szegény gyerekek, cigány gyerekek szegregációjának megszüntetéséért. Aligha saját ideáit kapta tehát elő. Ha így lenne, az illetékes minisztérium rég korrigált volna, ahogy erre a Pedagógus Szakszervezet fel is szólította. De nem. Már az is jellemző, hogy nálunk a propaganda érdemelt önálló tárcát az oktatás helyett, de utóbbinak a felelősei se szóltak egy nyikkot sem arról, hogy talán a tudás mégiscsak ér valamit. Vagy hogy világnézeti szabadság lévén, a kormány nem rendeli alá a tantervet és az oktatáspolitikát a mégoly tiszteletreméltó vallások terjesztésének. Mert vannak nem hívők és más hitűek, vagy egyszerűen olyanok, akik hívőként sem egyetlen világnézet sulykolását várják az állami iskolától.

Nem történt tehát más, mint kimondatott a hivatalos nevelési cél. Egyen-nebulók egyen-világnézetre idomítása, egyen-tanterv és egyen-tankönyvek segítségével. Az uniformizált alattvaló kiképzése, akit felesleges felvértezni a „vitatható” tudással, az önálló tájékozódás képességével. Minek? A végén még maga akarná értelmezni azt is, milyen a jó magyar vagy a jó keresztény. Csak az-e a jó magyar, akit a rezsim annak mond, az-e a jó keresztény, aki ha kell, a miniszterelnök intésére leszavazza a pápát is, tízparancsolatostul?

A kormányfő is jelezte: az agyakkal csak baj van. Például elszívják őket, mégpedig, mint az Akadémia közgyűlését felvilágosította, a „háttérhatalmak”. Ha pedig háttérhatalmakról van szó, a kormány mindig kivonja kardját. A legleleményesebb harcmodor az agyelszívással szemben az úgynevezett „agyelfújás”. Járjunk túl a háttérhatalmak eszén, és üresítsük ki úgy a fejeket, hogy a kiképzett agyakat elorozni akarók üres kézzel és lógó orral távozzanak. (Aki stikában mégis teletöltötte a fejét, azt űzzük el mi magunk rossz munkafeltételekkel, kontraszelekcióval.) Egyszerűbb eljárás volna mindjárt a fejeket amputálni, amputálásban úgyis jók vagyunk, országunkban más gyógymódok helyett háromszor olyan gyakran vágnak le rólunk ezt-azt, mint az uniós átlag. Sajnos, a tudomány még nem tart itt, na ugye, kár is olyan nagyra lenni a tudással meg a haladással! Így hát a kicsit lassabb technikát kell alkalmazni: egye fene, a fej marad, de az agy minél nagyobb részét ki kell fújni belőle. Ugyebár, a hímes tojást is kifújjuk üresre, aztán olyanra festjük, ami nekünk tetszik. A tojásfejekkel is ez a megoldás, legalább nem okoskodnak annyit.

Agyelfújásban elég jól haladunk. Kezdődött a tankötelezettség rövidítésével, folytatódott a továbbtanulásra felkészítő középiskolai helyek ritkításával, a szakképzés lebutításával, a közismereti tárgyak irtásával. A nemzeti jövedelemből az oktatásra szánt pénz arányával már 2010 előtt sem volt mit dicsekedni, de hiába múlt el a gazdasági válság, a pénzszivattyú továbbműködött. 2010 és 14 között minden egyes középiskolai diákon 200 ezer forintot spóroltak el. Pocsékul állunk (álltunk korábban is, de most pláne) abban is, hogy nálunk az iskola nem csökkenti, hanem tartósítja a hatévesek induló társadalmi különbségeit. A kormányzó elit mintha szándékosan bunkó magatartásmintát adna, csak titokban műveli, ha műveli a kultúrát, játssza a „nép egyszerű gyermekét”, nehogy mi többre vágyjunk.

Hányszor fotózták Orbánt színházban vagy könyvesboltban, és hányszor szotyolázva? Kérdezték-e, mit olvas, milyen filmet látott, vagy csak azt, melyik focicsapatnak drukkol?

Nem kell aggódni: azért nem hülyül el az egész ország. Vezetőinknek megmarad a magukhoz való eszük. Majd ők gondolkodnak helyettünk. Elvégre kell a profi tudás ahhoz, hogy az „új ember” kovácsolása közben ne csapjanak a saját ujjukra. Fáj is, meg az enyves kéz összekenheti a drága kalapácsot.

Vendégségben az üldözők

Publikálás dátuma
2016.12.03. 06:57
A fehérvári Lazovic góljára Debrecenben is óriási szüksége lenne a Videotonnak FOTÓ: MTI/KOVÁCS TAMÁS
Az utolsó előtti, 18. fordulót rendezik szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga őszi szezonjából. A listavezető Vasas otthon fogadja a kieső helyekről elmozduló DVTK-t, míg az üldözők ezúttal vendégként lépnek pályára.

Továbbra is a félév meglepetéscsapatával, a Vasas nevével kezdődik a táblázat, könnyen lehet azonban, hogy ez a hétvégi forduló után változik. A bajnokság legutóbbi négy fordulójában három pontot szerző listavezető az ezen idő alatt hattal gazdagodó, sérüléshullámmal küzdő Diósgyőrt fogadja, amely csapat hosszú hetek után már nem kieső helyről várja soros mérkőzését. „A kulcsjátékosaink nem tudnak játszani, de abban bízom, hogy azok, akik a helyükre lépnek, élni fognak a kínálkozó lehetőséggel. Szeretnénk pontot, vagy pontokat szerezni” – nyilatkozta Horváth Ferenc, a borsodiak vezetőedzője. Amennyiben megvalósul Horváth óhaja, egykönnyen elveszítheti listavezető pozícióját az angyalföldi egylet.

A szerdai kupakiesés sokkjából éledező Videoton egypontnyi távolságból követi a Vasast, így elvben a székesfehérváriak lehetnek az első számú haszonélvezői a fővárosiak esetleges hibájának. Amint azt Kovács Zoltán sportigazgató a budafoki bukás után elmondta, kötelező elvárás a csapattal szemben a hátralévő két mérkőzésen a hat pont megszerzése – ehhez az első lépést Debrecenben teheti meg a Videoton, mely csapatnak Pátkai Máté szerint nem az a legfőbb motivációja, hogy átvegye a vezetést a bajnokságban. „Nagyon kiélezett a bajnokság, amelynek állása fordulóról fordulóra változik, hol mi állunk előbb, hol a Ferencváros, ráadásul a Vasas is ’lőtávon’ belül van már, de pillanatnyilag nem az foglalkoztat bennünket a legjobban, hogy akár már a mostani fordulót követően az első helyre állhatunk, hiszen nagyon hosszú még a bajnokság, sokkal inkább azon dolgozunk, hogy minél kiegyensúlyozottabb legyen a teljesítményünk” – fogalmazott a középpályás.

A DVSC finoman fogalmazva sem mostanság éli fénykorát, a hétszeres magyar bajnok pillanatnyilag csupán a nyolcadik, mindösszesen hárompontnyira a már kieső Pakstól. A fehérváriakra nézve kedvező a múlt statisztikája is: legutóbbi két fellépésén győzni tudott a cívisvárosban a Videoton.

FTC-Honvéd a Magyar Kupában
A három élvonalbeli futballklub, a Videoton, a Haladás és az MTK Budapest búcsújával végződő keddi és szerdai Magyar Kupa játéknapok után kialakult a legjobb 16 mezőnye, pénteken pedig kisorsolták a nyolcaddöntők párosítását. A továbbjutás két mérkőzésen dől el, a nyolcaddöntő játéknapjai 2017. február 11. és 2017. március 1.
A párosítások:
Cegléd(NB II)–DVTK (NB I), Zalaegerszeg (NB II)–Újpest (NB I), Dorog (NB II)–Vasas (NB I), Szentlőrinc SE (NB III)–Szolnoki MÁV FC (NB II), Csákvár (NB II)–Sopron (NB II), FTC (NB I)– Honvéd (NB I), Érdi VSE (NB III)–Budafoki MTE (NB III), Mezőkövesd (NB I)–Gyirmót (NB I).

Kelet-Magyarországon vizitál a címvédő FTC is, a zöld-fehérek Mezőkövesdre látogatnak. Az újonccsapat augusztusban pontot rabolt a Groupama Arénából, korábbi két fellépése alkalmával azonban mindannyiszor győzni tudott a Ferencváros a borsodi városban. Ezúttal a Fradit egykoron bajnoki címig vezető Pintér Attila által irányított Mezőkövesd ellen mégsem mehet biztosra a kupafordulóban hosszabbítás után továbbjutó FTC, a vendéglátó egylet ugyanis legutóbb szeptember 24-én talált legyőzőre az NB I-ben.

Ennél is hosszabb sorozatot tudhat magáénak az Újpest: noha a lilák nyolc forduló óta mindig pontszerzők, némileg árnyalja a képet, hogy hét meccsüket is döntetlenre adták. A lila-fehérek a kupából szégyenszemre kieső MTK Budapest új stadionjában vendégszerepelnek a budapesti rangadón, melyet az Újpest játékosa, Lázok János is vár. „Végre jó pályán fogunk játszani, ez nekünk előny lehet, remélem ez az eredményben is megmutatkozik majd” – közölte a csatár. A lapunknak csütörtökön nyilatkozó MTK-s Kanta József a házigazda részéről elmondta, számukra csakis a siker elfogadható, hiszen a klubnak pontokra van szüksége ahhoz, hogy elkerüljön a tabella alsóházából. Parázs párharcra van kilátás.

Az első helyezett mögött csupán hárompontnyira következő, jelenleg negyedik Honvéd az Alcufer Arénában mérkőzik meg a sereghajtóval, a hat forduló óta csak veszítő Gyirmóttal. A két csapat formáját elnézve vendégsikerre van kilátás, mégis borítékolható, hogy a hazai csapat is minden erejével azon lesz, hogy leszámoljon negatív sorozatával.

A 18. forduló programja
Mezőkövesd-FTC 15.30, Mezőkövesd, Városi Stadion
MTK-Újpest 15.30, Új Hidegkuti Nándor Stadion (Tv.: M4)
Vasas-DVTK 15.30, Bozsik Stadion
Gyirmót-Honvéd 15.30, Győr-Gyirmót, Alcufer Aréna
Paks-Haladás 15.30, Paks, Fehérvári úti stadion
Debrecen-Videoton 18.00, Debrecen, Nagyerdei Stadion (Tv.: M4)

Szerző