A frász jön ránk

Valami egészen szörnyű dolog történt még hétfőn. A tárgyalóteremben kinyílt a Simon-dosszié! Aki kinyitotta nem volt más, mint a máig tisztázatlan körülmények között rendőrautóban elhunyt Welsz Tamás telekszomszédja. Ő húsz évig lakott Érden a később megboldogult mellett, és Welsz halála után nagy levegőt véve ki merte nyitni a dossziét. Persze csak az éjszaka kellős közepén, zárt ajtók mögött, a pince mélyén, egy szál mezítelen negyvenes körte világánál. A hideg kiráz bennünket, mert ha így történt, és nem kételkedhetünk a Magyar Idők tárgyalási beszámolójában, akkor a dosszié nem is a szomszédé, még csak nem is Simon Gáboré, "a szocialista párt százmilliós költségvetési csalással vádolt egykori elnökhelyetteséé" volt (a titulusok itt nagyon fontosak!), hanem a kétes hírű Welszé, aki a portájára némi pénzért vigyázó szomszédra bízta (ne kérdezd, miért!) a mappát. A szörnyű az egészben az, amit a paksaméta tartalmazott. Dokumentumok, biankó papírok, banki szerződések, hozzájuk tartozó jelszavak, XVIII. kerületi ingatlaneladásokról szóló iratok Simon aláírásával. De ez még semmi! Egy "MSZP-s használati utasítás" is arról, hogyan kell "ekézni az ellenzéket, miként kell áskálódni és piszkálódni a Fidesz ellen". Arra ugyan nem tért ki a telekszomszéd - a hideglelős bíróság sem kérdezte -, hogy kinek a szerzeményei voltak a karaktergyilkos karakteres leölésének "politikai jellegű tanácsai", de hát hagyni kell valamit holnapra, holnaputánra is, hosszú a hét, a hónap, a négy év választástól választásig. Nem csak a telekszomszéd élete kemény.

Libabőrösen már éppen magunkra húztuk volna a paplant, amikor Welsz (volt?) ügyvédjéhez jutottunk a tudósításban, aki - ha jól értjük - az elhunyt egykori munkatársát idézte: Welsz nem volt politikusok vagyoni tanácsadója, védőhálóként jobb- és baloldalon egyaránt kapcsolatokat épített, a legalitás mezsgyéjén egyensúlyozott, munkája a "legendák felépítésére épült", természetesen hazudott. A hatóságoknak is.

E borzadályból lucskosan ébredve az jutott eszünkbe, valaki néhány hete azt suttogta a telefonba, hogy a temetőkben nyoma sincs Welsznek. Él tehát. Te jó isten, mi lesz itt, ha egyszer felbukkan, és nem csak a telekszomszéd hátát kezdi veregetni?

Szerző

A gyengék vigasza

"A forint közelmúltja egy sikertörténet, a nemzeti valuta sok megrázkódtatás között is stabil maradt." Aligha okoz súlyos fejtörést bárkinek is, hogy kitalálja, kitől is származik ez az ömlengő, a kudarcokban is saját sikereinek megtestesülését vizionáló megállapítás. A szerző természetesen Matolcsy György, az a jegybank elnök, aki úton-útfélen azt hangoztatja, hogy az MNB-nek nincs árfolyamcélja. Ha ez igaz lenne - nem feledve a jegybank felelőtlen pénzszórását sem - tán még dicséretes elemeket is felfedezni vélnénk a hazai monetáris politikában. Ilyesmire azonban esély sincs. Unortodox elemeket, vagy ahogy e tanok kérlelhetetlen hirdetője Matolcsy György újabban hirdeti, szokatlan lépéseket annál inkább. Olyan lépéseket, amelyeknek egyetlen céljuk van, a forint mindenáron való gyengítése, amelynek árát természetesen a kereskedelmi bankokkal fizettetik meg. A pénzintézetek büntetése példás: negatív kamattal szúrják ki a szemüket, minden olyan alkalommal, amikor a jegybanknál helyezik el az átmenetileg szabad pénzeszközeiket.

Amikor a világ pénz- és tőkepiacai az év vége közelségét jelző Mikulás-ralira készülődnek, hogy zsákjukba gyömöszöljék az aktuális profitjukat, addig Matolcsyék - akik persze nem ellenségeik saját gyarapodásuknak -, most mégsem ezért zengenek Örömódát.Eufóriájuk oka: végre gyengül a forint! Nem kicsit, nagyot! Néhány nap alatt sikerült letornászniuk az euróhoz viszonyított árfolyamból 7-12 százalékot. Megrázkódtatás ért bennünket jócskán, pocsék lett ugyan a GDP, ne búslakodjunk, ehelyett örvendjünk! A stabilitásnak ugyan nyoma sincs, a növekedési hitelprogram csúfosan megbukott, a még meglévő devizaadósságunk megindult a leértékelődés útján. A szokatlan módszerek viszont beérni látszanak. Nincs már szükség alapkamat-csökkentésre, sőt még az alacsonyabb bankadóból származó bevételek sem okoznak megoldhatatlan gondot a költségvetésnek. Ezzel szemben az MNB újabb tízmilliárdokat takaríthat meg az árfolyamnyereségéből, amihez még csak eladni sem szükséges a devizatartalékából. Elég, ha papíron átértékelik. Éljen a gyenge forint! Éljen Pallas Athéné!

Szerző

Minden jó, ha jó a vége

Győzött a józan ész, gondoltam, én naiv még egy nappal ezelőtt, amikor bejelentették, hogy na jó, nem a közalkalmazottak viszik majd ki az idősöknek az Erzsébet-utalványokat, hanem mégis a postások oldják meg a dolgot. De valami nem illet bele a képbe.

Orbán Viktor kormányára nem az a jellemző, hogy csak úgy belátja a tévedését és azt mondja az ő népének, bocsi, ez így tényleg nincsen jól. Ilyen csak egyetlen egyszer fordult elő, amikor fél Budapest ifjúsága kiment az utcára tiltakozni az internetadó ötlete ellen. Na, akkor, azt mondták, ok, fiúk, lányok, menjetek szépen haza, felejtsük el az egészet!

Most nem ment ki senki az utcára. Mindenki csak morgolódott, meg igyekezett mindenféle okos érvet előhozni, hogy talán mégsem ez a megoldás volna a helyénvaló. A logikus gondolkodású Kósa Lajos pedig azzal házalt Vajna papa tévéjében, hogy ha a postások vinnék ki az utalványokat, még azt hinnék az öregek, minden hónapban így lesz majd. Az illetékes hosszú nevű szakszervezet főasszonya is csodálkozott, hogy lehetett valami szívhez szóló a miniszternek írt levelében, ha az ripsz-ropsz beadta a derekát és visszakozott. Tanácstalan tekintete arra utalt, maga sem tudja, melyik érvük hatott.

Aztán az egyik internetes portál, a 444.hu mindannyiunk homlokára csapott: Kövér házelnök a kulcs! Kövérné a szigetszentmiklósi járási hivatal vezetője reggel, kávézás közben odaszólhatott a férjének: "Te papa, beszélj már ezzel a Lázár gyerekkel, hogy felejtse már el ezt az ostobaságot, hogy mi legyünk a postások! Mert ha nem, nem eszel karácsonykor te sem pulykasültet..."

Így volt vagy nem? Mindegy. Minden jó, ha jó a vége.

Szerző