dolgozói szegénység;Új Egyenlőség;

2016-12-08 11:11:00

Megszüntethető-e a dolgozói szegénység?

Magyarországon a létminimum értéke (2015) 88 016 forint, a nettó minimálbér (2015) 68 775 forint és a nettó közmunkabér (2015) 51 847 forint. A legutolsó adat olyan kevéske pénzről szól, amely az emberek orrát éppen csak a felszín felett tartja. Feljebb lehet-e emelkedni innen? - teszi fel a kérdést dolgozatában az Új Egyenlőség, a cikk szerzője pedig a válaszadást is megkísérli, egy meglepő felütéssel: A dolgozói szegénység leküzdése könnyen lehetséges.

Már nem is annyira drasztikusan, mint akár évekkel ezelőtt látszott, meg kell emelni a nettó minimálbér összegét, ezzel együtt hitem szerint el kell törölni a közmunkásoknak juttatott közfoglalkoztatottak bére és a minimálbér közötti különbséget – mondja Kiss Ambrus elemző, az Új Egyenlőség szerkesztője. Kiss Ambrus szerint, ha csak ennyit lépünk, akkor elmondhatjuk, hogy Magyarországon 0 ember keres 8 órás munka után a létminimumnál kevesebbet. (Ez persze nem jelentené, hogy egyben a létminimum alatt élők számát is nullára csökkentenénk.) Szükség van rá, hogy az egész bérrendszer elinduljon felfelé. Csak így oldható meg, hogy a gyermekes családok is előrébb juthassanak, és az államnak ne azon kelljen gondolkodnia, hogy milyen természetbeni szociális juttatásokat ad számukra, amelyek bizonyos költségelemektől mentesítik a családot.

Ha a társadalom úgy érzi (mert elhitették vele, vagy azért, mert ezt nem tartja befolyásolhatónak), hogy az ő szerepe a gazdaság kiszolgálása, akkor alárendelt szerepet szán magának. De ha a társadalom megrendelőként lép fel a gazdasággal szemben, amitől azt várja el, hogy a társadalom fejlődését szolgálja, akkor újrarendeződnek a szerepek. Akkor ez egy valódi értékvita, amely többek között arról is szól, hogy a társadalom miért fogadja el, hogy azok, akik dolgoznak, a létminimum alatt éljenek.

A teljes cikk itt olvasható.