Intelem

Jelentősen enyhítette az elsőfokú ítéletet a Veszprémi Törvényszék annak az onkológus-nőgyógyász főorvosnak az ügyében, aki az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint, súlyos daganatos betegeitől 150 ezer forintot kért olyan műtétek elvégzéséért, amiket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozott. Ráadásul pácienseinek a kontroll sem volt ingyenes az állami fenntartású kórházban.”

Dr. Imre József orvos-etikusnak a kollégákhoz intézett intelme szerint (1925) „Az erkölcsi fejlettség és értelmi önállóság bizonyos fokán mindenkinek lelkében tovább fokozódik a kötelesség érzete a felelősség érzetévé, s mindnyájunkban megvan az a tudat, hogy tetteinkért és mulasztásainkért felelősek vagyunk, nemcsak annyiban, hogy valamely kötelességet betöltöttünk, vagy elmulasztottunk-e, hanem azért is, ha embertársaink, vagy a közjó érdekét megkárosítottuk.”

Aki maga és mások érdekét meg szokta gondolni, tetteit meg szokta fontolni és törődik ezek következéseivel, az a maga értelmi képessége arányában tetteinek következményeivel, mások érdekeinek sérelmeivel is előre tisztába szokott lenni. Joggal tételezheti fel, hogy a megsértett érdekek, az okozott kár természete szerint felelőssége fogják őt vonni és kártérítésre, büntetésre ítélni, folytatja Dr. Imre. Hozzátehetnénk: de csak addig, amíg a bűncselekményt elkövető a magyar bírósággal 2016-ban nem találkozik. Ott más az erkölcsi értékek védelmének mértéke. 

Ütött az utolsó óra az öttusában

Publikálás dátuma
2016.12.09. 06:51
Marosi Ádám FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Ütött az utolsó óra az öttusában - többek között ezt mondta Marosi Ádám, világbajnok, olimpiai bronzérmes versenyző a Magyar Öttusa Szövetség tisztújító közgyűlésén, ahol a küldöttek Réczei Géza elnök leváltásáról döntöttek, és helyette a 76 éves - 60 éve a sportágban tevékenykedő - Bretz Gyulát bízták meg a szervezet irányításával a következő négy évre.

A sportoló hangsúlyozta: nagyon komoly gondok vannak a sportágban, a versenyzők hiányolják az erkölcsi támogatást, a pozitív visszajelzéseket a vezetők részéről. Szenvedélyes beszédében Marosi azt mondta, a sikerben sokan szeretnek sütkérezni, a kudarcok esetén senki sem áll a sportolók mellé.

A riói nyári olimpia előtt a szövetség két aranyérem megszerzését jelölte meg hivatalos célkitűzésként, ehhez képest még pontszerző helyen sem végzett senki a négy magyar induló közül. A legjobb eredményt Marosi érte el, aki 12. lett. Beszédében az öttusázó kitért arra is, hogy bár a riói olimpiai szereplés óriási kudarc volt, senki sem vállalta ezért a felelősséget.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a játékokról készült beszámolójában jó szereplésről írt, a reméltnél gyengébb szereplést a balszerencsével és azzal indokolta, hogy rossz lovakat sorsoltak ki a magyaroknak. Ezt a beszámolót a Magyar Olimpai Bizottság (MOB) nem fogadta el.

Ilyen előzmények után nem volt meglepő az elnökváltás. Az újjáalakult szövetség általános alelnöke az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsanna lett, a másik két alelnök Andrási Péter és Szabó György. Az új vezetés feladata annak elérése, hogy a magyar öttusasport visszakerüljön a világ élvonalába, ahova évtizedeken át tartozott.

Szerző

Ráfér az erősítés az FTC keretére

Publikálás dátuma
2016.12.09. 06:50
Fotó: Getty Images/Laszlo Szirtesi
Nem akármilyen mérkőzéssel zárul a labdarúgó NB I őszi idénye szombaton, hiszen a 19. játéknap utolsó találkozója a Ferencváros-MTK Budapest örökrangadó lesz. A presztízsmeccs előtt a rangadó rangidős résztvevőivel beszélgettünk.

Amint az évek óta megszokott az OTP Bank Ligában, néhány „tavaszi fordulót” november végén, december elején rendeznek, így egy híján húsz párharccal a hátuk mögött vonulnak téli pihenőre az élvonalbeli labdarúgók. Ha a naptári évet nézzük, a címvédő FTC 37 éves játékosa, Gera Zoltán összesen 47 válogatott-, bajnoki- és kupamérkőzésen szerepelt, így nem meglepő, hogy várja a hosszúra nyúlt év befejezését.

„Várom az esztendő végét, persze. Elfáradtam, bár inkább mentálisan, mint fizikailag érzem ezt. Jól fog jönni a szünet, január óta egészen hosszú volt ez a szezon – mondta a Népszavának Gera, aki arról is beszélt, mi motiválja a Ferencváros játékosait szombat este. – Mindig nehéz az MTK elleni mérkőzés, ezúttal ráadásul különösen nagy téttel bír az örökrangadó, hiszen számunkra fontos, hogy ne szakadjunk le az élmezőnytől. Nem mindegy, milyen állást mutat két hónapon keresztül a táblázat, úgyhogy mindent megteszünk azért, hogy győzzünk, s kárpótoljuk a szurkolóinkat.”

A botladozó bajnokcsapatot visszafogottabb teljesítményéért (a Bajnokok Ligája selejtezőjétől az albán Partizani ellen idejekorán, már júliusban búcsúzó FTC pillanatnyilag negyedik a bajnokságban – a szerk.) gyakorta érte kritika az ősszel, ezeknek jogosságát Gera sem vitatta.

„Az új szezon kudarccal kezdődött, hiszen kiestünk a Bajnokok Ligája selejtezőjéből, majd sajnos a folytatásban is úgy érzem, hogy egyre inkább elvesztettük a fonalat, komoly hullámvölgybe kerültünk. Ennek ellenére hiszem, hogy egy jó téli felkészülés után eredményesebbek leszünk tavasszal” – mondta el lapunk érdeklődésére a csapattal 2001 és 2004 után 2016-ban bajnokságot nyerő Gera, aki szerint a nagy célok eléréséhez szükséges lesz az Üllői úti játékoskeret megerősítésére is. – Az, hogy kik lesznek az érkezők és a távozók a keretből, az a vezetők dolga, de biztos vagyok benne, hogy csatlakoznak hozzánk új játékosok, hiszen ránk fér az erősítés.”

A helyzeteket értékesíteni kell
A legutóbbi, Dunaújvárosban lejátszott örökrangadót egy kései tizenegyesgóllal eldöntő Torghelle Sándor csapata, az MTK Budapest egész ősszel a kiesőzóna környékén egyensúlyozott, az előző fordulóban a kék-fehér csapat két ellentétes képet mutató félidő után döntetlent játszott az Újpesttel az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
A Népszavának nyilatkozó 34 éves futballista szerint csakis a második játékrészben nyújtott produkcióra lehet építeni. „Ha úgy játszunk, mint az Újpest elleni első félidőben, akkor jobb, ha el sem utazunk a Fradi elleni mérkőzésre, mert úgy nem lesz esélyünk.
A Groupama Arénában is ugyanazt kell játszanunk, mint az Újpest ellen második félidőben: önbizalommal telve, helyzeteket kialakítva, s a gólhelyzeteket berúgva, utóbbi ugyanis a legfontosabb. Ha helyzetünk van, azt értékesíteni kell, másképpen nem lehetünk eredményesek.”
Szerző