Alkotmánybíróság;ATV;Stumpf István;

2016-12-09 06:07:00

Stumpf különvéleményében a Svejkből idéz

A szélsőjobboldali szó nem tényközlést takar, hanem véleményt - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) az ATV alkotmányjogi panasza kapcsán, így érvényben marad a négy évvel ezelőtti elmarasztalás, illetve az azt végül megerősítő kúriai ítélet.

Emlékezetes, az ATV híradójában szélsőjobboldali pártnak nevezték a Jobbikot. A jelzőt annak kapcsán használták, hogy a jobbikos Gyöngyösi Márton akkoriban nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette a zsidó származású képviselőket. A párt bepanaszolta az ATV-t a médiahatóságnál, amely jogosnak tartotta a panaszt, mert a médiatörvény szerint a hírt és a véleményt külön kell választani, márpedig a hírműsor konferálásában nem szerepelhet minősítés. Később az ATV hiába hivatkozott a sajtószabadságra és arra, hogy a műsorvezető csak egy ismert tényt említett, ezt a bíróságok, végül a Kúria, és legvégül az Alkotmánybíróság sem ismerték el.

A döntéssel - amelyben az újonnan választott bírák még nem vettek részt - egyedül Stumpf István nem értett egyet. Szerinte a felülvizsgált bírói döntés indokolatlanul korlátozta a sajtószabadságot, s ezért alaptörvény-ellenes. Az alkotmánybíró különvéleményében a Svejkből idézett: "Annak érzékeltetésére, hogy egy még teljesen ártatlannak tűnő tényközlés (hír) is borzasztó könnyen értékelhető véleménynek, ami ha a véleményközlés tiltásával (és szankcionálásával) jár együtt, mennyire abszurd és önkényes korlátozáshoz vezethet, elegendő csak felütni az állandóan kezünk közelében tartott kötetet a »derék katona« kalandjairól: Palivec úrnak, a vendéglősnek, aki nem mellesleg »nagyon művelt férfiú is volt«, és rettentően igyekezett kimérten felelni azokra a kérdésekre, amit Bretschneider úr, az »államrendőrség civil ruhás detektívje« tett fel neki, elegendő volt egy látszólag hétköznapi tényt óvatlanul közölnie – a császár őfelségének a képét »leszarták a legyek« –, hogy felségsértés miatt még aznap este le is tartóztassák, majd tíz évre elítéljék." Stumpf szerint a példa alapján világos, hogy "mennyire abszurd módon, értelmetlenül és feleslegesen korlátozhatja a véleménynyilvánítást, ha tiltják az olyan tényközlést, amihez értékelés is társul(hat)".