NAV;Tállai András;

2016-12-10 09:38:00

Kirúgják Tállait? - Betelt a pohár a NAV-nál

 Tállai András januárban távozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) éléről - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy az adóhivatalnál azért telhetett be a pohár, mert az Orbán Viktor által kinevezett államtitkárnak több konfliktusa is volt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, ráadásul Tállai nem is sűrűn látogatta a NAV épületét, általában hetente egyszer bukkant fel a hivatalban.

 Az adóhatóság belső ügyeit jól ismerő forrásaink tényként kezelik, hogy megválnak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős államtitkári posztját is betöltő Tállaitól. A lap szerint hetek óta nyílt titokként beszélnek a szervezeten belül a politikus eltávolításáról. Azt nem lehet tudni, kinek lett elege az államtitkár viselt dolgaiból, de az szintén nyílt titok, hogy Tállait még Orbán Viktor kormányfő, s nem Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ültette pozícióba, akivel kinevezése óta több konfliktusa is volt.

A lap felidézi, hogy Varga és Tállai egy szeptemberi adókonferencián hozták egymást kínos helyzetbe, amikor a tárcavezető nem tudott a NAV-elnök új adójavaslatáról, Tállait pedig az lepte meg, hogy Varga jövő áprilistól beindítja az online számlázást. Az utolsó csepp a pohárban az államtitkár Hír TV-n megjelent, bohózatba illő nyilatkozata volt, amiben furcsán válaszolt arra a kérdésre, hogy hogy kerülhet Orbán ajándéka, a tízezer forintos karácsonyi Erzsébet-utalvány darabonként 15 ezer forintba. Tállai nem jött rá, hogy itt valamilyen adó lehet a háttérben, inkább úgy értette a kérdést, hogy a kormány inkább tizenötezer forintot ad a nyugdíjasoknak. – Nem arról van szó, hogy ez drága, hanem arról, hogy ezt az emberek kapják, és az embereknek lesz ettől több – magyarázta az államtitkár.

Tállainak a lajstromán azonban nem csak a Vargával kialakult konfliktus szerepel, hanem "munkakerülése" is, a cikk szerint ugyanis a NAV elnöke hetente általában egyszer bukkan fel a hivatalban, így fordulhatott elő, hogy januári kinevezése óta szeptemberben találkozott először például az egyik főosztályvezetővel.