nyugdíj;nyugdíjasok;Bárány Balázs;nyugdíjemelés;

2016-12-11 14:08:00

Kiderült, mit rejt Orbán Viktor "nyugdíjasoknak írt levele"

Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja Facebookon hozta nyilvánosságra a levelet. Mivel sem a Miniszterelnökség, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, sem Havasi Bertalan sajtófőnök, de még maga Orbán Viktor sem árulta el, mi áll a karácsonyi tízezer forintos Erzsébet-utalvány mellé tűzött levélben, a szocialista politikus maga fogalmazta meg, mit üzenhetett a miniszterelnök a nyugdíjasoknak. A levelet az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

Kedves nyugdíjasok!

Olvastam az elemzéseket rólatok, és az az igazság, hogy felháborítónak tartom, hogy sokan még mindig úgy gondoljátok, nem rám szavaztok a következő választásokon. Ez elfogadhatatlan – legszívesebben titeket is bezáratnálak mint a Népszabadságot, gazdasági okokra hivatkozva - de a Rogán Antinak volt egy ötlete, amit most kipróbálunk rajtatok.

Ha jól értettem, nem örültetek a nyugdíjemelésnek. A fene egye meg, hogy nektek semmi nem elég, háborogtok itt nekem állandóan, hálátlan népség.

Legyen hát. A levélhez csatolva találtok 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt, nesztek. Csak aztán nehogy azt higgyétek nekem, hogy ez minden hónapban jár – jár a nagy lókolbászt, azt. Ez a tízes azért van, hogy befogjátok végre a szátokat, és futólépésben szavazzatok rám 2018-ban, értve vagyok?

És most már tényleg elég legyen a nyavalygásotokból!

Nem akarom többet hallani, hogy ilyen meg olyan nyugdíjemelés. Örüljetek, hogy nem veszem el tőletek az egészet úgy ahogy van. Tudjátok, azt is megtehetném.

Nem akarom többet hallani, hogy mennyit kell várni a vizsgálatra és milyen drága a gyógyszer. A szálloda, a tévé meg a kastély a gyógyszernél is sokkal drágább, Lőrinc mégsem nyavalyog egész nap.

Nem akarom többet hallani, hogy drágul a sertéshús, pedig csökkent az áfája – vegyetek bélszínt, az nem drágult annyira.

Nem akarom többet hallani, hogy olvastátok a PISA-jelentésben, hogy elhülyítjük a gyerekeket – nem hülyébbek lettek, hanem engedelmesebbek. Különben is, nem kell annyi ellenzéki sajtót olvasni és hallgatni. Majd jól bezáratom azokat is.

Nem akarom többet hallani, hogy csak évente egyszer látjátok az unokátokat, meg havonta Skype-on. Menjetek utánuk, ha annyira hiányzik – nem is értem egyébként miért mentek el itthonról, van itt jó közmunka, és külföldön különben is tolmácsot kell kérni, meg van egy rakás migráns is.

De leginkább azt nem akarom hallani többet, hogy nem a Fideszre szavaztok. Itt a tízezer, költsétek farhátra, meg gázszámlatartozásra, vagy amire akarjátok, bánom is én, és most már tessék beállni a sorba, oszt’ jónapot! Talán kaptok jövőre is, hogy felfrissítsük a memóriátokat.

Aztán lassan kitalálom majd, hogy hogyan lesz magasabb a nyugdíjkorhatár, mint a várható élettartam.

Boldog karácsonyt! Csak a Fidesz! - Bárány Balázs így képzeli el a miniszterelnök levelét.

Lázár János a valódi levél tartalmáról annyit mondott, nem látta a szöveget, nem ő a miniszterelnök, de szerinte nem nehéz kitalálni, mit ír majd Orbán a nyugdíjasoknak. A miniszterelnök 2010-ben a nemzeti konzultáció után már üzent a nyugdíjasoknak, akiknek megköszönte az aktív részvételt, s biztosította őket arról, ragaszkodni fog ahhoz, "hogy a nyugdíjasoknak ne legyen elviselhetetlen teher a rezsi kifizetése". Emellett olyan nyugdíjmentő intézkedéseket hoztak, "amelyekkel biztonságba helyezhetjük az Ön nyugdíját" - állította.

A leveleket a posta fogja kivinni, ám korábban úgy volt, hogy a kormányhivatalnokok lesznek a kézbesítők - végül Lázárt erről "lebeszélték" a szakszervezetek. Ugyanakkor a 444 forrásai szerint Kancz Csaba Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott annyira komolyan vette a hivatalnokok tervezett postásmunkáját, hogy jutalmat is betervezett, amelyet a kormánydöntéstől függetlenül szétosztanak a dolgozók között, akik így fejenként 12 ezer forintot kapnak. Az összeget bankszámla-kompenzáció címén utalják át nekik. A jutalmazás 1300 dolgozót érint, közöttük 15 millió forintot osztanak szét. Kancz Tatabányán állítólag arról is beszélt, hogy szerinte a kormányhivatalok simán el tudták volna végezni a kézbesítést, viszont nem biztos abban, hogy a posta képes lesz megbirkózni a feladattal. A kormányhivatali dolgozóknak egyébként előre nem ígértek be semmiféle pluszpénzt a pluszfeladatért, de a kormánymegbízott díjazni akarta a pluszmunkát.

Nekik jár az utalvány
Nem csak a nyugdíjasok kapnak majd "ajándékot" és levelet a kormányfőtől. A legfrissebb Magyar Közlöny szerint mindenki kap 10 ezer forintos utalványt, akinek 2016 decemberében jár az alábbiak közül valamelyik:
- öregségi nyugdíj
- özvegyi nyugdíj
- szülői nyugdíj
- árvaellátás
- baleseti hozzátartozói nyugellátás
- mezőgazdasági szövetkezeti öregségi munkaképtelenségi, özvegyi járadék
- mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadéka
- korhatár előtti ellátás
- szolgálati járandóság
- átmeneti bányászjáradék
- balettművészeti életjáradék
- rokkantsági ellátás
- rehabilitációs ellátás
- baleseti járadék
- rokkantsági járadék
- bányászok egészségkárosodási járadéka
- fogyatékossági támogatás
- vakok személyi járadéka
- a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátás
- polgármesterek közszolgálati járadéka
- a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatás
- a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatás
- kormányrendelet alapján a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62. §-ában foglaltak szerint emelendő, az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emelés
- nemzeti helytállásért pótlék
Akinek a felsoroltak közül több is jár, az is csak egyszer 10 ezer forintot kap. Az Erzsébet-utalványokat a postás viszi majd ki, ha a kézbesítés eredménytelen, az ONYF Nyugdíjfolyósító Igazgatóságánál lehet kérni, hogy küldjék ki még egyszer. Ezt jövő február végéig lehet igényelni, aki kicsúszik a határidőből, nem kapja meg az utalványt.