Közelkép - Zenei csodák

Barátaim, a muzsikának hozzám hasonló megszállottjai! Csodára leltem az interneten, sajnos nagyon is időrablóra. Olyanra, amely ha éppen nem vagyunk eléggé fegyelmezettek, órákat is elcsenhet az életünkből. A Youtube hullámhosszán, és már az is idomtalan, hogy nagy lelkesedésében az ember ingyen reklámban részesít egy adót.

Sorozatot indított azzal a kettős címmel, hogy a „Vezénylés művészete”, az alcíme, „Az aranykor legendás karmesterei”. Természetesen fekete-fehér filmkivágások, akad elvétve köztük a múlt század elejéről is, de amennyire lehet, a hang, ha nem is makulátlan, de mesésen élvezhető. Olyan hangverseny részletek, hosszú volna a fölidézésük is, amelyeken Furtwängler, Karajan dirigál, de a „gyémántkorból” Fritz Busch, Bruno Walter, Erich Kleiber, a mieink közül Solti György, Széll György, nem is szólva Mengelbergről, Toscaniniről, az igazán felejthetetlen többi óriásról. Koncertrészletek, de a valódi csemegék talán a próbák közül kiszemelt vágások.

Olyanok, mint amelyen például Bruno Walter kellemes hangján morogva járul hozzá ahhoz, hogy a sztár zenekar végre neki kezdjen Brahms II. szimfóniájának, amíg megengedőn azt mondja „schön”.

A szerkesztők néha szőrös szívűek, csak néhány ütemet szánnak nekünk, máskor viszont nagylelkűek, csaknem teljes egészében sugározzák Furtwänglerrel Richard Strauss Till Eulenspiegelét. Az ajándék alighanem viszonylag friss, mert a kínálat közli, hogy eddig hányan élvezték az élményeket. Van, ahol nem éri el a százezret se, másutt túl van már ennek a kétszeresén is. Eltérő, mert bővelkedünk a kínálatban, a csatornán egyszerre két-három ilyen műsor is fut, egyenként úgy kétórás időben. Ha percmilliomosok vagyunk, estéket tékozolhatunk el ezzel a gondatlansággal, csaknem éjfélig, amint megtörtént velem is, amikor első ízben rábukkantam. A kísértés nem csekély. De kérem, ne engem kárhoztassanak, amiért közkinccsé kürtöltem ezt a csakugyan csodálatos zenei élményt.

Egészségükre, mindannyiunk egészségére!

Szerző

Hazugság után hűség

Publikálás dátuma
2016.12.12. 06:47
Ágyjelenetekben nincs hiány (Lévay Viktória, Molnár Áron, Klem Viktor) FORRÁS: JÁTÉKSZÍN
Hazudós, félrelépős, szaladgálós bohózat a szombaton este a Játékszínben bemutatott Kölcsönlakás, Kapitány Iván rendezésében. De végül csak kidomborodik a hitvesi hűség, helyreáll a világrend, amiben azért alapvető kivetnivalót Ray Cooney és John Chapman darabja nem talál, így aztán mindannyiunk megnyugtatására következhet a határtalan boldogság.

A hazugság, ami aztán újabb és újabb hazugságokat szül, melyek következményeiből egyre nehezebb kikecmeregni, a bohózatok központi témája. No és persze a megcsalás, meg a vélt megcsalás. Vagy annak a szándéka, bár közel sem biztos, hogy tett lesz belőle, de a hazugságokat akkor is generálja váltig. És ez persze bizalomhiányt, gyanakvást okoz, szimatolást, sajátos magánnyomozást, amikor már az is gyanússá válik, ami józan ésszel nem lenne az.

De már tolul fel a vér az agyba, fölmondják a szolgálatot az idegek, mindenki a plafonon van, nyüszít, mint a fába szorult féreg, vagy éppen ordibál, netán egy időre magába fojt dolgokat, és ezek aztán ezerrel törnek ki belőle, úgy, hogy már a hangerő is tetőfokára hág. A gesztikuláció is alaposan meglódul hozzá, és megindul a fejveszett rohangálás is, szóval zűrzavar keletkezik a köbön, totálisan eluralkodik a káosz.

Ray Cooney, a világszerte ismert, nálunk is fölöttébb sikeres darabgyáros alaposan ismeri a szükséges receptet, gondoljunk csak a Madách műsoráról szinte ősidők óta levehetetlen Páratlan párosra, aminek a második „lökete” is jó idő óta repertoáron van, vagy emlékezzünk arra, mennyit „tarolt” A miniszter félrelép színházban és filmen egyaránt. Cooney sokat tanult a francia bohózatoktól, a jó öreg Feydeau-tól sok mindent el is csent. De míg a mesternél azért alaposan felépített jellemek vannak, és időnként csaknem odáig jut a cselekmény, hogy a tragédia szele is kísért, Cooney a habkönnyű szórakoztatást választja, gondosan működtetve a bohózati szerkezetet, ügyesen megírva, ki melyik ajtón nyargal be a sok közül, ki kibe ütközik, és éppen ki kit kerül el, amitől ideális esetben hamar beindul a röhögés a nézőtéren, és eltart a produkció végéig.

A Játékszínben előadott Kölcsönlakás, melynek társszerzője is van, John Chapman személyében, ami cseppet sem módosít a megszokott alapképleten, közel sem ilyen ideális eset. Roppant nehezen akar bedöccenni a bohózati gépezet. Megismerünk két egymással jóban lévő középkorú házaspárt, melyekből az egyik férfi, illetve a másikból a nő, éppen nem a hites társával készül este egy kis légyottra. Meg aztán itt dekkol a lakásban egy be nem álló szájú, rikítóan öltözködő dizájner, aki meg a szobalányért van oda, és naná, hogy mindegyikük a színen lévő, Horgas Ádám által tervezett, jókora franciaágyat középpontba helyező lakásban vágyik az édes órákat eltölteni. Aztán persze ebből lesz majd a második felvonásban a kiadós purparlé, de addig valahogyan el kell jutni, és a temérdek konspiráció közel sem elég mulatságos.

Hosszú ideig ritkán adódik, hogy az egész nézőtér egyszerre hahotázik, inkább itt-ott felnevetnek néhányan, ami ebben a műfajban barométerként jelzi, hogy nincs minden rendben. Az első felvonás jelentős része inkább döcögősen felszínes társalgási vígjátékra emlékeztet, mint száguldó tempójú bohózatra. Apróbb megdöbbenések, szurkapiszkálódások igyekeznek injekciózni az előadást. És hát roppant csinosak a hölgyek, Kovács Yvette Alida előnyös, általában fölöttébb testre simuló jelmezeket tervezett számukra, szóval a látvány akár pazarnak is nevezhető.

Tán a darab is kicsit poros már, amit pedig Hamvai Kornél fordításkor valószínűleg feltuningolt kicsit, aztán még Búss Gábor Olivér át is dolgozott. Kapitány Iván rendezésében közel sincs elég ötletpetárda, két éve a Legyen a feleségem! című bohóságban, ugyanitt, jóval több volt. A második részben aztán felpörögnek az események, igencsak főszerephez jut az a bizonyos ágy, amiben ruhában, pizsamában, köntösben, kombinéban, sokan előfordulnak, általában meglehetősen feldúlt idegállapotban. Ekkor már van móka és kacagás, ha a színészi játékot nem is érzem feltétlen lehengerlőnek, bár mindenki keményen dolgozik.

A Lengyel Tamás által játszott Philip beszéli meg a haverjával, hogy kölcsönadja a kéglit, Philip felesége, Johanna pedig a barátnőjével ugyanezt. Ő a becsületes férj, akinek szinte eszébe se jut félrelépni. A Debreczeny Csaba által alakított Henry, akinek azért rendre eszébe jut, ezért akár még fizetni is képes. Lévay Viktória Johannája a lakás kölcsön ígérésén kívül szintén ártatlan, de hát őt is sikerül hírbe hozni. Molnár Áron lakberendezője rikító színeket visel magán, rikító színeket akar használni a lakásban, ahogy a színészek is jobbára ilyeneket használnak játék közben.

Erdélyi Tímea szolgálólánya igencsak bele van habarodva a lakberendezőbe és viszont. Szabó Erika a telefonon pénzért megrendelhető szolgáltatás. Klem Viktor Tristanként a Dobó Kata által játszott Lindával, Henry feleségével töltené az éjszakát. A prűd sztár gyerekkönyvírónő becsöppen ebbe a felbolydult méhkasba. Szulák Andrea tapsos ziccer szerepet csinál abból a lehetetlen feladatból, hogy eljátsszon valakit, akinek minimum hibbantnak kellene lennie ahhoz, hogy semmit ne vegyen észre abból, mi folyik itt, bármit ki lehessen dumálni nála.

A végén suba-subához, guba-gubához, mindenki visszatér ahhoz, akinél eredetileg is volt, kidomborodik a hitvesi hűség, helyre áll a világrend, és a boldogság. Hú de jó! Sokan érzik úgy, hogy nekik azért is, mert láthatták ezt az előadást. Én nem tartozom közéjük.

Szerző

Fiatalok inspiráló szókimondása

Publikálás dátuma
2016.12.12. 06:46
Waskovics Andrea ezúttal is bizonyított FORRÁS: ÓDRY SZÍNPAD
Férfiak, nők és férfiak címmel mutatták be szombat éjjel az Ódry Színpad Padlásán Máté Gábor és Dömötör András végzős színészhallgatói Keszég László rendezésében a legújabb vizsgaprodukciójukat. A nyelvileg és témaválasztásában is provokatív jelenetekből és monológokból álló este arra próbál választ adni, hogy mit gondolnak a fiatalok a szerelemről, hogyan élik meg a szexualitást, miként látják a nők és a férfiak viszonyát.

„John Lennon utolsó mondata Yoko Onónak, avagy egy sms, amiben ennyi áll: szex?. Mi egy mondatban a szerelem? Minek kell a szex? Nem lehet definiálni, összefoglalni, de már maga a felvetés is abszurd. Nem tudunk nélkülük élni. Kellenek és kész. Életelixír és halálos méreg mind a kettő. Kívánjuk és szenvedünk tőlük. Rend és apokalipszis. Megfoghatatlan. Mégis mindenkit ez érdekel. Férfiakat és nőket. És férfiakat. Minket. Előjátékkal vagy anélkül.”

Ezek a mondatok szerepelnek a Férfiak, nők és férfiak című vizsgaprodukció színlapján. Kedvcsinálónak azt hiszem, nem kívánhatnánk figyelemfelkeltőbbet és szerencsére maga az Ódry Színpad Padlásán látható előadás sem kelt csalódást. Igaz tényleg olyan, mint egy jó vizsga, nem teljesen kimunkált, kissé egyenetlen, de a hallgatók tehetségét mindenképp hivatott bizonyítani.

A produkciót a Színház és Filmművészeti Egyetem V. éves hallgatói, Máté Gábor és Dömötör András tanítványai jegyzik. A Keszég László által rendezett előadás jeleneteit az osztály egyik tagja, Olasz Renátó és alkotótársa a IV. éves filmdramaturg szakos Horváth János Antal írták a hallgatók számára. (Dramaturg: Enyedi Éva). A szöveg nagyon bátornak mondató, nevén nevez mindent, amit csak lehet, Nem köntörfalaz. Azt a nyelvet használja, amit a fiatalok a gimnazisták és az egyetemisták manapság a mindennapokban, különböző társalgásokban, az interneten. Tehát tulajdonképpen tükröt tart.

Ráadásul azt is megmutatja, hogy a nyelvi bátorság, kivagyiság, sokszor trágárság mögött mennyi bizonytalanság, félelem, identitáskeresés rejlik. Azért beszélnek a szereplők trágáran, azért káromkodnak, mert keresik önmagukat. Tabukat döntenek, ez életszakaszbeli sajátosság is. Provokálják egymást, ezzel magukat akarják elrejteni. Látszólag kitárulkoznak, de csak látszólag. Inkább lázadnak. A jelenetek mellett monológokat is kapunk. Minden szereplőnek van egy saját monológja. Ezek tényleg alanyi szövegek, a produkció legszervesebb és leginkább önazonos részei. Az egyik monológ például az illatról szól, arról, hogy férfi és nő között mennyire lényeges, hogy illatban is stimmeljenek, vagyis vonzzák, és ne taszítsák egymást. Mindez remek humorral, iróniával fűszerezte a szerző.

A szituációkat elindító ötletek általában szellemesek és telitalálat is van köztük, igaz többször esetlegesek. Az első jelenetben egy rendezőnek készülő srác és egy lány találkozik a büfében. A srác figuráját tudvalevőleg egy valóságos személy ihlette. Őt zseninek tartják, halmozza a sikereket, a díjakat, de kérdés mit kezd azzal az egyszerű szituációval, ha a sors elébe hoz egy lányt, aki persze mi más szeretne lenni, mint színésznő. Hogyan ismerkedik, egyáltalán képes-e rá, vagy már elszállt teljesen, netán a teher nyomja agyon? Külön tudja-e választani a magánéletet a színháztól, vagy kényszeresen összemos mindent és életben is rendez, kihasznál és manipulál. Egy narcisztikus öntelt művészjelöltből kijöhet-e még bármi emberi, vagy ez már korán és örökre elveszett. Izgalmas felvetés.

Nem különben izgalmas, hogy a színésznőnek készülő lány mit kezd ezzel a helyzettel, azzal a tanáccsal például, hogy, ha megismerkedik egy fiúval, ne adja ki magát, épp az ellenkezőjét mondja annak, amit érez. Ez a jelenet a hallgatók részéről felfogható egy vallomásnak, benne van szinte minden, amit a színházról és persze a férfi nő viszonyról gondolnak: a vágyaik, a kétségeik, a vonzalmuk és a csalódásaik. Nagyon érzékletes az alkoholista anya és a buliba induló fia párbeszéde is, vagy amelyben egy fiú társaság ugratja egymást és rendel egy pizzát, de az ételt mindegyikőjük meglepetésére egy lány hozza ki. Egy másik jelenetben egy apa inzultálja frusztráltságában a családját. Egyébként miközben a jelenetek többsége fanyar humorú, többször is megjelenik fájó mementóként a családon belüli erőszak.

A zárójelenetben a színésznőnek készülő Virág felszed két pasit, akik aztán mindenfélét tesznek vele, de végül a beteljesülés helyett elalszanak. Sajátos jövőkép, a filmszerű, utópisztikus felvillanás a boldog vég helyett inkább a férfi nő viszony zsákutcáját vizionálja. A szereplők: Bodoky Márk, Figeczky Bence, Gyöngyösi Zoltán, Olasz Renátó, Papp Endre és Waskovics Andrea valamennyien megmutatják rátermettségüket. Csak remélni lehet, hogy a pályájukon és a magánéletükben sem kell elszenvedniük azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket most eljátszottak. Számunkra pedig az a tanulság, hogy érdemes minél több vizsgaelőadást megnézni az egyetem színpadain, a fiatalok lendülete és frissessége, szókimondása, ránk nem egészen fiatalokra is lehet inspiráló.

Szerző