Előfizetés

Szörényinek nem tetszett - Tiltólistán a Tankcsapda feldolgozása

Publikálás dátuma
2016.12.12. 10:52
Forrás: Facebook/Illés együttes
Lukács László nem érti a tiltást. Azt mondja: beszélni sem tudott Szörényiékkel - írja a Bors. 

A Tankcsapda túlzás nélkül az egyik legsikeresebb hazai rockbanda. Az egyik lemezen Lukács László csapata dolgozta fel, vagyis tankcsapdásította olyan elődök zenéit, mint Charlie, a Bonanza Banzai, a Korál vagy az Omega. Egy kivétel azonban van, az Illés: a Szörényi Levente, Bródy János szerzőpáros az utolsó pillanatban torpedózta meg a megjelenést. A Tankcsapda a Good bye, Londont! akarta feldolgozni.

- A felvétel el is ké­szült, de aztán a megjelenés előtt az utolsó utáni pillanatban végül nem adott rá engedélyt az Illés. A Szörényi, Bródy páros ugyanis végül azt mondta, hogy nem. Igazából pontosan nem tudjuk, hogy miért nem, mert velük személyesen nem sikerült erről beszélni.

A lap megkereste Bródy Já­nost, mondja el, ő hogyan emlékszik a feldolgozott dal történetére, és miért került végül tiltólistára.

- Örültünk a felkérésnek, hiszen ez egy elegáns gesztus, és megtisztelő tőlük, hogy minket választottak. Csak annyit kértünk, hogy megjelenés előtt mutassák meg a dalt. Amikor Szörényi Levente végül meghallgatta, aggódva hívott fel, nem tetszett neki. Annyira nem, hogy végül megtiltotta, hogy játsszák. 

A teljes cikket itt olvashatja.