Romániában 2008 óta nyíltan szélsőséges ideológiát képviselő párt nem tudta átlépni a parlamenti küszöböt. Ami első látásra jó, üdvözlendő és örvendetes jelenség. Azt sugallja, hogy a xenofóbiának, idegenellenességnek, a másságellenességnek és intoleranciának nincs elegendő híve az országban, miközben Nyugat-Európában virágkorukat élik az ilyen formációk. Romániának nincs Jobbikja/Nemzeti Frontja/Szabadságpártja/Mi Szlovákiánk Néppártja (és még sorolhatnánk az európai példákat) a törvényhozásban.
Olyan párt sincs, amely Európai Unió-ellenes retorikával próbálna híveket toborozni, vagy migránsozással jeleskedett volna, vagy akár a magyarellenességet tűzte volna zászlajára, mint annak idején Gheorghe Funar Vatra Romaneasca elnevezésű, vagy Corneliu Vadim Tudor Nagyrománia Pártja.
Ez önmagában örvendetes dolog, csak sajnos nem azt jelenti, hogy ezek az eszmék egyáltalán nincsenek jelen, hanem inkább azt, hogy a nagy pártok pillanatnyi érdekeik mentén kacérkodnak a szélsőséggel is. Az, hogy nincs szélsőséges párt a parlamentben, egyben azt is jelenti, hogy azt a szavazótábort, amely igényelné, valamelyik nagy tömegpárt megnyerte magának, nyilván ezirányba tett kompromisszum árán. Az ideológiai választóvonalak egyáltalán nem valósak, mint ahogy a pártoknak a vállalt ideológiához való tartozása sem.
A jobboldal gyűjtőpártja jelenleg a magát jobbközép-konzervatívnak valló Nemzeti Liberális Párt (PNL), amelynek hovatovább a liberalizmushoz lesz a legkevesebb köze. A PNL megtartotta történelmi nevét (19 századi gyökerű román királyságbeli „úripárt”, annak idején a Parasztpárt volt az ellenfele), de kilépett a Liberális Internacionáléból és csatlakozott az Európai Néppárthoz. Nos, ez az úri gyökerű, nevében liberális néppárt, amelynek Klaus Johannis államfő volt az elnöke, a lehető legszélsőjobboldalibb, neofasiszta román közszereplőt, az egykori diákvezér Marian Munteanut akarta indítani a bukaresti főpolgármesteri címért. Az ötlettől csak azért álltak el, mert számos tekintélyes román civil szervezet követelte ezt.
A vasárnap történelmi jelentőségű győzelmet arató Szociáldemokrata Párt (PSD) korábbi elnöke, Victor Ponta volt miniszterelnök, Románia legnépszerűbb politikusa nem határolódott el a szélsőségesen nacionalista Bogdan Diaconu Egyesült Románia Pártjától (PRU), amely azzal kampányolt, hogy Ponta legyen a miniszterelnök. És nyilván a PSD sem határolódott el soha ettől a párttól, amely viszont 2015-ben létrehozta a maga „Magyar Gárdáját”, (a Dracula fejedelem) Vlad Tepes Őrjáratát. Ez a gárda buzdított vasárnap magyarellenes sms-ekkel, ami végül a késő délutáni órákban visszájára fordult és nagy számban mozgósította az addig sokkal passzívabb erdélyi magyarokat.
Ezen példák alapján merül fel a kérdés – mi a jobb, ha a bármilyen nemzetiségű Jobbik bent van az adott ország parlamentjében vagy ha hívei megszerzéséért a nagy tömegpártok versenyeznek? Ha bent van, akkor legalább adott helyzetekben el kell határolódnia ezektől a pártoktól a középpártoknak, bármely oldalhoz tartozzanak is, „vészhelyzet” esetén, – mint például a franciaországi választások –, összefogásra kényszeríti a demokratikus oldal egymással marakodó aktorait.
Ha nincs bent, akkor, amint a román példa is mutatja, a lehetőség mérgezi és csábítja a középpártokat, amelyek egyre nagyobb engedményeket tesznek e szavazók megszerzéséért. Ha viszont bent van a parlamentben valamely szélsőjobb-szélsőbal párt, akkor olyan kommunikációs lehetőségek nyílnak meg számára eszméi terjesztésére, ami kormány- és hatalomközelbe röpíti őket, mint a Jobbikot Magyarországon vagy a Nemzeti Frontot Franciaországban.
Van-e megoldás? A román példában erre is találunk választ. A liberálisok próbálkozása az újfasiszta diákvezérrel azt jelzi, hogy a civil társadalom, ha akar, ha időben lép, megelőzheti azt, hogy szélsőséges közszereplők szivárogjanak be a középpártokba és talán azt is, hogy szélsőséges pártok parlamenti mandátumhoz jussanak.
A külföldi szavazatok kérdése Magyarországon évek óta vihart kavar. Pedig nem valamiféle magyar jelenségről van szó, sem a tömeges külföldi munkavállalás, sem az egyszerűsített honosítással állampolgárságot szerző szavazók léte nem hungaricum. A legtöbb régióbeli országra jellemző, de talán leginkább Romániára. Keleti szomszédunkból becsült adatok szerint mintegy 4-5 millió román állampolgár távozott nyugatra munkavállalási céllal. Ugyanakkor a határon túli románok száma is jóval magasabb, mint a határon túli magyaroké, csak Moldova Köztársaságban él 3 millió potenciális román állampolgár. A román szavazások történetében már kétszer döntöttek a külföldi voksok – Traian Basescu második elnöki mandátumánál, és Klaus Johannis jelenlegi államfő megválasztásakor.
Basescu minimális pluszszavazata egyértelműen külföldről érkezett, Johannist pedig a külföldi szavazások körüli Facebook-forradalom röpítette a Cotroceni-palotába. Ez a kérdés mégsem kérdés Romániában. Nincs kettős mérce a szabályozásban, a levélben szavazás joga mindenkit megillet, aki regisztrál, nemcsak a honosított állampolgárokat, azaz a moldovaiakat, de az is élhet alapvető állampolgári jogával, aki nem regisztrál. A szavazás napján elmehet az adott külképviseletre és leadhatja voksát. Parlamenti választás mindeddig nem állt vagy bukott a külföldi szavazókon, hiszen az ottani voksok nem folynak be automatikusan a nagy közösbe, ők egy számukra kialakított 43. választókerület jelöltjeire voksolhatnak.
Ennek ellenére vasárnap is csupán 106038 román állampolgár adta le voksát külföldön. Moldova Köztársaságban tarolt Traian Basescu volt államfő pártja, lévén az egyetlen román formáció, amely nyíltan felvállalta a két ország egyesítésének kérdését. A PMP szerezte meg a moldovai szavazatok több mint felét, de ez így is kevesebb, mint 20 ezer voksot jelentett.
