Kisded játékok tévészereplésért – Az RMDSZ már csak sodródik az Orbán-kormány árnyékában, saját ötletei sincsenek

Romániában az RMDSZ-es vezetésű kulturális minisztérium egy olyan törvénytervezetet készül a parlament elé terjeszteni, amely módosítja a kulturális intézmények vezetői kinevezésének szabályait. Meghívásos pályázatok lesznek, az RMDSZ – mint a magyar nemzeti kisebbség érdekképviselete – gyakorlatilag vétójogot kap a magyar kulturális intézmények vezetőinek kinevezésében. A román és romániai magyar értelmiségi körökben döbbenet és felháborodás uralkodik. Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem professzorát kérdeztük.

A kisebbségben lévő román progresszív értelmiségi körökben Orbán Viktort egy súlytalan bohócnak tartják, egy kis ország paprikajancsijának

A moldovai elnök igennel szavazna egy referendumon arra, hogy országa csatlakozzon Romániához

Maia Sandu hazája méreteivel és „az Oroszországgal szembeni ellenállás” szükségességével indokolta az álláspontját.

Maia Sandu moldovai elnök

78 perccel korábban futott be egy vonat Romániában, várakoznia kellett, hogy betartsa a menetrendet

Brassóból Segesvárra menetrend szerint 16 óra 41 perckor kellett volna beérnie, de a 128 kilométeres távot 4 óra 13 perc helyett szűk három óra alatt megtette. Nem ez volt az egyetlen vonat, amely nemhogy késett, hanem „sietett” az új év első napjaiban. 

Képünk illusztráció.

Látogatók által eldobott műanyag csomagolás miatt pusztult el egy fehér tigriskölyök Romániában

A craiovai állatkertben nem ez ez első ilyen eset. Tavaly egy eldobott nejlonzacskó okozta egy őz halálát. 

Képünk illusztráció

A Tiborcz István-féle Gránit Bank szórólapja is bekerült az erdélyi óvodások karácsonyi csomagjába

A csomagok tartalmát összeállító Rákóczi Szövetség nem gondolja, hogy ez etikátlan lenne.

Egész Romániát megrengette az igazságszolgáltatást behálózó korrupcióról szóló dokumentumfilm

 Magyarországról nézve már-már elképzelhetetlen a történet.

Tüntetők a román kormány székháza előtt Bukarestben, 2025. december 12-én

Markó Béla: Civil kurázsi

Néhány nap választ el minket az 1989-es romániai rendszerváltás évfordulójától. Több mint három és fél évtized múltán sem jutottunk el addig, hogy legalább az akkori véres fordulatot ugyanúgy nevezzük mindannyian. 

Románia-szerte tüntetések kezdődtek, miután dokumentumfilm jelent meg az igazságszolgáltatásban fennálló visszaélésekről

A bírák és ügyészek egy része eközben nyílt levélben állt ki a rendszert bíráló, megfélemlítésre panaszkodó kollégái mellett.

Tüntetők a román kormány székháza előtt Bukarestben, 2025. december 12-én

Leprás megbetegedést diagnosztizáltak Kolozsváron

Egy embernél már igazolták a fertőzést, három másik pedig szintén lepragyanús tüneteket mutat.

Illusztráció

Nem nyert a szélsőjobb jelöltje, a bukaresti főpolgármester-választás azonban sok szempontból így is sokkoló eredményt hozott

Keserédesre sikerült Ciprian Ciucu győzelme. Akárcsak az utóbbi választások mindegyike – márpedig az utóbbi másfél évben ez volt a hetedik Romániában – a vasárnapi bukaresti főpolgármester-választás is kellemetlen meglepetések sorát hozta.

Ciprian Ciucu a győzelemnek örülhet, de sok az aggasztó jel

Már hivatalos, a liberális Ciprian Ciucu nyerte a bukaresti főpolgármester-választást

A PNL jelöltje a voksok 36,2 százalékával végzett az élen.

Ciprian Ciucu győzelmi beszéde december 7-én Bukarestben

Exit poll: Bukarest nem kért a szélsőjobból, a román fővárosnak liberális polgármestere lehet

Ciprian Ciucu több mint 6 százaléknyi szavazatelőnnyel vezet.

Ciprian Ciucu

Újabb demokráciateszt vár Romániára, a vasárnapi bukaresti főpolgármester-választás önmagán túl sokkal többről szól

A népszerűségi listák élén álló szociáldemokrata jelölt, Daniel Băluță sem éppen a demokrácia bajnoka, a Simion-féle szélsőjobboldali AUR pedig azt az Anca Alexandrescut támogatja, aki okozhat meglepetést még.

Călin Georgescu tavalyi sokkoló befutása óta a szélsőjobb megállíthatatlanul erősödik Romániá­ban

A Pornhub korábbi tulajdonosával versenyezhet az Orbán-kormány a bolgár és román Lukoil-vagyonért

Az amerikai szankciók sújtotta orosz energiacég érdekeltségeinek a megvásárlásáról esett szó a moszkvai Putyin–Orbán-találkozón, de erős a gyanú, hogy Szijjártó Péter is emiatt utazott nemrégiben Szófiába és Bukarestbe.

Női kézilabda-világbajnokság: győzelem és újabb két pont a románok ellen, már csak Japánt kell legyőzni a negyeddöntőbe jutáshoz

Ha nem is kulcsfontosságú, de mindenképp nagyon fontos mérkőzést nyert a világbajnokság középdöntőjének első mérkőzésén a női válogatott, miután legyőzte Romániát, és ezzel továbbra is a megszerezhető pontok maximumával dicsekedhet.

Üzlet lett a könnyített honosítás – Nemzetközi szankciókkal sújtott, Kreml-közeli orosz oligarchák is szereztek román állampolgárságot pénzért

Több házkutatást tartott kedden a román főügyészség a keleti országrészben fekvő Suceava megyében és Bukarest két kerületében egy a G4media portál által hétfőn nyilvánosságra hozott botrány nyomán. 

A csalással szerzett román útlevél megnyitotta az EU kapuit sok orosz előtt

Románia vadászgépeket riasztott, miután drónok hatoltak be az ország légterébe

Több megyében is arra figyelmeztették a lakókat, hogy keressenek menedéket.

Román F-16-os harci repülőgép

Drón hatolt be Románia légterébe az Ukrajna elleni orosz légitámadás során

Újabb légtérsértés az országban, vadászgépeket is riasztottak miatta.

A bolgárok is kaptak amerikai felmentést

Romániában ezután ki lehet lőni a belterületre lépő medvéket

Meg akarja könnyíteni a védekezést az emberek számára a bukaresti kormány. 2004 óta 27 embert ölt meg medve Romániában, ebből 19-et az utóbbi öt évben.

Meghalt Jenei Imre

A futballedző nyolcvannyolc éves korában hunyt el.

Mintegy nyolcszáz katonát von ki az Egyesült Államok Romániából

Körülbelül ezren ugyanakkor így is maradnak az országban.

Amerikai katonák a Mihail Kogălniceanu légibázison - Korábbi felvétel

A Magyar Nemzet sajtótörténeti ügyben elítélt egykori főszerkesztője lett az erdélyi fideszes médiacég új vezetője

A mindössze egy nap alatt lezajlott változásról a dolgozókat levélben tájékoztatták.

Toót-Holló Tamás, az új elnök - Korábbi felvétel

Bajban a román kormány, koalíciós válságot okozott az alkotmánybíróság döntése

Ilie Bolojan miniszterelnök pozíciója is megrendült. Az eleve feszültségekkel tele négypárti koalíció recseg-ropog. 

Ha Ilie Bolojan román miniszterelnök lemond, az az Európa-párti koalíciót is bedönti

Leváltották a parajdi sóbányát kezelő országos sótársaság vezetőit

Öt hónappal a katasztrófa után történt meg a lépés.

A parajdi sóbánya bejárata augusztus 2-án

Több mint hétmilliárd forintot oszt szét az Orbán-kormány Erdélyben, RMDSZ-es politikusok cégeinél is landol az összegből

A nyertesek közt van agráripari, erdőgazdálkodási, állattenyésztő és idegenforgalmi vállalkozás is.

Korábbi felvétel

Mol: Nincs összefüggés a százhalombattai tűzeset és a romániai olajfinomítóban történt robbanás között

A társaság szerint Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított a Dunai Finomítóban keletkezett tűz után is, a katasztrófavédelem nem mért az egészségügyi határértéket túllépő értéket a térség levegőjében. A százhalombattai polgármester eközben arról számolt be, hogy a tüzet sikeresen eloltották.

A Mol sajtótájékoztatója

Még mindig idegen, betelepített, elnyomó hatalomként jelennek meg a magyarok a romániai tankönyvekben

A román tankönyvek történelemszemlélete továbbra is a történészi szakma nagyobb része által cáfolt dákoromán kontinuitás-elméletre alapoz.

Hárman meghaltak, amikor felrobbant egy lakás a bukaresti panelházban

Ketten életveszélyes állapotban vannak. 

Terroristát fogtak a hatóságok Erdélyben

630 pirotechnikai szerkezetet, petárdát is lefoglaltak a nála tartott kutatás során. 

Képünk illusztráció.
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél