kormányalakítás;jelöltek;Donald Trump;

2016-12-15 06:32:00

Milliárdosok és tábornokok kormánya

Amilyen tenyérbemászó, provokatív kampányt vívott Donald Trump, ugyanolyan stílusban folytatta eddig a kormányalakítást is. Még nem teljes a lista, de az már kiviláglott, kevés ilyen atipikus kabinet volt eddig az Egyesült Államok történetében. Az excentrikus milliárdos kezdettől sutba dobta a politikai korrektséget, s a legkevésbé sem törődik azzal, hogy mit szól jelöltjeihez egyfelől a washingtoni politikai elit, másfelől azok a tömegek, amelyeknek támogatását populista ígéreteivel elnyerte. A legtöbbet a külügyi tárca beöltésénél tétovázott, de ezzel a legfontosabb döntésével sem hazudtolta meg önmagát.

A jövendő Trump-adminisztráció több katona, több milliárdos, több Wall Street-i befektető lesz, mint valaha. A formálódó kabinet kevéssé lesz multikulturális: tagjainak többsége idős fehér férfi, néhány nő, és egy fekete kerülhet a tárcák élére. Keveseknek van tényleges kormányzati tapasztalata, kevesen töltöttek be korábban közhivatalt, keveseket kért fel Trump olyan terület vezetésére, amelynek valóban szakértői. A védelmi minisztérium, a Pentagon élére hagyományosan civil politikust állítanak, naná, hogy Trump tábornokot választott, méghozzá olyan mundérost, akinek jelöléséhez eleve törvényt kell módosítani, kongresszusi felmentést kell kérni.

Az oktatási tárca élére olyan miniszter kerül, aki a magániskolák állami támogatását szorgalmazza, a támogatásra szoruló állami iskolák segítése helyett. Az új egészségügyi miniszter Obama egészségbiztosítási reformjának egyik ádáz ellenfele. Pánikban vannak a környezetvédők, több kinevezés is azt sugallja, hiába próbált a 44. elnök utóda lelkére beszélni a klímaváltozás fontosságát illetően, mindez elment Trump füle mellett, s az Obama-kormányzat nyolc éve alatt prioritást élvező környezetvédelem vívmányait gyorsan visszafordíthatják. Már burkolt fenyegetés érkezett a globális felmelegedés elleni harc híveihez, Trump listát kért azokról, akik a klímaváltozással foglalkoztak a környezetvédelmi ügynökségnél, az EPÁ-nál.

„Jelöléseiből ítélve Trump jobban megbízik a milliárdosokban, mint a politikai establishmentben, de kérdéses, hogy e váltás friss szelet hoz-e Washingtonba, vagy csak újabb aligátorokat enged a kiszárítani tervezett mocsárba” – írta a Vice magazin.

A külügyminisztérium, a State Department folyosóin lehet a legnagyobb az idegesség, hacsak nem buktatják el a szenátusi meghallgatáson, akkor érkezik egy olajipari főember, Rex W. Tillerson, az Exxon Mobilnak, a világ egyik legnagyobb olaj- és gázipari cégének eddigi vezérigazgatója. Amikor az amerikai-orosz kapcsolatok épp hidegháborús időket idézően fagyosak, senki nem gondolta volna, hogy a Vlagyimir Putyinnal régi jó viszonyt ápoló, a kormányzati munkában tapasztalatlan, a diplomácia terén amúgy járatlan vállalatvezetőt nevez ki Trump fődiplomatává, a franciás műveltségű, vájtfülű John Kerry, korábbi demokrata elnökjelölt utódaként.

Tény, akkor is idegesek voltak a Foggy Bottom (washingtoni városnegyed) külügyérei, amikor 2008-ban Hillary Clinton beiktatását várták, pedig a volt First Lady nyolc évig a férje mellett, majd további nyolc évig a szenátusban széleskörű nemzetbiztonsági tapasztalat birtokában állhatott a State Department élére, ha nem is volt a nemzetközi kapcsolatok professzora, mint két női elődje, a demokrata Madeleine Albright vagy a republikánus Condoleezza Rice. Világcég vezetőjeként persze Tillerson kiterjedt ismeretségekkel rendelkezik, s ha Trump az orosz viszony javítását tűzte ki célul, akkor az Exxon-főnök moszkvai kapcsolatai kifejezetten hasznosak lehetnek a milliárdos számára.

Lehet keresni párhuzamot, a Bechtel építőipari óriáscég főnökeként lett Ronald Reagan külügyminisztere George Schultz, de neki előzőleg bőségesen volt kormányzati tapasztalata, Richard Nixon idejében két másik tárca élén is állt. Az Exxon Mobil főnöke nem hisz a klímaváltozásban, az ezzel kapcsolatos korlátozások csak cége lehetőségeit csorbították. Nehéz elképzelni, hogy mostantól más szemüvegen keresztül lesz képes szemlélni a világot.

A Washington Post a minap emlékeztetett rá, George W. Busht élesen bírálták annak idején, mivel kormánya tagjainak összesen több, mint 250 millió dolláros vagyonuk volt. A Trump-kabinet 1989 óta a legvagyonosabb emberekből áll össze. A kereskedelmi tárca élére jelölt Wilbur Rossnak 2,9 milliárdja van, jövendő helyettesének, Todd Rickettsnek, a Chicago Cubs tulajdonosának, 1,8 milliárdja. Az oktatási tárca élére szánt Betsy DeVos az Amway cég társalapítójának a menye, a családnak legalább 5,1 milliárdos a vagyona. A külügyi tárca élére szánt Tillerson hozzájuk képest igazán szerény vagyont, alig 151 milliót mondhat magáénak a Wall Street Journal szerint. A kisvállalkozások ügyében illetékes tárcavezető, Linda McMahon és férje 1,35 milliárdot ér. A Forbes magazin becslései szerint összesen legalább 14 milliárd dollárja van a még nem teljes Trump-kabinet tagjainak. Bernie Sanders vermonti szenátor, a korábbi demokrata elnökaspiráns már nem is említi másként az alakuló kormányzatot, mint „milliárdosok kabinetje”.

Hillary Clintont egyébként nem csupán Sanders, hanem Trump is bírálta a kampány idején a Wall Streethez fűződő kapcsolatai miatt, majd amikor a kormányalakításra került sor, a Goldman Sachs bankház volt és jelenlegi főembereit is beválogatta. Gary Cohn, a Goldman Sachs elnöke Trump gazdasági főtanácsadója lesz a Fehér Házban, Steve Mnuchin, a pénzügyi óriáscég volt alelnöke lesz az új pénzügyminiszter, s a Wall Street-i cégnél dolgozott korábban Steve Bannon, a szélsőjobboldali Breitbart portál volt főnöke, Trump jövendő különleges tanácsadója. „Trump kabinetje visszatükrözi világképét, azt teszi, ami mindig is a célja volt, megrázza és feje tetejére állítja a politikai establishmentet” – nyilatkozta Ron Bonjean republikánus konzultáns az NPR közszolgálati rádiónak. „Minden tárcavezető azzal kezdi majd, hogy lerombolja a házat és újrakezdi az építkezést” – magyarázta.

Adókedvezmény a tárcavezetőknek
A Trump-kabinet szupergazdag tagjai jelentős nyereségre tehetnek szert a kormánytagokra vonatkozó szövetségi etikai szabályozásnak köszönhetően. Ez lehetővé teszi, hogy részvényeiket és más vagyontárgyaikat eladhassák, anélkül, hogy hatalmas adót kelljen fizetniük, a tőkenyereség utáni adókat nem engedik el teljesen, de a kifizetését elhalaszthatják. A kedvezményt 1989-ben vezették be, azért találták ki, hogy elkerüljék az összeférhetetlenségi problémákat, s ösztönözzék az embereket, hogy kormányzati posztot vállaljanak.
Korábbi tárcavezetők is jócskán éltek ezzel a lehetőséggel. Donald Trump vagyonát 3,7 milliárd dollárra becsüli a Forbes, a megválasztott elnök a kampányban s azóta sem volt hajlandó közzétenni az adóbevallásait. Trump december 15-én akarta bejelenteni, hogy vállalatai irányítását átruházza a gyerekeire. Ez a megoldás sem küszöböli ki teljesen az összeférhetetlenséget, s a bonyodalmaik miatt a bejelentést januárra halasztották, a milliárdos azt ígéri, hogy még beiktatása előtt rendelkezik a vagyonáról.

A Trump-kabinet miniszterjelöltjei

Rex Tillerson külügyminiszter

Az Exxon Mobil vezérigazgatója, 64 éves, 1975 óta dolgozott a cégnél, vezette oroszországi irodáját, 2006 óta a gáz- és olajcég főnöke. Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fűződő kapcsolatai, diplomáciai tapasztalatlansága miatt bírálják.

James Mattis védelmi miniszter

Nyugalmazott négycsillagos tábornok, 66 éves, 41 évet húzott le az amerikai fegyveres erőknél, 2013-ban vonult vissza, ez túl rövid idő (7 év kellene) emiatt kongresszusi felhatalmazás kell kinevezéséhez. Szolgált Irakban és Afganisztánban, „veszett kutya” a beceneve, bírálta Obama védelmi politikáját. A remények szerint visszatartja Trumpot, hogy a NATO-t is felforgassa.

John Kelly belbiztonsági miniszter

A haditengerészet négycsillagos tábornoka, az Egyesült Államok déli főparancsnokságának volt vezetője, 66 éves. Dolgozott a brüsszeli NATO-főparancsnok mellett. Szolgált az iraki háborúban, fia elesett Afganisztánban. Negyven év szolgálat után idén vonult vissza.

Jeff Sessions igazságügyi miniszter

Alabamai szenátor, a szenátusból elsőként állt Trump mellé. Az igazságügyi bizottság tagja. Alabama állam főügyésze volt, 69 éves, erősen konzervatív, szakmai felkészültségét nem vitatták. Cáfolta, hogy rasszista megjegyzéseket tett volna. A keménykezű bűnüldözés híve.

Steve Mnuchin pénzügyminiszter

A Goldman Sachsnál 17 évig szolgált, majd saját beruházási alapot hozott létre. Trump kampányának pénzügyi igazgatója volt, 53 éves. Egyik fő célkitűzése az adók csökkentése, elsősorban a vállalati adókat akarja lefaragni, de a középosztálynak is adócsökkentést ígér.

Wilbur Ross kereskedelmi miniszter

Bankár, befektető, 2,9 milliárdra becsülik a vagyonát, becsődölt cégek felvásárlásával, átszervezésével szerezte. 78 éves. Trump nagy ingatlan-beruházásainak támogatója, a multilaterális szabadkereskedelmi megállapodások ellenzője.

Elaine Chao közlekedési miniszter

A kabinet egyik legtapasztaltabb tagja. George W. Bush idejében két poszton is szolgált, Mitch McConnell szenátusi többségi vezető felesége, 63 éves, tajvani-amerikai születésű.

Tom Price egészségügyi miniszter

Georgiai képviselő, hat terminust szolgált a képviselőházban, 62 éves, ortopéd sebész, abortuszellenes. Obama egészségügyi reformjának bírálója, az Obamacare visszafordítása a fő célja. Trump azt ígérte elődjének, a reform bizonyos elemet megtartja.

Betsy DeVos oktatási miniszter

Vagyonos családba ment férjhez, apósa az Amway cég egyik alapítója. Oktatási aktivista, nagy adományozó. Michigan államon kívül nemigen ismerik. Az iskolaválasztás jogának, a magániskolák állami támogatásának híve, attól tartanak, szétverheti az állami oktatási rendszert.

Ben Carlson építésügyi és városfejlesztési miniszter

Az egyik idei republikánus elnökaspiráns, kiesése után Trump támogatója lett. idegsebész, nincs kormányzati tapasztalata, még kevésbé a lakásügyekben. A szociális támogatások ellenzője, ezek többségét e tárca nyújtja

Rick Perry energiaügyi miniszter

Texas állam volt kormányzója, három hivatali időt szolgált, 2012-ben és idén is indult a republikánus elnökjelöltségért, sikertelenül. Farmercsaládban született, 66 éves, tőzsgyökeres texasi, szolgált a légierőnél, majd politikai pályára lépett. George W. Busht követte a kormányzói poszton.

Adrew Puzder munkaügyi miniszter

A CKE gyorsétterem-hálózat főnöke (Carl’s Jr., Hardee’s éttermek), Trump egyik kampánytanácsadója volt. Bírálja a kormányzati szabályozást, ellenzi a minimálbér-emelését (a demokraták egyik fő ígérete volt), s a túlórák kifizetését is, szerinte ez a növekedés gátja. Cégének 28 országban 3300 étterme van, összeférhetetlenségi problémák lehetnek.

Scott Pruit, környezetvédelem

Az oklahomai igazságügyi tárcát vezette, Obama környezetvédelmi politikájának bírálója, a károsanyag-kibocsátási kvóták ellenzője, 48 éves. A szövetségi környezetvédelmi ügynökség (EPA) vezetőjeként eltörölheti a szabályozásokat. Trumpot Obama arra kérte, ne vonuljon ki a párizsi klímaegyezményből.

Beleszólhat-e a szenátus?
Bár a washingtoni szenátusban republikánus a többség, korántsem olyan nagy, hogy a milliárdos biztosra mehessen. Akár három republikánus szenátor dezertálása elegendő ahhoz, hogy Donald Trump valamelyik miniszterjelöltjének kinevezését megtorpedózzák.
Rex Tillerson kinevezése ellen már hárman is berzenkedtek: John McCain arizonai, Lindsay Graham dél-karolinai és Marco Rubio floridai republikánus szenátor egyaránt bírálta Trump választottját. Korábbi elnökök is veszítettek el egy-egy kinevezési csatát, emlékeztetett a USA Today című lap. Az egyik legnagyobb bukás John G. Towers nevéhez fűződik, őt idősebb Bush védelmi miniszterré akarta kinevezni 1989-ben, de kiderült, hogy nőcsábász és italos ember, nem ment át a jelölése. Bill Clinton igazságügyi miniszterjelöltje, Zoe Baird minden tekintetben feddhetetlen jelölt volt, csakhogy két illegális bevándorlót alkalmazott a háztartásában, s nem fizetett TB-járulékot utánuk.
Külföldi érdekeltségei miatt kényszerült visszalépésre a CIA-főnök posztjára jelölt Tony Lake. Ifjabb Bush munkaügyi miniszterének, Linda Chaveznek a jelölése is egy illegális bevándorló dadán bukott el. Bernard Kerik, Bush belbiztonsági miniszterjelöltje még börtönbe is került, mivel nemcsak illegálisan alkalmazott házvezetőnőt és dadát, hanem adócsalást is rábizonyítottak. Barack Obamának a korábbi szenátusi többségi vezető, Tom Daschle egészségügyi tárcavezetői jelölését kellett visszavonnia, mivel a demokrata szenátornak 120 ezer dolláros adóhátraléka volt.