Szerintem;nyugdíjasok;Erzsébet-utalvány;

2016-12-16 07:21:00

Orbán téved

Kaptunk a Nemzeti Galádság Kormányától 10-10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt. És kaptunk Orbán Viktor miniszterelnöktől egy hazug, félrevezető levelet, amely azt állítja, hogy ő meg a kormánya mindent megtesznek azért, hogy minket, időseket támogassanak. Ez hazugság: a rezsicsökkentésnek, amelyre félrevezető módon hivatkozik, a gazdagok a fő haszonélvezői, és a nők 40-éves nyugdíjkorhatárának költségeit pedig ugyanúgy a közös kasszából kell kifizetnünk, mint a Fidesz-rezsim más, ötletszerű és reklámcélú „jótéteményeit” is. Orbán állításával szemben Magyarország nem erősödik, hanem gyengül: kettészakadt szociálisan, s a szegénység minden mutatója szerint rosszabb helyzetben vagyunk, mint a velünk hasonló helyzetű országok.

A beruházások elmaradása miatt romlott gazdaságunk versenyképessége is, miközben a reménytelenség miatt csaknem félmillió ember menekült külföldi munkavállalásba, de hazánk lemaradt kultúrában, oktatásban és műveltségben is. Végül, de nem utolsó sorban, Magyarország megszűnt demokratikus jogállam lenni, és elszigetelődött barátaitól és szövetségeseitől is. Orbán Viktor téved, amikor azt hiszi, hogy a nyugdíjasokat hízelgő szavakkal félre lehet vezetni. Orbán Viktor téved, amikor azt hiszi, hogy minket már csak a magunk hétköznapi gondjai érdekelnek, és nem látunk tovább az orrunknál. Orbán Viktor téved, amikor azt hiszi, hogy a mi szavazatunkat meg lehet vásárolni.

Nem, nem lehet! Orbán bizalmi embereivel ellentétben mi nem fogadunk el jattot, hálapénzt, kenőpénzt, stb. Az ajándékként feltálalt 10-10 ezer forintos utalványt ezért sokan átadják az Oltalom Karitatív Egyesületnek, illetve a MET segítségével működő Hajléktalan óvodának. És mindent megteszünk azért, hogy Orbánék bukása után olyan szociális jogállam jöjjön létre, amelyben már nincs szükség látványos segély-akciókra, és, persze, nem is lesz lehetőség kormányzati kampányokra sem a köz pénzének ötletszerű osztogatásával.