Vajna-TV - Nem indul eljárás a Vonát lejárató riport miatt

A médiatanács nem indít eljárást a TV2 hírműsorában megjelent, Vona Gábort személyében érintő riport miatt - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken. Az indoklás szerint azért, mert a testület  csak az emberi méltóságot általánosan sértő esetekben illetékes.

A közleményben az áll: a Tények című hírműsor november 14-ei adásában leadott riportban egy bejelentő szerint hamis színben mutatták be a Jobbik elnökét. A sajtó-helyreigazítási, személyiségi jogokkal kapcsolatos ügyek azonban nem médiajogi, hanem büntető- vagy polgári peres eljárásban elbírálható jogsérelmek. A médiatanács csak olyan, emberi méltósággal kapcsolatos esetekben járhat el, amelyek túlnyúlnak egy konkrét magánérdek sérelmén, és ahol az emberi méltóság tiszteletben tartását a médiát figyelemmel kísérő közönség érdekében szükséges elvárni - közölték.

A testület a TV2-n közreadott, atomerőművet népszerűsítő, a tudat alattira ható, un. pillanatreklámok ügyében sem indít eljárást. A több párt képviselői által benyújtott panasz alapján indított hatósági vizsgálat megállapította: a hirdetések 0,7 másodpercig látszottak, ami a szakirodalomban elfogadott 0,23-0,5 másodperces érzékelhetőségi határértéknél hosszabb, ráadásul azokat megfelelően elkülönítve sugározták a reklámblokkokon belül. Emiatt az érintett hirdetés miatt nem vetődött fel a reklámok tudatos észlelhetőségét előíró, a médiaalkotmányban rögzített rendelkezés megsértése - így a médiatanács. Szerintük egyébként ez a reklámtechnika nem ismeretlen a magyar hirdetési piacon. 

A TV2 Tények október 4-ei adásában közzétett "Saját fiát molesztálhatta az apa" című riport miatt érkezett panasz nyomán sem tud eljárni érdemben a médiatanács, mert ebben az esetben sem a közérdek sérült, ugyanis a panaszt az egyéni jogok sérelmére alapítva nyújtották be. A kérelem ezért nem minősül médiajogi ügynek, így a testületnek nincs hatásköre eljárni .

 Az RTL Klub szolgáltatóját azonban sikerült megbüntetni: a túl hangosan közzétett reklámblokkjai, illetve műsorelőzetesei miatt 240 ezer, a Sport1 és a Sport2 médiaszolgáltatóját 300 ezer, a Story5 és a Galaxy Tv üzemeltetőjét 225 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a testület.

A korhatárkarikák feltüntetésének részleges vagy teljes mellőzése miatt a médiatanács a Heti Tv újság kiadóját, a Central Médiacsoport Zrt.-t 50 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezi, illetve e területen első alkalommal regisztrált jogsértések miatt pénzbírság nélkül, felhívással figyelmezteti az rtlklub.hu, valamint a TISZApART TV szolgáltatóit.

A testület a nyíregyházi Mustár Rádiót 20 ezer forint bírsággal sújtotta, a Klubrádiót pedig pénzbírság kiszabása nélkül, határozatban figyelmeztette, mert egy augusztusi adáshetük mintavételes hatósági vizsgálata alapján kevesebb magyar zenét sugároztak a szerződéseikben vállaltakhoz, illetve a törvényben előírt kvótákhoz képest. Továbbá az utóbbi szolgáltató néhány százalékkal több ismétlést adott közre, mint amennyit a szerződésében rögzítettek.

A közleményben megjegyezték: a bírságok kiszabásakor mindig a fokozatosság és az arányosság elve alapján, a körülményeket figyelembe véve állapítják meg a jogkövetkezmények formáját, mértékét.

Szerző

Miniszteri elismeréseket adtak át a szociális dolgozóknak

A szociális munka, a gyermekvédelem, az esélyteremtés és az önkéntesség területén kiemelkedő munkát végző embereknek adtak át miniszteri elismeréseket pénteken Budapesten.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Pro Voluntarius, az Esélyteremtésért, a Szent Kristóf- és a Pro Caritate díjak átadásán úgy fogalmazott, "amink van, azt általában kaptuk, és ha kaptuk, akkor tovább is adhatunk belőle". Ezt nevezik közösségi teherviselésnek, társadalmi szolidaritásnak, felebaráti kötelességnek - tette hozzá.     A díjazottaktól azt kérte, ne csak tegyenek, hanem beszéljenek is munkájukról, terjesszék azt az örömöt és jó érzést, amit kivált belőlük a tevékenységük.

A miniszter kitért arra, hogy az önkéntesek munkája akár egy százalékot is hozzátehet a GDP-hez. Ehhez kapcsolódva bejelentette, hogy díjazottak között lévő, hátrányos helyzetű gyerekek nyaralását biztosító Példakép Táborban jövőre önkéntes munkát fog vállalni.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a díjazottakat összeköti az elhivatottság, az ügyszeretet, a magas minőségű munka és az önkéntesség. Elmondta, hogy a kormány az utóbbi években sokat foglalkozott az önkéntességgel, kidolgozta a nemzeti önkéntes stratégiát, létrehozta az onkentes.gov.hu oldalt, bevezette a kötelező közösségi szolgálatot, megalapította a Pro Voluntarius Díjat, valamint felállította a Nemzeti Önkéntes Tanácsot.

A kormány az önkéntesség koordinálásában szeretne feladatot felvállalni, mivel egyre többen vannak, akik önkénteskedni szeretnének és önkénteseket keresnek, a keresletet és a kínálatot pedig össze kell kötni - mondta Novák Katalin. Hozzátette, 2010 óta csaknem megtízszereződött az önkénteseket fogadó regisztrált szervezetek száma, jelenleg több mint tízezer ilyen szervezet van az országban.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kiemelte, Magyarországon olyan társadalmat szeretne építeni a kormány, amely befogadó és összetartó. Ehhez nem szánalomra és sajnálatra van szükség, hanem együttérzésre és odafordulásra, mert nem az elvont, távoli, személytelen aggodalom formálja a társadalmat, hanem a személyes törődés - fogalmazott az államtitkár.

Fülöp Attila, a tárca egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, idén először díjat lehetett odaítélni a "civil szervezetek kultúrafejlesztéséért tett erőfeszítésekért" is. Szólt arról, hogy nem könnyű meghatározni, mit is csinálnak pontosan a civil szervezetek, de talán azt lehetne mondani, hogy közösséget építenek.

A díjazottak között volt Novák Krisztina, az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) főigazgatója, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), Wolf Katalin énekesnő, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet önkéntese, Náray-Szabó Gábor kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítője, valamint Zászkaliczky Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának dékánja.

Szerző

Szülés utáni támogatást kapnak a nők Szegeden

A jövő évtől egyszeri, 25 ezer forintos támogatást kap gyermeke születése után minden szegedi nő - döntött ellenszavazat nélkül pénteki ülésén a Tisza-parti város közgyűlése.

Az önkormányzati támogatásra jogosult lesz minden olyan, az újszülöttet a saját háztartásában nevelő kismama, aki életvitelszerűen Szegeden él. Az előterjesztés szerint 2015-ben 1334 gyermek született a városban, így a rendkívüli települési támogatás bevezetése mintegy 35 millió forintos forrást igényel.

Botka László (MSZP) polgármester a vita során elmondta, arányaiban a szegedi önkormányzat fordítja a legnagyobb forrást a költségvetéséből szociális támogatásokra. Idén a város 400 millió forintot különített el települési támogatásokra, jövőre pedig a tervek szerint 500 millió forintot fordít erre a mintegy 30 milliárd forintos költségvetéséből.

A közgyűlés - Kozma Józsefnek, az MSZP szegedi elnökének - javaslatára nem vette napirendre az oktatási intézmények állami működtetésbe adásáról szóló döntést.  Botka László polgármester kijelentette, Szeged mint iskolaváros nem járulhat hozzá az iskolák államosításához, amely egészen biztosan napi szintű problémát fog okozni. Kiemelte, már a 2013-as fenntartóváltás miatt is rosszabb helyzetbe kerültek a diákok és a pedagógusok, a lépés első következményei pedig már látszanak a legutóbbi PISA-felmérések eredményeiben.

Az ülésen Kardos Irén és Berkesi Ottó önkormányzati képviselő, akiket a Demokratikus Koalíció helyi csoportja nem jogerősen kizárt a pártból, bejelentette, hogy ezentúl Összefogás Szegedért frakció néven folytatják munkájukat a közgyűlésben.

Szerző
Témák
Szeged szülés