HM;szabályok;

2016-12-17 06:08:00

Szabálytalan HM?

Vélhetőleg szabálytalanul engedélyezte az Országgyűlés honvédelmi bizottságának kormánypárti többsége bő két hete a Honvédelmi Minisztériumnak (HM), hogy közbeszerzés nélkül folytathasson le egy beszerzést – értesült a Magyar Nemzet. Ráadásul szállító repülőgépek vásárlásáról van szó.

Az MSZP-s Harangozó Tamás egyik írásbeli kérdéséből ugyanis arra lehet következtetni, hogy a HM még azt sem jelölte meg a mentesítési kérelemben, mekkora értékben vásárolna gépeket, és kitől. Így lényegében biankó csekket kapott a tárca a bizottságtól. A téma a nyilvánosság kizárásával, zárt ülésen került a bizottság elé még november 29-én. Csak annyit lehetett tudni, hogy a HM mentesítést kér az úgynevezett védelmi és biztonsági célú beszerzésekről szóló törvény hatálya alól. Az erről szóló nyilvános bizottsági határozat sem említ semmi konkrétumot, mindössze azt lehet abban olvasni, hogy a bizottság az érintett törvényt kizáró előzetes döntést hozott. Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke az ülés után mégis elárult néhány részletet, és arról számolt be, a testület elfogadta, hogy a magyar honvédség repülőgép-szállítási kapacitást tudjon vásárolni, ugyanis a feladataikat régi Antonov gépekkel látják el, amelyek szolgálati ideje lejárt. A HM a Magyar Nemzet kérdésére megerősítette, hogy az ominózus beszerzés szállító repülőgépek vásárlásáról szólna, azt azonban még nem tudták megmondani, hogy kitől és milyen gépet vásárolnának.