NB I;OTP Bank Liga;debreceni VSC;Leonel Pontes;

2016-12-19 06:51:00

Eldőlhet az edzőkérdés

Ugyan a labdarúgó OTP Bank Liga őszi idénye a 19. fordulóval több, mint egy hete befejeződött már, a magyar bajnokság karácsony közeledtével is szolgáltat témát. Aktuálisan edzőfronton, nem kizárt ugyanis, hogy egy-egy klubedző még az ünnepek előtt csapatot vált, míg mások munkáját megköszönik.

Reális esély mutatkozik arra, hogy a félév egyik negatív meglepetését szolgáltató, 20 szerzett pontjával csupán jobb gólkülönbségének köszönhetően nem kieső pozícióban telelő Debreceni VSC máris meneszti az együttes élére augusztus 8-án kinevezett portugál trénert, Leonel Pontest.

Az előző idényt még a helyi kötődésű sikeredző, a csapat élén 2011 és 2016 között öt évet eltöltő Kondás Elemér irányításával harmadikként záró hétszeres magyar bajnokcsapatnál az Európa-liga selejtezőjétől való búcsút, majd a harmatos kezdést (debreceni döntetlen a Paks ellen és fővárosi vereség a Vasas stadionjában – a szerk.) követően Kondás lemondása után átmenetileg Herczeg András irányított, a klubvezetés eztán jelentette be Pontes érkezését.

Tekintve, hogy a szebb napokat látott hajdúsági együttes azóta 15 bajnoki mérkőzésen csupán háromszor nyert Pontes irányításával, miközben a csapat a harmadosztályú ETO FC Győr ellenében alulmaradt a Magyar Kupában is, nem meglepő, hogy a külföldi szakember menesztéséről szólnak a hírek.

Pontes sorsával kapcsolatban ma este várható döntés. A DVSC igazgatótanácsa egy hete meghallgatta a portugál szakmai beszámolóját, majd a hírek szerint két táborra oszló grémium késő estébe nyúló tanácskozást folytatott: bár a felek között egyetértés alakult ki abban, hogy a keret megerősítésre szorul, a hallgatóság egyik fele Pontes nélkül, míg a másik a portugállal képzelte el a közös jövőt.

A hétfő estére újra összehívott tanácskozáson mindenesetre vélelmezhetően eldöntik a kérdést az illetékesek. A határozott állásfoglalás már csak azért is kiemelten fontos, mert az ünnepek után hamarosan megkezdi a felkészülést – a helyi remények szerint jobb eredményekkel kecsegtető – új szezonra az elsőségek számát tekintve legsikeresebb vidéki együttes.

Sajtóhírek szerint a Debrecennel azonos pontszámmal álló, ám pillanatnyilag a már kiesést jelentő 11. helyet elfoglaló MTK Budapest szakvezetője, Theodoru Vaszilisz sem érezheti biztonságban az állását. A Nemzeti Sport korábbi értesülései szerint felmerült, hogy a kék-fehér csapat felkészítésével a folytatásban a harmadosztályú együttest trenírozó Pölöskei Gábort, esetleg a klub élén a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején kétszer is álló volt szövetségi kapitányt, az ősszel többek által megkeresett Egervári Sándort bízzák meg, mindezek azonban valószínűleg csak spekulációk – annak ellenére is, hogy korábban Domonyai László klubigazgató is csalódást keltőnek nevezte a Hungária körútiak bajnoki szereplését.

Az NB I-gyel kapcsolatos legfrissebb szenzáció a fentiekhez mérten más természetű „probléma”. Az élvonalban második idényét töltő újonc Mezőkövesd azzal, hogy több nagy skalpot begyűjtött az ősszel (a kövesdiek saját pályájukon legyőzték a Videotont és a Ferencvárost is – a szerk.) várakozáson felül teljesít a magyar labdarúgó-válogatott élén korábban szintén dolgozó Pintér Attila vezetésével. A vezetőedzőként kétszeres bajnok Pintérrel kapcsolatban viszont úgy hírlik, a szakember a másodosztályban vállalhat munkát.

A Magyar Idők hétvégi írásában az olvasható, hogy az ötvenéves futballedző neve az NB II-ben listavezető, azaz feljutó helyen álló Puskás Akadémia labdarúgócsapatánál kiemelt helyen szerepel a csapatot idény közben átvevő ideiglenes edző, Vincze István pótlására „kinézett” szakemberek között, ugyanakkor mégiscsak nehéz elképzelni, hogy a borsodiak egykönnyen lemondanának a sikeres őszt követően a városban az év emberének választott szakvezető szolgálatairól.