Előfizetés

Gyárfás utóda? - Ő pályázik a MÚSZ elnöki posztjára

Bienerth Gusztáv pályázik a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöki posztjára. A sportdiplomata, menedzser a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a Ferencváros jelöltje lesz a januári közgyűlésen, amelyre Gyárfás Tamás lemondása miatt kerül sor.

A 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnöke, turizmusért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: sportolókkal, klubvezetőkkel, szakemberekkel, sportdiplomatákkal, támogatókkal, politikusokkal egyeztetett arról, hogy indul a posztért.

"Akik követték a ténykedésemet a magyar sport háza táján, azokat talán nem éri meglepetésként, hogy most, hogy az elnök lemondott, jelentkezem, ha nem is a posztért, de a feladatért, amelyet az úszószövetség vezetése jelent. Ez a rendkívül izgalmas feladat szorosan összefügg az eddigi tevékenységemmel, a magyar turizmus és a 2024-es olimpiai pályázat ügyével" - nyilatkozott Bienerth Gusztáv.

Gyárfás Tamás november 30-án jelentette be lemondását. Ennek előzménye, hogy Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólították fel őt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának az igénye állt, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".

Bienerth Gusztáv egyébként Hosszú Katinka és a sportállamtitkárság támogatását is élvezi. A Nemzeti Sportnak azt mondta, szerinte nem fog újraindulni Gyárfás Tamás.

Bienerth Gusztáv
A 61 éves Bienerth Gusztáv az ELTE jogi karán szerezett diplomát, aztán Bostonban tanult a Harvardon. Volt a PricewaterhouseCoopers budapesti irodájának vezérigazgatója, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke, a UNICEF hazai elnöke és a Roland Berger Zrt. elnöke.
2002-ben és az idén is az ő vezetésével készült megvalósíthatósági tanulmány a budapesti olimpiarendezésről, az MLSZ nemzetközi igazgatójaként kulcsszerepe volt a FIFA Puskás-díj létrehozását célzó tárgyalásokban az MLSZ, az örökösök és a FIFA között, valamint, az IMG London vezető tanácsadójaként vett részt az új Fradi-pálya építésének előkészítésében.
Tagja volt a FIFA jogi bizottságának és az UEFA HatTrick-bizottságának, a Magyar Kézilabda-szövetség elnökségének. A Ferencváros igazgatósági tagja, ettől az évtől pedig a 2024-es Budapesti Olimpiai Pályázat alelnöke, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, turizmusért felelős kormánybiztos.

Nikolic komoly döntése

Publikálás dátuma
2016.12.19. 10:38

Tomislav Nikolić szerb elnök öt alkotmánybíró kinevezéséről döntött, amelyet a szerb képviselőház is megerősített és a Hivatalos Közlönyben is megjelent. 

Nikolić alkotmánybíróvá nevezte ki a belgrádi Dragana Kolarićot, Tijana Šurlant, Vesna Ilić Prelićet, Tatjana Babićot, továbbá a szabadkai Korhecz Tamást.

Nikolić a tíz nevet tartalmazó lista alapján döntött, amelyet a szerb parlament pénteken tett közzé. Erről a listáról a szerb elnök öt jelöltet választhatott.

A szerb szkupstina pénteken Snežana Markovićot, Milan Škulićot, Miroslav Nikolićot és Jovan Ćirićot választotta meg alkotmánybíróvá azon nyolc nevet tartalmazó lista alapján, amelyet Nikolić elnök javasolt.

Az alkotmánybíróságot 15 bíró alkotja, akiket kilenc évre neveznek ki. A megbízatása most nyolc bírónak járt le, egyikük – Kartag Ódri Ágnes, aki 2007 óta látta el ezt a tisztséget - pedig nyugdíjba mehetett.