Beírók;szobrok;vandálok;

2016-12-20 07:05:00

Vandálokra várva

Nagyon sok baj van ezekkel a szobrokkal. A mester kigondol valamilyen koncepciót, bronzba önti, elhelyezi valamelyik köztéren, majd jönnek a politikusok, akik ilyen-olyan okokból elteszik onnan.

Szoborabb szobor nem állt még Budapesten, mint Károlyi Mihályé. Korunk legzseniálisabb szobrásza, Varga Imre mintázta meg az első magyar demokratikus kormány miniszterelnökét, amint törékenyen kilép az Országház egyik árkádja alól. De kinek kell ma az ország háza környékén egy igazi polgári demokrata szobra, aki főúri származását megtagadva radikális demokratává, az őszirózsás forradalom és az első magyar polgári demokrácia vezetőjévé vált? A Jobbik, amelynek leginkább bántotta a szemét Károlyi emlékműve, vörös festékkel öntötte le. Még az emlékét is meggyalázta. A Fidesz persze hallgatott, nem tiltakozott, hiszen már akkor is tudták, hogy a Parlamentet körülvevő térre nekik Andrássy Gyula lovasszobra kell, és Kossuth romantikus bús-borongós csoportozata. Károlyit meg vigye haza Varga Imre Siófokra.

Útban volt a Dunát szemlélő baloldali költő, József Attila is Orbán Viktor jelenlegi ablaka alatt. Szerencsére nem vitték messzire, csak tíz méterrel közelebb a folyóhoz. Így már nem őt, hanem Andrássy bronz lovának farát láthatja a kormány feje, ha kilép Kossuth téri erkélyére.

Most Kodályt költöztették el. A szegény komponista nem tehet róla, hogy a szobrát eredetileg nem a Zeneakadémia elé állították, ahol tanított, vagy a Köröndön, ahol hosszú évtizedekig lakott, hanem a Várban „ültették le”. De az ilyen döntések okait utólag nem érdemes firtatni. Varga Imre emberléptékű ülő Kodály szobrát a Bécsi kapu melletti Európa ligetben állították fel még 1982-ben. Alig telt el néhány év és a meglehetősen elhagyatottan üldögélő „mesterre” rátaláltak a vandálok. Volt, akinek csak a bronz egy-egy darabkája kellett, a fehér gránit pedig a grafittiseknek szúrt szemet. A kerület önkormányzata 2003-ban az enyészet elől kimentette a Püspökkertbe, a Vár egyik kiemelten szép szakaszára. Oda egy modern irodaház is épült, de a korábbi kormányzati ígéretek szerint a kolostor és a kert egy része látogatható marad.

De nem mondtak igazat. A jelek szerint fontosabb volt a szobor „biztonságánál” a karmelita kolostor melletti terület teljes „elfoglalása” és a kormányfő, meg az apparátusának elhelyezése. Ezt azonban nem verték nagydobra, így a műalkotás „fű alatt”, teljesen titokban visszakerült a Váron kívül fekvő Európa ligetbe. Amikor kiderült, természetesen ezúttal sem vállalta a kormány a döntése ódiumát, azt nyilatkozták, hogy a Miniszterelnökség a „Budavári önkormányzat kérésére” engedte át a Kodály-szobrot, hogy ők találhassanak számára méltóbb helyet. Hogy ez is a szokásos füllentések egyike, kiderült abból az egyik korábbi önkormányzati nyilatkozatból, miszerint az Orbán-rezidencia munkálatai miatt a Miniszterelnökséget vezető miniszter kérte a szobor eltüntetésére az önkormányzatot.

Így érnek össze a dolgok. Mit tehettek a budaváriak? Visszaköltöztették szegény Kodály Zoltánt az eredeti helyére, a meglehetősen kietlen Európa ligetbe, zavartalanul épülhet az új rezidencia, és Orbán ablaka alatt sem terpeszkedik majd a bronz komponista.

Aki most ott ül megint az Európa ligetben, vandálokra várva.