A Terror Háza Múzeumba kerül a Népszabadság-felirat

Publikálás dátuma
2016.12.20. 17:40
Forrás: Népszabi szerkesztőség/Facebook
Az információt a hvg.hu adta közre. Arról a feliratról van szó, amelyet hétfőn távolítottak el a Mediaworks kiadó Bécsi úti székházának homlokzatáról. 

A lap információját egy, a Terror Háza ügyeit jól ismerő forrás megerősítette, de a hvg.hu az eset kapcsán hivatalosan is kérdéseket intézett a múzeum vezetőségéhez, a válaszra még várnak. A lap úgy tudja, hogy a Népszabadság-feliratot mint a Kádár-kor jelképét szeretnék majd a múzeumban bemutatni. Annak ellenére, hogy a felirat 1992-ben, vagyis a rendszerváltást követően készült. 

Szerző

Karácsonyi nagyüzem a hortobágyi halfeldolgozóban

 Beindult a karácsonyi nagyüzem a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. üzemében, naponta tíz tonna halat dolgoznak fel - közölte az ország legnagyobb halgazdaságának vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a karácsonyi ünnepeket megelőző három hétben annyi halat értékesítenek, mint a megelőző fél évben.

Idén összesen 1500 tonna halat értékesítenek, egymilliárdos árbevételre számítanak - tette hozzá. Simon Károly tájékoztatása szerint a halak 80 százalékát hazai piacon értékesítik, a többit Romániába, illetve Lengyelországba exportálják. Az értékesített halmennyiség fele-fele arányban élő halként, illetve feldolgozva jut el a fogyasztókhoz. A hortobágyi halak nyolcvan százaléka hortobágyi tükrös ponty, pikkelyes ponty, illetve nyurgaponty, a többi busa és amur, illetve ragadozó, harcsa és süllő - sorolta a vezérigazgató. Hozzátette: az idén száz éves, 127 dolgozót foglalkoztató hortobágyi halgazdaság állami tulajdonban van. Működési területük 5500 hektár, ebből 3500 hektár a tófelület. Elmondta azt is, hogy az idén októberben kezdték meg a tavak lehalászását, jelenleg a halak telelőben várják az elszállítást. A magyar halfogyasztással összefüggésben megemlítette, az változatlanul évi 4-4,5 kilogramm, miközben az uniós átlag 22 kilogramm.