Isten fura szolgáiról – Karácsony előtt

Érdekes dolog a hírfolyam. Egymás mellé sodor olyan információkat, amiknek látszólag semmi közük egymáshoz, „összeolvasva” őket viszont különös képpé egyesülhetnek.

A magyar püspököknek nem tetszik, hogy a körmendi plébános menekülteket fogadott be - így az egyik hír. A Katolikus Karitasz igazgatója, Écsy Gábor azt mondta: „… szerintem nem járt el bölcsen a plébános. Olyan ez, mint amikor valakinek zsíros kenyeret kínálnak, de ő vajasat szeretne”.

Egy másik arról szól, hogy Szegednek is lesz stadionja, Ifjúsági Centrum fedőnéven, az erre szánt 10 milliárdot a püspökség kapja, ők építik. Az a püspökség – és ez már egy további cikk –, melynek hamarosan mediterrán luxusétterme nyílik a dóm altemplomában. Ennek szakmai vezetője, Dallos Ferenc interjújában ilyesmiket mondott Kiss-Rigó László püspökkel kapcsolatban: „Püspök úr annyira elhivatott ebben a témában, hogy vannak kedvenc gasztronómiai tételei, amelyek mindenképp a kínálat részét fogják képezni. Nem a Tiszára és a paprikára épül itt semmi...”. „Püspök úr kikötötte, mindig legyen friss hal az Adriáról”. „Püspök úrnak van olyan barátja Horvátországban, aki ragaszkodik hozzá, hogy ide szállítson.” „Nem tudom azt mondani, hogy Püspök úrnál nem ismerek nagyobb gourmandot, de nem sokat. Ha kell, végigkutyagolja velem az általam legjobbnak tartott budapesti éttermeket, eszünk, kóstolunk, megbeszélünk. Nagyon elhivatott.”

Túl demagóg lenne ideírni a végére, hány helyen kígyóznak a rászorulók sorai országszerte az ételosztásokon…?

Szerző
Veress Jenő

Elátkozott világ

Hetek óta hallhattuk a tragikus híreket a szíriai Aleppóból. Az elátkozott városban nem volt ivóvíz, élelmiszer, orvosi ellátás. Csak romhalmaz. A damaszkuszi kormányerők és az oroszok légicsapásai a város nagy részét a földdel tették egyenlővé. Sokkoló képeket láthattunk az éhező, segélykérő gyermekekről, de a dráma, valljuk meg, csak részben érintett meg bennünket itt, Európában.

Számunkra a terror egészen más dimenzióját jelenti, ha az embertelenség e „modernkori” válfajával itt kell szembesülünk, kontinensünkön. A 2000-es években már megtapasztalhattuk, hogy a terror nem áll meg Európa határainál. Párizs és Nizza szörnyű példája pedig arra tanított bennünket, nem létezik teljes biztonság, a terroristák ott csapnak le, ahol a legkevésbé számítunk rájuk. Kegyetlenül kihasználják a biztonsági réseket.

A hétfői berlini merénylet a cinizmus mintapéldája. A merénylő egy karácsonyi vásár résztvevőit vette célba egy kamionnal. Olyanokat, akik a szeretet ünnepére készültek, s hozzátartozóiknak vásárolták meg az utolsó ajándékokat. A cél az volt, minél többen haljanak meg. Az ankarai merénylet, amelyben megölték az orosz nagykövetet, ezzel szemben kifejezetten egy személy, az orosz külképviselet vezetője ellen irányult, egy egykori török rendőr így torolta meg a Kreml szíriai szerepvállalását.

Bár a motívum különbözött, egy nagyon fontos közös kapocs létezik a két akció között. Mindkettő a lehető legrosszabbkor jött a helyi kormány számára. A jövő szeptemberi német választásra készülő Angela Merkel a nyári merényletek után kezdte visszanyerni régi népszerűségét, szigorította a bevándorlókat érintő intézkedéseket, s az emberek kezdték elhinni azt, hogy a kormány ura a helyzetnek, képes hatékonyan szembeszállni a terrorral. Most azonban kezdődhet minden elölről a kancellár számára. A török kormánynak viszont azért igen kellemetlen az eset, mert épp Erdogan elnök új legjobb barátja, Oroszország nagykövete ellen irányult, így Ankara ura attól tarthat, ismét fagyosabb lehet a két ország viszonya.

A történelem megmutatta, egyetlen merénylet is háborút idézhet elő. Háború még nincs, de a hétfőihez hasonló akciókkal az emberi léleknek üzennek hadat.

Szerző

Lakógyűlés

Nem sokban különbözött a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tegnapi közgyűlése egy rosszul előkészített lakógyűléstől. Az egyórás várakozási idő a lépcsőházi találkozókat jellemzi; Lenke néni nem tudja otthagyni a lassú tűzön készülő húslevest, Gyula bácsi pedig az ablakkeretbe próbálja beilleszteni az új üveget, ezért nem jelenik meg, Feri bácsi nem látta a meghívót, Kovácsék pedig a nagymamához mentek.

Az olimpiai bizottság küldöttei magasabb beosztásban dolgoznak, jobb anyagi körülmények között élnek, de hozzáállásuk nem haladja meg a lakógyűlésekről távol maradókét. Mással nehezen magyarázható, hogy a 225 küldöttből 93 volt jelen a MOB-közgyűlés eredeti időpontjában, délelőtt 10-kor. Máskor is előfordult már ilyen, lehetett több helyről hallani, de ettől ez még nem fogadható el. A magyar sport – eddigi – irányító szervezete vegye annyira komolyan magát és a küldöttek a közgyűlési tagsággal járó felelősséget, hogy elmennek a tanácskozásra (és nem váratják egy órát a többieket), amelyet nem naponta tartanak, hanem évente egyszer vagy esetleg kétszer. Főleg egy olyan közgyűlés esetében, ahol az olimpiai mozgalom jövőjét meghatározó alapszabályról szavaznak.

Mondják, nincsenek véletlenek. A küldöttek hozzáállása tükörképe a MOB hozzáállásának. Az alapszabály tervezetén még egy nappal a közgyűlés előtt is változtattak, a küldöttek többsége nem is olvasta végig azt a tervezetet, amelyre igennel szavazott. Finom volt az étel, a sajttálat feltöltötték, amikor elfogyott az első adag - kell ennél több? A jelek szerint nem. Ezek után azon sem kell csodálkozni, hogy az új alapszabályt úgy szavazták meg, hogy nem ellenőrizték a létszámot, a tartózkodásból következtetett Borkai Zsolt az igen szavazatok számára, miközben mindenki látta, hogy három küldött elhagyta a helyszínt.

Pedig még közjegyző is volt a közgyűlésen, elvileg így minden adott volt a törvények betartásához. Elvben minden jól működött, a gyakorlat azonban ezúttal is mást mutatott. A MOB közgyűlése pont olyan volt, mint a szervezet elmúlt négy éve. Lehangoló. És akkor most elnézést kérek a lakógyűlések szervezőitől, ezt a mélységet ők sosem érik el.