A különböző művészeti ágak ábrázolásai a karácsonyt a gyermekség bájos ünnepének mutatják. Valójában sokkal több ennél, még ha szájtátva szemléljük is a jászolban fekvő gyermeket, s együtt énekeljük: „Békesség az embereknek!”
Örömforrás
Lukács írja le evangéliumában azt a sorsfordító jelenetet, amikor a szabadban éjszakázó pásztorok előtt megjelenik az angyal. A pásztorok halálra rémültek, ő pedig így bátorította őket: „Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek: Ma született az Üdvözítő Dávid városában. Ő a Messiás és az Úr. Ez a jele: Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.”
Az utókor képzeletét természetesen ez a jel foglalkoztatja évszázadról évszázadra, hiszen a legszegényebbek közé született védtelen gyermek gondoskodást, szeretetet igényel. A várakozás ideje után megszületett, eljött, igaz, nem úgy, ahogy gondolták: nem fegyveres seregével az élen, hogy elűzze Izrael földjéről a gyűlölt rómaiakat, hanem örömöt és reménységet sugározva, hogy őt követve szebbé tehetjük a világot.
Régi félreértés, hogy eljövetelére várva szomorúságban telnek a készülődés napjai. Valójában ez az önvizsgálat ideje, amikor a felnőtt belátásával és érettségével számot vethetünk önmagunkkal és ráléphetünk arra az útra, amelyen mindig haladnunk kellene, hogy megismerjük azt a boldog, kiegyensúlyozott életformát, amelyre az angyal utalt a riadt pásztoroknak. Ha végigtekintjük Jézus földi útját és megismerjük tanítása lényegét, nyilvánvaló, hogy ő is örömöt hirdetett, s felkarolta a szegényeket és az éhezőket. Szánakozott, amikor látta, mekkora tömeg hallgatja étlen-szomjan. Letelepítette a tömeget és jóllakatta őket a csodás módon megsokszorozott kenyérrel és hallal. A földi hatalmasságok nem sokat törődnek a legszegényebbekkel. Jézus arra tanít, mindannyiunkért felelősek vagyunk, s tehetségünk, lehetőségeink szerint támogatnunk kell őket.
Jézus előtt Keresztelő Szent János hirdette az örömhírt. Izaiás könyvének jövendölése jegyében járta be a Jordán vidékét:
Töltsenek föl minden völgyet,
Minden hegyet és halmot hordjanak le,
Ami egyenetlen, legyen egyenessé,
Ami göröngyös, legyen sima úttá,
S meglátja majd minden ember az Isten üdvösségét.
A dolgozó, munkálkodó ember eligazítására szolgál a figyelmeztetés. Az evangéliumokban nincs szó munkanélküliségről, dolgoznunk kell, s „megérdemlik a munkálkodók a bérüket”. Nem éhbért, hanem becsületes keresetet, amely elegendő a család megélhetésére.
Rózsa Luca: Önsorsrontók 2016
Karácsony üzenete
Ha nyitott lélekkel szembesülünk az ünnep üzenetével, felismerjük, hogy évekkel később a kiszolgáltatott és fázó gyermek „híre elterjed az egész környéken”, mert körüljárt jót cselekedve: az éhezőknek enni, a szomjazóknak inni adott, meggyógyította a betegeket, és tanította az igazságot. Csupa olyat cselekedett, amely napjainkban az emberiség életéből hiányzik, vagy megrontva, hazugságokkal körülbástyázva van jelen. Rátette kezét a betegre és az gyógyultan távozott. Nem kért pénzt a gyógyításért, nem küldte kórházba a beteget, hogy az áldatlan körülmények között még betegebb legyen. Szóval adott reményt, szavainak hatalma volt a betegségek fölött. Azóta is szavaikkal, megértésükkel adnak reményt a testek és lelkek gyógyítói. Sokszor nem az orvosság segít, hanem a jó szó, esetleg a hallgatás, ahogy az orvos meggyógyítja a beteget, aki máris könnyebbnek, gondtalanabbnak érzi magát. De hol van ideje erre az agyonhajszolt orvosnak, ápolónak?...
Visszatérő szava Jézusnak: „Menj békével!” Ki és mikor hallja napjainkban a „békesség” szót? Hogyan is hallhatnánk a gyűlölködés ricsajában? Amikor egy állítólag keresztény pártelnök kitüntetésre javasol valakit, aki Jézus földi helytartóját szenilis vénembernek, gazembernek nevezte? Vajon ez a pártvezér nem ismeri azt a Jézust, aki ostorral kergette ki a templomból mindazt, ami „latrok barlangjává” alacsonyította Isten házát? Ő és társai nem hallottak még arról a Jézus által megerősített parancsolatról, hogy csak Istennek szolgáljunk, soha ne a földi hatalmasságnak. Lehet adót fizetni a császárnak, de a kereszténység alapelveit eltaposva kegyét keresni, neki hízelegni egyszerűen gyalázat! Jézus kedvességgel és bölcsességgel gazdagodva növekedett a családban. Tiszteli az a családot, aki elszegényíti az öregeket? Aki elnyomorítja az egész életük munkájába belefáradt nyugdíjasokat?
Rám, rád és rá tekint a jászolban fekvő kisded. Szemében kérdés, amelyet évről-évre karácsony előtt a Gyermekétkeztetési Alapítvány is megfogalmaz.
„Tudod, hogy:
- a MAGYAR! gyermekek közül 200.000 kríziséhező és 50.000 nem tudja, mit fog enni aznap?
- az 5 év alatti gyermekhalálozások fele éhezés miatt történik?
- ahol nincs pénz ételre, az egyszerű betegségek kezelésére sincs pénz?
- a magyar diákok, akik nem látják a táblát elszigetelődnek, mert nincs pénz szemüvegre?
- ha az egyik szülő elveszti az állását, 80% az esély, hogy a hónap végére a családnak nem lesz mit ennie?
Társadalmunk egyik legégetőbb és elkeserítő problémája a gyermekéhezés, amelyen erkölcsi kötelességünk segíteni – amely ellen 24 éve küzdünk. Az adományozóink által finanszírozott ételcsomagokat minden alkalommal csillogó szemű gyermekek veszik át, miközben egyáltalán nem tehetnek nélkülöző helyzetükről.”
Van füled a hallásra, szíved az adakozásra? Eszedbe jut, hogy a gyermek a szegények királya lett?...Tettél, teszel az ő meghagyása és példája nyomán értük is valamit? Követed-e az irgalmas szamaritánus példáját, vagy közönyösen haladsz el mellettük?
A Mi Atyánk
A ma született gyermek nyilvános működése során tanította meg az Úr imáját a Mi Atyánkat, amelyet szinte mindenki ismer. Még azok többsége is, akik egy-egy gyászmisén tétován követik járatosabb társaikat, amikor felállnak, leülnek, letérdelnek. „Legyen meg a te akaratod” – ez az egyik legfontosabb gondolata, legyen, ahogy akarod a földön és égben. Csakis az ő akarata érvényesüljön! Aszerint éljünk, ne a kisebb-nagyobb hatalmasságok utasítása szerint. Ezek a gyakran erőszakkal érvényesített akaratok elenyésznek. Róma is „ledőlt” és sok birodalom polgárai rabigába görbedtek, mert nem követték ezt az akaratot, hanem loptak, raboltak, csaltak és hazudtak. A nagy és kis diktátoroknak előbb-utóbb befellegzik, bármilyen erőszakkal védik, gyarapítják is hatalmukat. A földi hatalmak törékenyek, bármily törvények támasztják alá őket, bármekkora sereg védelmezi is kiagyalóikat. Ha akarják, ha nem, eljutnak hozzájuk a nincstelenek könyörgő szavai: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” S ha nem teljesítik a Teremtő meghagyását, előbb-utóbb belebuknak, ám ez a bukás senkiben sem kelt szánalmat. Az üzenet, amelyet kaptak, egyértelmű: „Jaj nektek, farizeusok!”
A néma Miatyánk
Karácsony idején a szülők és nagyszülők fölkerekednek a gyerekekkel Betlehemet nézni. Miközben a kicsik csillogó szemmel nézelődnek és halkan kérdezősködnek, válasz közben elmorzsolnak egy néma Miatyánkot. A néma Miatyánk címmel írta legutolsó hitvalló versét Sík Sándor 1963-ban. Ez a tépelődő, szívből kiszakadt költemény az egyik legfontosabb üzenetét, a bizalmat állította középpontjába. Sok a csaló, hamis próféta, de a jászolban fekvő gyermeknek, majd a legfontosabb erkölcsi elveket megfogalmazó küldöttnek bízvást hihetünk.
Hozzád, Veled, Neked,
Mondani egy utolsó éneket,
Imában ömleni Eléd,
Legutolsó, de hűséges cseléd...!
De jaj! ha nem igaz!
Szobám csupa por,
Kertem csupa gaz,
Csupa lelógó tört faág,
A templom messze, a könyv nehéz,
Ólomcsizmában toporog az ész.
És mégis, mégis, Ő van itt,
Immár tőlem el nem veszik.
Nap nap után, éj éj után
Én Téged hívlak, Miatyánk.
--------------------------------------
De nem hagytalak-e Téged el én,
Szómmal, amelyből kialudt a fény?
Szívemmel, amely csupa seb,
Elmémmel, amely űrnél üresebb?
S nem hagytam-e el Veled együtt Azt,
Aki az űr fölött virraszt?
Mit felelek, hisz nem tudok felelni:
Mit felelhet a Mindennek a semmi!
Akarom élni az egész hitet,
Szeretni, ahogy Isten szeret,
És bízni, bízni akarok,
Abban, amit a Krisztus hozott.
Nem érzem, nem is gondolom,
De akarom, akarom, akarom.
Az öregedő Sík Sándor számára ez az imádság volt a legbiztonságosabb kapaszkodó. „[…] ha lelkem a papírra teszem, - A kéz, amely ír, nem az én kezem.// Mit adjatok hát, ha adni kívántok? – Egy kézszorítást meg egy Miatyánkot.” – írta Egy rózsacsokorra című versében. Itt az idő, tekintsünk magunkba, és a betlehemi istálló fölött virrasztó csillag fényében rádöbbenhetünk, merre induljunk tovább.
Emléktöredékek
Ahogy öregszünk, a múltból már egyre kevésbé emlékszünk folyamatokra. A félhomályból fel-felvillan egy kép, amely változatlan az idő metszetében. Valahányszor üdvözlőlapot kapok jókívánsággal, hogy legyen békés a karácsonyunk, felködlik 1944 karácsonya, amikor ebéd után álltunk a fa tövében. Félszemmel lestem, megkaptam-e vágyott ajándékomat, az indiánokkal és a várvédőkkel, akik a papírmasé vár bástyáján sorakoztak hősi elszánással. Ott volt a fa alatt. Micsoda boldog este lesz! Akkor vágott a házba az első akna. Rohantunk a pincébe. Mire feljöhettünk, az ostromlók és a védők is elvonultak. Csak egy sebesült harcos feküdt a vár tövében. Sokáig őriztem, mint egy relikviát…
1956 karácsonya csupa örömöt hozott. Végre együtt lehetett a család. Apám nyakába vette a várost, ajándékra is szert tett. Akkor kaptam meg Csajkovszkij 1812 nyitányát, s a felvétel végén megszólaltak a Kreml harangjai, a hódítók ebben aratott győzelmi eufóriáját jelképezve. Nem vagyok a romantikus zene elkötelezettje, de ezt a művet minden létező jobb előadásban megszereztem, s ha hallgatom, mindig arra gondolok, a nagy hódítóknak előbb-utóbb befellegzik…
Advent utolsó vasárnapja után szállították a mennyezetig erő karácsonyfákat a Tövis utcai templomba. Nagy kínnal-keservvel felállították a drága Matyi bácsi vezényszavaira. Megkezdődhetett a villanyégők szerelése és a díszítés. A két kisebb fára aggatták a gyerekek jócselekedeteiket. Megteltek. A jól végzett munka elégedettségével szürcsöltük a szívet-lelket melengető forralt bort, s közbe-közbe a szalonnával ékesített jutalom-katonákat nyeldekeltük. Számomra a karácsony Matyi bácsit is jelenti, a dörmögését, meg ahogy térdre borulva imádkozott a jászol előtt…
Ma már gyermekeimet és unokáimat figyelem üldögélve. Egyszer apám betlehemesét is előadták, abból kinőve verseket és prózákat mondanak el egy-egy karácsonyi énekkel fűszerezve. Felvillannak a csillagszórók, sógorom elmond egy imát, aztán fény gyúl, s hálás szívvel gondolunk a gyermekre, akit ünneplünk, s arra, aki közénk küldte és megengedte, hogy együtt lehessünk öregek és fiatalok. És mintha csoda történne: közöttünk ünnepelnek elhunyt szeretteink is, akik kimenőt kaptak, s akik megtanítottak bennünket arra, mi a szeretet.
