Adjon Isten áldást, békét!

E négy szót énekli más-más szórenddel A sevillai borbélyban Almaviva gróf, aki papi álruhában jut be imádott Rozinája gazdag nagybácsijának házába. Ez a jelenet jutott eszembe Matolcsy úr produkciója láttán, aki az újságírók bármely kérdésére csak adventről, karácsonyról és a bejgliről volt képes beszélni. Ő miniszteri, majd bankelnöki álruhát öltött, úgy lopakodott be a magyar közéletbe, holott ő is csak szerelmét akarta meghódítani: a hatalmat és a vele járó pénzt. Minapi szövege nemcsak megbízójának, a társadalomnak a megvetését érzékelteti, hanem azt az álszent szemléletet is, amellyel etetni szeretnének minket. A kormánypárti képviselők is versenyben vannak egymással, melyikük tud százon többet ráverni az újságírókra a parlament folyosóján; Kövér házelnök pedig csak szorítani tud a sajtó információs lehetőségein. A mi nyilvánosságunk tele van hozzá nem értő (vagy nagyon is dörzsölt), politikusokkal, akiknek fő ambíciója a meggazdagodás mellett a titkolózás. Erről szól a nagypolitika is: atomerőmű, hármas metró, budai Vár – bármire verik el a milliárdokat, a beruházások minden adatát legalább harminc évre titkosítják. Orbán Viktor persze ebben is élen jár, ő az, aki évtizede nem hajlandó senkivel vitába szállni, ellenzéki újságírónak interjút adni, s ha a parlamentben kénytelen válaszolni egy-egy képviselői felvetésre, szövege vagy a semmitmondás mesterműve, vagy személyeskedő ellentámadás, „emútnyócévezés". Érdemi választ ezután sem fogunk hallani tőle. Nem mellesleg, sürgősen kiléptette az országot a Nyílt Kormányzati Együttműködésből, mielőtt a szemére hányták volna mindazt, amit a nyilvánosság ellen folyamatosan elkövet. Matolcsy ma az ő legjobb magyar tanítványa.