Újrahasznosított folklórkincs

Publikálás dátuma
2016.12.23 06:45
A Cimbaliband két-három évvel ezelőtt kezdett el népzenei alapra saját számokat írni FOTÓ: BORNYI MÁRTON
Fotó: /
Recycle, azaz Újrahasznosítás címmel jelentette meg kilencedik nagylemezét a hazai világzenei színtér egyik legsikeresebb zenekara, a Cimbaliband. A címválasztással azt szeretnék kifejezni, hogy a magyar népzene, illetve a tágabb értelemben vett kárpát-medencei és balkáni folklórkincs populáris (már-már popzenei) környezetbe helyezve is képes élményt nyújtani, értéket teremteni. Új énekesnőjüket, Danics Dórát, valamint a zenekart alapító testvérpárt, Unger Balázst és Gergőt kérdeztük.

A beszélgetést a 2014-ben megjelent Vidámpark című albumtól indítottuk, mert egyrészt a Cimbaliband számára ez hozta meg az igazi áttörést és közönségsikert, másrészt a Recycle sok szempontból ennek szerves folytatása. Két-három évvel ezelőtt kezdtek el ugyanis népzenei alapra saját számokat írni, s ez – Unger Balázs cimbalmos-énekes, zenekarvezető szerint – „elindított egy lavinát. A Balatoni nyaraló című dalban például egy hagyományos dunántúli ugróst párosítottunk össze jamaicai ska zenével, s nem hittem, hogy ekkora sikere lesz. Vagy a Habiszti Gusztinak, ami voltaképpen egy budapesti roma-magyar szlengszótár, s közben egy olyan délszláv kólódallamra épül, amit régebben én gyűjtöttem Bogyiszlón.”

A Vidámpark megjelenése előtt évente 60-70 koncertjük volt, ami mostanra gyakorlatilag megduplázódott. A Cimbaliband ezáltal „főállású” zenekarrá vált, ami tagcserékhez vezetett, mert nem mindenki tudta összeegyeztetni a sok fellépést egyéb elfoglaltságaival. A rock and roll és a popzene világában való jártassága miatt „a cimbalom Chuck Berry-jének” titulált Unger Balázs és testvére, a rockzene felől jövő gitáros-énekes (Gergő) mellett velük maradt Solymosi Máté hegedűs-brácsás, viszont Tóth Gergely és Babos Lőrinc személyében új nagybőgős és dobos érkezett.

Fontos változás, hogy szeptemberben új énekesnő is csatlakozott hozzájuk. Danics Dóra a popzene világában, az X-Faktor televíziós tehetségkutatóban vált országosan ismertté, de régóta szereti a magyar népzenét és a balkáni muzsikát, sőt mobiltelefonjának csengőhangja már korábban is egy Cimbaliband-szám motívuma volt... „Teljesen más énekkultúrából jövök, ezért egyszerre nagy öröm és kihívás a Cimbalibanddel koncertezni, lemezt készíteni” – mondja Dóra. Az új lemezen vannak olyan dalok, amelyek már kifejezetten az ő énekhangjára készültek, de közben a régebbi repertoárt is folyamatosan tanulja.

Danics Dóra és az Unger testvérek is úgy látják: az autentikus népzene és az általuk játszott világzenei vagy éppen popos feldolgozások mesterséges szembeállítása teljesen értelmetlen és fölösleges; a két műfajt viszont érdemes mindig markánsan megkülönböztetni. „Itthon a táncházmozgalomnak és a tudományos igényű gyűjtéseknek köszönhetően szerencsére régóta zajlik a magyar népzene szisztematikus archiválása, megőrzése. A Balkán-félszigeten viszont – ami ugyancsak közel áll a szívünkhöz – ez nem történt meg, ezért a tradicionális népzene sokkal szabadabban keveredett új, populáris műfajokkal. Mi ezt az utóbbi közelítésmódot képviseljük: akár magyarul, akár szerbül, akár románul énekelünk, az a célunk, hogy a fiatalok felfedezzék: bátran hozzá lehet nyúlni az eredeti dallamokhoz, s ezekre a népzenei alapokra is lehet kiválóan bulizni” – mondja Unger Balázs.

Testvére, Gergő szerint ugyanakkor fontos elmondani a koncerteken, hogy az éppen megszólaló dalnak mi a népzenei gyökere. Szerinte ennek is köszönhető, hogy sok fiatal épp a Cimbaliband hatására kezdett hegedülni, nagybőgőzni vagy cimbalmozni. Felismerték ugyanis, hogy ezek a hangszerek ugyanolyan energiákat képesek felszabadítani, mint egy rockgitár, egy szintetizátor vagy egy profi dobfelszerelés.

Amikor a zenekarvezetőt, Unger Balázst arról kérdezem, hogy a látszólagos eltávolodás ellenére fontos-e még számára az eredeti formájában megszólaló magyar népzene, azt válaszolja: számára ez a mindennapi kenyér, ami nélkül el sem tudja képzelni a muzsikálást. 1997-ben költözött a Budapest közelében, a Galga mentén fekvő Turára, ahol akkor még viszonylag élénken élt a 20. század első felében megalapozott népzenei-néptáncos hagyomány. Nem véletlen, hogy Kovács László (1908–1962) személyében ez a község adta az országnak az első Kossuth-díjas népművelőt – utal a tradíció erejére Balázs. Az akkor még pályakezdő cimbalmos a kilencvenes évek közepétől rengeteget járt gyűjtetni, és kutatásait a Galga menti vonósbandák című (hangzó melléklettel megjelent) könyvben összegezte, ami a Hagyományok Háza gondozásában jelent meg.

Ugyancsak a hagyományos népzenei vonalat erősítette a Cimbaliband 2015-ben megjelent lemeze (Moldva), amely Unger Balázsnak a moldvai csángók körében végzett gyűjtésein alapul. Itt általában nem is változtattak az autentikus dallamokon, de a hangszerelés azért jelentősen eltér az eredetitől. „Somoska volt a főhadiszállásunk, onnan indultunk gyűjteni. Rekecsinben még a legendás prímással, Mandache Aurellal is személyesen találkozhattam. A szinte kizárólag cigányok lakta Temelia faluban pedig úgy éreztem magam, mintha egy időutazás részese lennék, visszakerültem a 18-19. századba” – meséli Balázs. A Moldva egyébként a nyolcadik helyig jutott a World Music Charts Europe sikerlistáján.

Az új lemezre visszatérve Unger Gergő elmondta: a zenekar tagjai számára fontos a zöld gondolat és a környezetvédelem, de a cím mégsem erre utal. Az Újrahasznosítás azt jelenti, hogy teljesen új kontextusba helyezik, újraértelmezik a magyar és a balkáni népzene kincseit. Érdekesség, hogy – a régi magnetofonos népzenei gyűjtések emlékére – a Recycle nemcsak CD-n, hanem kazettán is megjelent. A lemezbemutató koncert február 25-én lesz a Fonóban.

2016.12.23 06:45

Krétával és szerelemmel

Publikálás dátuma
2018.09.25 13:00

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Fekete-fehér krétarajzok színesítik Budapest számos szórakozóhelyét, de többnyire nem tudni ki készítette azokat. Pedig lehet épp KrétaRéka rajzai alatt ücsörögve isszuk a reggeli kávénkat.
Kávézóban vagy szórakozóhelyen ülve valószínűleg egyikünk se azon gondolkodik, hogy ki írta fel a falra kacskaringós betűkkel a választékot, azon pedig végképp nem, hogy ez művészeti kifejezőeszközként is értelmezhető lenne. A fekete táblákra krétával felírt szövegek, mókás rajzok azonban korántsem mindig unatkozó pincérek munkái, gyakran olyan grafikusok, vagy ügyes kezű rajzolók készítik őket, mint KrétaRéka. A fazekas-festőművész családból származó Szekeres Réka kalandos utat tett meg a krétarajzokig: bár nem vették fel az Iparművészeti Egyetemre, tizenöt évet a vendéglátásban töltve rátalált erre a munkára – ahol dolgozott, ő írta a táblákat. Egyszer a szintén hasonló projekteken dolgozó Szalai Szilvi grafikust helyettesítette, s akkor gondolkodott el a váltáson. 
„Amikor elkezdtem, Szilvi – aki már három-négy éve csinálta ezt – azt mondta, nagyon jó ez a dolog, de ne nagyon éljük bele magunkat, mert pár éven belül lecseng, és minden digitalizálnak majd. Ehhez képest rengeteg munkánk van” – meséli KrétaRéka. Azóta számos nagy alkotáson van túl, Szalai Szilvivel közösen dolgoztak a UPC székházon, volt egy három napos bécsi munkájuk, s a kecskeméti Malom Központ teljes belső oszloprendszerét is ők díszítették fel. A tizennyolc darab öt méteres oszlop arculatának kivitelezése egy hetet vett igénybe, s komoly előzetes tervezést igényelt – hangsúlyozta KrétaRéka.
„Kezdőként egy utcai portát készítettem, s évekig úgy mentem el arra, hogy érzékeltem, teljesen megváltozott tőle az utca. Tehát van ennek jelentősége” – válaszolta KrétaRéka a kérdésre, művészetként lehet-e tekinteni a munkájára. Úgy véli, mivel egy adott ember gondolatainak, kreativitásának eredményei az elkészült rajzok, nem lehet másnak nevezni. Azt azonban, hogy múzeumba kerüljenek a feliratok, nehezen tudja elképzelni: úgy látja, a magyarok némileg fantáziátlanok – egy-két szuper kezdeményezéstől eltekintve –, s gyakran nem mernek elrugaszkodni, azt gondolják, nem szabad elvonni a lényeges dolgokról a figyelmet. „Ne rakjunk egy Modigliani mellé kalligráfiát, mert akkor nem arra fog koncentrálni a látogató” – teszi hozzá gúnyosan. Ugyanakkor hozzátette, azt el tudná képzelni, hogy több művész krétarajzaiból kiállítás nyíljon. A street art rohamos terjedését tekintve, talán nem is állunk ettől olyan távol. Addig is, érdemes nyitott szemmel járni, a művészet bármikor szembe jöhet velünk: akár egy gőzölgő csésze képében is.
2018.09.25 13:00
Frissítve: 2018.09.25 13:34

Elhunyt Gary Kurtz

Publikálás dátuma
2018.09.25 12:15

Fotó: Youtube/The Latest TV/
Az első két Star Wars-film producere 78 éves korában halt meg.
78 éves korában, Londonban elhunyt Gary Kurtz, az első két Star Wars-film Oscar-díjra jelölt producere – írja a BBC.  Családja közleménye szerint Gary Kurtz rákban szenvedett. Hozzátették, hogy Kurtz csodálatos ember volt, akinek az volt az élete, hogy a filmművészeten keresztül megossza az „audiovizuális mesemondás csodáját”. Tehetsége a filmkészítéstől a fotózáson és a zenén át a filmtörténetig számos területen megmutatkozott, emellett szenvedélyes világutazó volt – tették hozzá. Gary Kurtz 1940. július 27-én, Los Angelesben született, és elsőként az Amerikai Graffiti című filmmel szerzett hírnevet, melyet George Lucas rendezett. A Star Wars IV. – Egy új remény és a Star Wars V. – A birodalom visszavág című filmekért Oscar-jelölést kapott.  
2018.09.25 12:15
Frissítve: 2018.09.25 12:15