MSZP;Botka László;

2016-12-23 09:19:00

Botka Lászlót támogatja az MSZP

Az MSZP vezetése támogatja Botka Lászlót is abban, hogy ő legyen 2018-ban a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje - tájékoztatott az MSZP Országos Központja közleményben pénteken.

Molnár Gyula pártelnök felkérte Botka Lászlót, hogy az MSZP következő elnökségi ülésén tárgyaljanak a menetrendről, tervekről és az ország számára nyújtott programról, ami 2018-ban az egyetlen valódi sikerhez: a Fidesz legyőzéséhez vezet - tartalmazza a közlemény.

A közlés szerint a szocialisták olyan új baloldali politikát építenek, ami jövőt kínál négymillió szegény és csaknem ötmillió napról napra élő magyarnak a Fidesz-kormány reménytelenségével szemben. Ehhez újabb lendületet ad, hogy Botka László, az MSZP szegedi polgármestere bejelentette: vállalná a miniszterelnök-jelöltséget - hívták fel a figyelmet.

Hozzáteszik: az elmúlt fél évben az MSZP más ellenzéki pártokkal tárgyalva pontosan azt képviselte, amit Botka László javasolt: közös ellenzéki listát, a választókerületekben a legerősebb jelöltek indulását és új baloldali politikát.

Ezen politika megvalósítása érdekében minden valós erővel rendelkező demokratikus ellenzéki párttal, a civilekkel és a szakszervezetekkel is egyezségre kell jutni - olvasható a párt közleményében.

Botka a 168 Órának adott interjújában jelentette be, hogy vállalja a miniszterelnök-jelöltséget, három feltétellel. Szeged szocialista polgármestere közös ellenzéki listát akar, azt, hogy az egyéni jelöltek kiválasztásánál ne a párthoz tartozás, hanem a szavazatszerző képesség számítson, illetve szülessen megállapodás az új baloldali politikáról. Az MSZP volt választmányi elnöke azt állította, a választók számára most úgy tűnik, az ellenzék régen feladta, nem akar győzni 2018-ban. Ha a baloldali ellenzékiek megint fél évig „elszórakoznak egymással, azután elosztják a lista első 30 befutó helyét, meg a 106 körzetet és ehhez keresnek plakátarcot”, rosszabb eredményt fognak elérni, mint 2014-ben – fogalmazott Botka. Megüzente, ha ezt az utat járják, akkor őt „legyenek szívesek békében hagyni ebben az ügyben”.

A Népszava közben úgy értesült, a szocialisták nem bíznak abban, hogy sikerül megállapodni az előválasztásról. Január végéig tárgyalnak, azután ejtik az ötletet és más megoldást keresnek, mert sürget az idő. MSZP-s forrásunk nem tagadta, hogy pártja a DK-val tudna legegyszerűbben megállapodni, ehhez előválasztásra sem lenne szükség, így hajlanak erre a megoldásra. Hivatalosan ugyan cáfolják, de a szocialisták egyik vezető politikusa a Népszavának elismerte, Budapesten a két párt már megosztozott, 12 választókerületben az MSZP, 6-ban pedig Gyurcsány Ferencék indíthatnák saját jelöltjüket közös támogatással.