Berlin;terrorfenyegetettség;

2016-12-23 16:47:00

Berlini merénylet - Nem enyhül a terrorfenyegetettség

A hétfői berlini merénylet feltételezett elkövetője, Anis Amri halála után sem csökken a terrorveszély Németországban, a fokozott biztonsági intézkedések továbbra is érvényben maradnak - jelentette be Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter pénteken Berlinben. A miniszter köszöntet mondott az olasz hatóságoknak, és külön a két olasz rendőrnek Anis Amri kézre kerítéséért. Elmondta, hogy a szövetségi bűnügyi hivatal egy szakértői csoportja Olaszországba utazik a nyomozás támogatására.

"Nagy megkönnyebbülés, hogy ez a merénylő már nem jelent többé veszélyt" - jelentette ki Thomas de Maiziere. A kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa közölte, hogy haladéktalanul megbeszéléseket kezd az eset szabályozási tanulságairól a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) illetékes szakminiszterével, Heiko Maas-szal, az igazságügyi tárca vezetőjével. Hangsúlyozta, hogy már régen elkészült a belügyminisztérium tervezete a kitoloncolási szabályok szigorításáról és az elutasított menedékkérők egy csoportjára, az úgynevezett befogadott státusban lévőkre vonatkozó előírások átalakításáról. A 12 halálos áldozatot és 56 sebesültet követelő támadás ügyének fényében új elemekkel egészíthetik ki a javaslatcsomagot - tette hozzá Thomas de Maiziere a belügyminisztériumban tartott tájékoztatóján.

Heiko Maas röviddel kollegája után, az igazságügyi minisztériumban nyilatkozott az ügyről, kiemelte, hogy Anis Amri halála után nem ér véget a merénylet "jogállami feldolgozása", a hatóságok mindent megtesznek a német főváros egyik legnépszerűbb karácsonyi vásárában kamionnal elkövetett tömeges gázolás hátterének feltárásáért. A "jog- és biztonságpolitikai következtetésekről" rövidesen elkezdődnek az egyeztetések az igazságügyi minisztérium és a belügyi tárca között, és már januárban döntéseket hoznak majd - mondta Heiko Maas.

A hétfő este történt támadással kapcsolatban továbbra is sokkal több a meg nem erősített sajtóhír, mint a hivatalos adat, és nem egy értesülésről derül ki, hogy alaptalan. Így például Thomas de Maiziere tájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, a német biztonsági szervek nem tudnak arról, hogy a marokkói titkosszolgálat (DST) két, szeptemberben és októberben elküldött levélben figyelmeztetett volna arra, hogy Anis Amri merényletre készül. A berlini tartományi bűnügyi rendőrség (LKA) vezetője, Christian Steiof pedig a tartományi parlament belügyi bizottságának ülése után cáfolta a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság beszámolóját, miszerint a támadás előtti napokban és a merénylet után mintegy hat órával, kedd hajnalban is készültek felvételek Anis Amriról egy berlini mecsetnél, amelyet a helyi szalafista - szélsőséges iszlamista - körök egyik központjaként tartanak számon. Az RBB által nyilvánosságra hozott felvételeken nem Anis Amri látható - szögezte le az LKA vezetője.