Előfizetés

Rövidesen elkészül a vádirat Farkas Mihályék bűnügyében

Publikálás dátuma
2016.12.27. 07:25

Népakarat, 1956. december 28.

A Legfőbb Ügyészségen hetek óta nagy apparátussal folyik a nyomozás Farkas Mihály és társai bűnügyében. A törvény ugyanis módot ad arra, hogy bármely bűnügyben ne a terület szerint illetékes ügyészség, hanem a Legfőbb Ügyészség nyomozzon és készítsen vádiratot. Farkas Mihályon kívül fia, Vladimir és még több volt magasrangú ÁVH-s tiszt bűnlajstromát állítják össze. Az ügyészi csoport tagjai a Gyűjtőfogházban befejezték Farkas Mihály és a többi gyanúsított kihallgatását, a nyomozás további munkája most a tanúk kihallgatására és az okirati bizonyítékok beszerzésére irányul. Tekintettel a tanúk nagy számára, ez a munka még néhány hetet vesz igénybe. Ezek után kerül sor a vádirat megszerkesztésére. Ebben a vádiratban fény derül majd a Rákosi-Gerő-Farkas-klikk bűneire, amelyet az évek hosszú során a nemzet egésze és az egyes emberek ellen elkövetett. A vádirat elkészülte után dönt a Legfőbb Ügyészség, hogy Farkasokat polgári vagy katonai bíróság elé állítja-e.