Kiadós élethazugság

Publikálás dátuma
2016.12.27 06:48
A Nóra című előadás a színlelés művészetéről szól FOTÓK: DIÓ
Fotó: /
Látszólag olyan a családi idill a Katona József Színházban, a Nóra előadásában, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Aztán hamar fölfeslik a felszín Ibsen darabjában, Székely Kriszta rendezésében, és a mind álságosabbá váló mosolyok elárulják, hogy sokkal inkább a pokolban járunk, mint a földi paradicsomban.

Ahogy színleg minden rendben van a Helmer családban, már az némileg feszültséggel teli. Túlságosan klappol minden. Túl simák a házaspár mosolyai. A három gyerkőc hancúrozásaiba azonban némi agresszió vegyül. A lakás jólétről árulkodik, minden tiszta, minden nettül ott a helyén. Balázs Juli díszlete mégsem mutat semmi egyénit, ilyen egy menő bankár tizenkettő egy tucat háza a villanegyedben, tágas nappalival, trendi bútorokkal, üvegfalaival olyan mint egy melegház, ahol gondosan megkímélik a szépen cseperedő növényeket a természet viharaitól. Még egy termetes karácsonyfát is állítottak, jelezve, hogy itt aztán a szeretet és a harmónia tombol. Aki ide benézhet irigykedni, mert akik itt laknak, azoknak sikerült az élet, rendelkezésükre áll mi szem szájnak ingere, pénz, remek család, boldogság a köbön.

Csak közben azért adódik egy-egy zavarodott mosoly, félrecsúszott gesztus, álságos hangsúly. És amikor váratlanul megérkezik Nóra barátnője, a Pelsőczy Réka által megformált Kristine, akkor sem a fene nagy szeretetről folyik köztük a szó, hanem inkább arról, hogy a barátnő nélkülözni kényszerül, szeretné, ha Helmer a bankjában állást szorítanának neki. Az eszesen rámenős Kristine feltehetően valaha az iskolában elől járt, de most igencsak hátra csúszott. Ahogy lecsúszott az azóta már szégyellt barát, Krogstad is, aki szintén jön Nóra fülét rágni, járja ki az uránál, hogy ne bocsássák el a banktól. A boldogtalanok a látszat boldogokhoz járulnak, és reményt kunyerálnak tőlük.

Székely Kriszta megközelítően hasonló korú színészekkel játszatja őket. Valaha egy „alomba” tartozhattak, ugyanabba az iskolába járhattak. És minden bizonnyal fordult a kocka. Aki akkor osztályelső lehetett, mára lecsúszott, aki pedig nem volt nagy szám, de könnyen alkalmazkodott a követelményekhez, sima modorát még simábbá tette, és mindig fejet hajtva megfelelt a kívánalmaknak, abszolút legelőre sorolt.

A Fekete Ernő által játszott Helmer egy munkakutya. Nem megszállottan dolgozik, hanem az érvényesülésért, mindenáron fönt akar lenni a ranglétrán, amihez rendezett család, gyerekek és mutatós feleség is dukál. Nórának pedig tetszik ez az akár címlapra is kitehető, kirakatboldogság, amiről hosszú-hosszú ideig hiszi, hogy ez a valóság. Görcsös megtartásáért váltót is hamisít. Ezt elhallgatja a férje elől, akitől különböző dolgokra pénzt kicsalva igyekszik törleszteni a nem kellő mértékben fogyó részleteket. Keresztes Tamás riadtan hektikus Krogstadja zsarolja őt, mind szorosabbra húzza a hurkot, egyre inkább vergődik az eddig tökéletes szelídségű házi-madár, aki idáig tűrte, hogy simogassák, etessék, itassák, jól tartsák, ne avassák be szinte semmibe, de mindinkább megérzi, hogy őt is átverték.

Ónodi Eszter megmutatja az eszmélés folyamatát. Az iszonyatot, ahogy ez a nő kezd rájönni, hogy hamis minden körülötte, művi álságosság, csilli-villi talmiság. Szinte látható, ahogy összeszorul a gyomra, nehezebben jön ki hang a torkán, halkabbá válik, komorabbá, a csaknem arcára ragadt mosoly lekopik róla. Igyekszik elhessegetni magától a szörnyű dolgokat, de nem nagyon sikerül, környezete is egyre lejjebb és lejjebb tuszkolja az őt már-már eltemető gödörbe.

Székely behoz három gyereket a színpadra, akik lakmuszpapírként jelzik, hogy milyen a hangulat. Idővel abbamaradnak a nagy hancúrozások, ezeket felváltják a földbegyökerezett lábak, a riadt tekintetek. Érzik, hogy anyjuktól már nem kapják meg az eddigi majomszeretetet. Amikor már a család barátjának, a Kocsis Gergely által adott Rank doktornak sem jut semmi belőle, egy kétségbeesett pillanatában megpróbálja erőszakkal megcsókolni és csaknem megerőszakolni Nórát.

A fiatal rendezőtől nem vártan csaknem realista az előadás, de azért mégiscsak átcsúszik abszurdba. Annyiban mindenesetre, hogy a realitás már fölöttébb abszurddá vált, amit korábbi rendezésében, a Katona Sufnijában színpadra állított Beckett-darabban, a Szép napokban is érzékeltetett.

Két srác a színpad szélén, mintha a Helmer család zenélni tudó gyerekei lennének, kusza, zaklatott akkordokat játszik Ibsen szövege alá, a felsebzett lelkek zenei kivetüléseként. Amikor a legnagyobb a baj, elhallgatnak, és ettől még inkább érvényesülnek a riasztóan kopogós mondatok. Nóra végleg távozni készül ebből az örök babaházból, ahol őt se hagyták felnőni, emancipálódni, saját értékrendje – ez ki sem alakulhatott – szerint létezni. Rá kell jönnie, hogy a férjét nem ő, nem a gyerekek, hanem az előmenetele érdekli leginkább, és ők ehhez csak kellékek. Nekidurálja magát, bejelenti, hogy távozik, de aztán inkább csak maga elé meredve álldogál. Úgy van vége a produkciónak, hogy nem egyértelmű, megy vagy marad, faképnél hagyja a gyerekeit is, esetleg visszatántorodik.

Ibsen már a darab írásakor, erőteljes botrányt is okozva ezzel, figyelmeztetett arra, hogy a máig ideálisnak kikiáltott család komoly válságba került. Család és válság azóta is folyamatosan együtt élnek. Ezért él a Nóra című darab is, a Katona előadásán kívül nem véletlenül tűzték repertoárra a Trafóban és a Stúdió K-ban szintén.

2016.12.27 06:48

Kitárt karok a Millenárison - átadták a Nemzeti Táncszínház új épületét

Publikálás dátuma
2019.02.15 20:25
Felfrissült a teátrum homlokzata, így a Millenáris Park arculata is
Fotó: Népszava/ Vajda József
Zártkörű gálaest keretében pénteken adták át a Nemzeti Táncszínház új épületét a Millenárison. Zoboki Gábor vezetőtervező beépítette a volt szabadtéri színpadot, új próbatermek és mobilterek is létrejöttek.
Kérdés, hogy tényleg hazatalált-e a Nemzeti Táncszínház, azzal, hogy tegnaptól birtokba veheti új játszóhelyét a Millenárison. A Millenáris és az intézmény vezetése reményei szerint igen. Az előzmény mindenesetre tartogatott néhány nem várt mozzanatot (lásd keretes írásunk). Amikor kiderült, hogy a Nemzeti Táncszínháznak el kell költöznie a Várból, rögtön a Millenáris Park E épületére esett a választás. Az egykori Ganz csarnok a 2000-es évek elején tévéstúdióként működött, majd színházi és más jellegű produkciókat fogadott be. A mostani átalakítást a ZDA-Zoboki Építésziroda jegyzi.

Újdonság, hogy eltűnt a főbejárat elől a szabadtéri színpad, helyét egy előcsarnok veszi át, amely kissé hasonlít a Művészetek Palotája fogadóterére. A padozat színházzá, a lépcső pedig nézőtérré alakítható. Kétségtelen impozáns látványt nyújt a megújult homlokzat és az előcsarnok is. Utóbbi felett kapott helyet a térben „lebegő” 120 fős kisterem, amely csonkakúpszerűen lóg be az előcsarnok fölé. A korábbi stúdiótérből multifunkcionális színházi térré alakították a 368 főt befogadó nagytermet. A székek félretolhatók, ezért tetszés szerint koncerteket, gálavacsorákat, vagy konferenciákat is be tudnak majd fogadni. Az egykori transzformátorház  belső tere két próbateremmel és baletteremmel is bővült. A beruházás összköltsége elérte a 4,6 milliárd forintot.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház főigazgatója elmondta, hogy a következő napokban rendezik meg az új állandó játszóhelyükön a Budapest Táncfesztivált. A sorozaton huszonnégy előadás szerepel, budapesti bemutatók, valamint külföldi vendégelőadások. A Millenárison alapvetően balett-, néptánc- és kortárs produkciókat fogadnak be, de a továbbiakban is tartanak majd a Művészetek Palotájában is előadásokat. A két játszóhelyen márciusban összesen harminchárom előadást láthat a közönség. Az idei költségvetésük 622 millió, de az üzemeltetési költségek növekedése miatt tárgyalnak arról a fenntartóval, az Emberi Erőforrások Minisztériumával, hogy miként juthatnak plusztámogatáshoz.   

„Az építészet kaméleonlétét meg kell érezni”

Zoboki Gábor építész úgy véli, egy olyan szimbólumrendszert kívántak kialakítani, amely ott marad a látogatók fejében. Az egyre szaporodó állami megrendeléseiről is kérdeztük.    - A zenei kötődése eddig is ismert volt, a Nemzeti Táncszínház bejárásán viszont elmesélte, hogy korábban táncolt is, azért az többeket meglepett. - Az én generációm gyerekként úgy járhatta a világot, hogy vagy az élsportban jeleskedett, vagy a művészetben, amatőr együttesekben. Én Franciaországba, Németországba táncosként jutottam el, a Bartók Táncegyüttes tagjaként. De tizennyolc évesen ezt az egészet abbahagytam. És milyen érdekes, hogy ötvenhat évesen valamilyen módon a tánc újra megjelent az életemben.

- A mostani tervezésnél profitált abból, hogy annak idején táncolt? - Hogyne, sok mindent tudtam, amit aki nem táncolt, nem tudhat. Például, hogy milyen módon kell egy öltözőt elhelyezni és sorolhatnám. Az építészet kaméleonlétét meg kell érezni, ha ez nem történik meg, akkor utólag kezdik átalakítani azt az épületet, amit az ember tervezett, és ez nem jó. Az építésznek saját érdeke, hogy feltárja egy ház anatómiáját, illetve a lélektanát. Nekem szerencsém van, hogy ez már a többedik olyan munka, amelynek az eredménye a kulturális profil. Ezek mind a Müpától az Operaház felújításáig egy tanulópálya állomásai.

- A táncszínház esetében mi volt a fő cél, ami a tervezést illeti? - Egy meglévő házat akartunk tervezői szempontból úgy átírni, hogy kifejezzük a lendületet, a dinamikát.
 
- Nem jelentett túl nagy kötöttséget, hogy nem egy teljesen új teret kellett tervezni? - A kötöttség csupán a szerkezetet jelenti, a gépészetet, a világítást, a burkolatokat nem. És ez a kötöttség ebben az esetben inkább előnyt jelentett. Például azért, mert azt a szegecselt acéltartót, amelyen a Nemzeti Táncszínház áll, már nem tudnák ma legyártani. És egyébként is nagyon élvezetes egy ház történetében visszautazni, úgy, hogy közben az ember az épület jövőjét tervezi. Egy táncszínház esetében pedig különösen fontos a tradíció, miközben a következő évtizedekre is gondolni kell.
- Azt hogy élte meg, hogy azt az épületet is az önök tervei alapján alakították át, ahonnan el kellett jönni a táncszínháznak és az új helyét is önök formálhatták meg? - Ez csak egy szellemi furcsaság. Ha valaki azt gondolta, hogy egy valamikori templomtérben helyén van egy színház, az tévedett. A mostani új Nemzeti Táncszínház pedig egy új kulturális centrumot kínál Budán, ami szerintem rendkívül lényeges.

- A mostani épület fő tervezői ötlete a szabadtéri színpad beépítése? - Ez a ház felfogható egy háromhajós bazilikaként. Egy háznak kell, hogy legyen arca. A szabadtéri színpad beépítésével ezt szerettük volna elérni. Az új előcsarnokkal egy akcióteret szerettük volna létrehozni, amely sok mindenre alkalmas. Emellett pedig egy olyan szimbólumrendszert kívántunk kialakítani, amely ott marad a látogatók fejében. Egy szájat, egy széttárt kart jelképez a beépítés.
- Ön mostanában itthon több állami megrendelést kapott. Nem tart attól, hogy ezért megbélyegzik? - Ha egy építész megérzi a szakmai lehetőséget, akkor igyekszik élni vele. Azt, hogy ezt ki miként ítéli meg, nem az én dolgom kommentálni. Az irodánk folyamatosan kap külföldi megbízásokat és piaci megrendeléseket is. Alkotói szempontból pedig az a kérdés, hogy ez a ház méltó módon reprezentálja-e a magyar nemzeti tánc műfaját, és a karmelita kolostor méltó módon reprezentálja-e a Miniszterelnökséget.

„Hajléktalanság” három és fél évig

A Táncfórum jogutódjaként 2001-ben alapították a Nemzeti Táncszínházat, amely otthonául még abban az évben megkapta a Várszínház, azaz az egykori Karmelita kolostor épületét a budai várban. Miután az ingatlant a miniszterelnök rezidenciájának szemelték ki, 2014 júliusában kormányhatározat született arról, a táncszínházat innen kiköltöztetik, az intézmény pedig a 2015–16-os színházi évadot már új otthonában, a Millenáris Teátrum részben átalakított épületében kezdheti meg. 2014 nyarán utóbbi feladatra 150 millió forintot irányoztak elő, majd további 2,7 milliárdot a teátrum átalakítására. A befogadó színház kiköltöztetése flottul ment 2014 őszén, a folytatás kevésbé: egy évvel később az intézmény konstatálhatta, még egy kapavágás sem történt a Millenáris Teátrumnál. Így továbbra is ideiglenes játszóhelyeken – Müpa, Marczi Közösségi Tér, Várkert Bazár, MOM Kulturális Központ és egy ideig a Hagyományok Háza – létezett tovább. A következmény: előadásszám-csökkenés, nézőszámcsökkenés, működési költségek növekedése.
 
„A megkezdett előkészítő munkák biztatóan indultak, viszont januárban a Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent nyilvános adatok szerint a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítására kiírt közbeszerzési eljárás eredménytelen lett” – a Nemzeti Táncszínház vezetője, Ertl Péter 2016 januárjában ekként magyarázta az egykori Magyar Nemzetben, hogyan is lett „hajléktalan” a Nemzeti Táncszínház. Az ideiglenes játszóhelyi működés többletkiadásaihoz 2016 februárjában újabb 150 millió forintot kapott, júniusban az új játszóhely kialakítása kapott még 500 millió forintot. 2107 márciusában egy újabb 293 millió forintos támogatást részben az új épület népszerűsítésére lehetett költeni, ami akkor még látványterv szintjén létezett. Az épületavatást 2018 márciusára tervezték.
 
2017 szeptemberében újabb 885 millió forintot kapott az új játszóhely kialakítása, e költségbe már beletartoztak a fény- hang- és színpadtechnikai beszerzések is. A kivitelezést a közbeszerzéseken rendre sikerrel induló ZÁÉV Zrt. végezte, amely idén januártól már hivatalosan is a leggazdagabb magyar vállalkozó, Mészáros Lőrinc cége. - T. G.

2019.02.15 20:25
Frissítve: 2019.02.15 21:18

Gálaesttel emlékeznek a száz éve született Bessenyei Ferencre

Publikálás dátuma
2019.02.15 18:42

Fotó: Népszava/
Gálaesttel emlékeznek Bessenyei Ferencre születésének 100. évfordulója alkalmából pénteken a Nemzeti Színházban - adta hírül az MTI. A nagyszínpadi műsor előtt a teátrum parkjában pályatársai, tisztelői mécseseket, virágokat helyeztek el a színművész szobránál. Bessenyei Ferenc (1919-2004) kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a magyar színjátszás nagy alakja száz éve, 1919. február 10-én született. Ebből az alkalomból a művész tisztelői mécseseket, virágokat helyeztek el Párkányi Raab Péter Bessenyei Ferencet Bánk bán szerepében ábrázoló szobránál a teátrum parkjában. Az eseményen jelen volt Császár Angela, Piros Ildikó, Benkő Péter, Kovács István, Rubold Ödön, Nemcsák Károly, Mihályi Győző színművész és Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója is.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a teátrum előtt tartott megemlékezésen kiemelte: az, hogy az eseményre sokan eljöttek, szintén azt igazolja, hogy igazi nagy színész volt Bessenyei Ferenc. Olyan színész, aki egy korszak szimbólumává tudott válni. Mint fogalmazott, a színész a Jóistentől sok-sok ajándékot kapott: karizmát, energiát, gyönyörű orgánumot, és élt is ezzel. Olyan művész volt, aki tudott igazi nagy hősöket játszani, karizmatikus egyéniségeket és akivel kicsit be is azonosítottuk ezeket a hősöket, benne láttuk nagy történelmi személyiségeinket.

A rendező arról beszélt, hogy ez az a generáció volt, az a közönség, amely igényelte a nagy formátumú színészeket a színpadon. Sajnos ezután eljött egy olyan kor, amikor inkább kisebb emberi lelkeket ábrázolunk, az emberi gyarlóságra fókuszálunk - mondta, hozzátéve: reméli, hogy majd egy új korszak kezdődik, amelyben Bessenyei Ferenc lesz az egyik példakép. Felidézte, hogy a művész születésének 100. évfordulóján, február 10-én emléktáblát avattak annak a budapesti háznak a falán, ahol a színész lakott.

A teátrumban pénteken gálaesttel is emlékeznek a művészre. A Nemzeti Színház nagyszínpadán Bessenyei 100 - "Én úgy szeretek élni!" című műsorban pályatársakkal, történetek, filmbejátszások, novellák segítségével idézik fel a színész alakját. Az est műsorvezetője Bakos-Kiss Gábor, a megemlékezők között megtalálható Benkő Péter, Császár Angela, Kovács István, Kubik Anna, Nemcsák Károly, Pap Éva, Piros Ildikó, Rubold Ödön, Radó Denise és Huszti Péter színművész.
2019.02.15 18:42
Frissítve: 2019.02.15 19:20