Amikor sikítanunk kellene

Publikálás dátuma
2016.12.27 06:47
A bádogdob a világgal való szembeszegülés története FOTÓK: SCHILLER KATA
Fotó: /
Günter Grass A bádogdob című regényének színpadi változatát Hegymegi Máté rendezte a Kamrában, a Katona József Színház színészeivel. A produkció egy kelet-európai szövevényes családtörténet lenyomatát adja. A színészek sok szerepet játszanak, a történelem pedig sajnálatosan nagyon is úgy fest, hogy időnként ismétli önmagát.

A huszonhét éves rendező, Hegymegi Máté szinte a lehetetlent kísérti a Kamrában. A néhai Günter Grass irodalmi Nobel-díjas német író az ötvenes évek végén írt, azóta kultikussá vált regényéből készült előadást vitte színre. A művet, amelyből a hetvenes évek végén sikeres film is készült, Mikó Csaba alkalmazta színpadra kifejezetten szerencsésen, jó arányérzéket tartva. De ezzel persze még nem intéződött el semmi, mert egy kelet-európai szövevényes családtörténet lenyomatát kapjuk, amit viszont egyáltalán nem könnyű színpadra vinni, még akkor sem, ha jó a szövegkönyv.

Hegymegi, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színházi szakán végzett és több produkció mozgástervezőjeként jeleskedett már, illetve színészként is bemutatkozott, nemrég a Szkénében rendezte meg Heinrich von Kleist Kohlhaas című darabját, most sok ötlettel, kreatívan vitte színre A bádogdobot.

Günter Grass műve mondani sem kell, ma is nagyon aktuális és gondolatébresztő. Egyszerre személyes és nagy ívű, fájdalmasan emberi, miközben a XX. századi európai történelmi tragédiák fanyar látlelete. A Bádogdob címet viselő előadásnak is ez a legnagyobb erénye, hogy egyszerre tud személyes és kitekintő lenni. Grass története az író szülővárosában, a ma Lengyelországhoz tartozó Danzingban (Gdańsk) játszódik. Ahogy a főhős, Oskar meséli, „valaki folyton jött. Először a rugok, aztán a gótok és a gepidák, utánuk a kasubok, őket követték a lengyelek, a poroszok, pomerániak, brandenburgiak, Boleszláv, a Teuton lovagrend. A várost váltakozva hol lerombolták, hol újjáépítették. Lerombolták, újjáépítették. Mint egy óramutató, ami újra és újra ugyanazokra a számokra lép.”

Hegymegi egy kockázatos ötlettel azonnal megkettőzi a német apától és kasub anyától származó főszereplőt, akit egyrészt narrátorként, illetve „nagy Oskarként” Elek Ferenc jelenít meg, és ő a fiú kifejezési eszközeként használt, tőle elválaszthatatlan bádogdob is. Másrészt Oskarként az egyetemi hallgató Dér Zsolt lép színpadra. Nem könnyű feladatot kér Hegymegi a két színésztől, hiszen gyakorlatilag végig együtt kell létezniük, mozogniuk egymást kiegészítve a színpadon. De szerencsére mindketten állják a sarat. Többször egészen megrázó, ahogy Oskar, vagyis Dér püföli a bádogdobot, Eleket, kifejezve a világgal való szembeszegülését és örökös harcát.

A történet szerint a három éves Oskar úgy dönt, nem akar felnőni, három évesen megáll a fizikai fejlődésben, törpe, gnóm marad, kifejezőeszközének pedig a bádogdobot választja. Oskar hamar nemet mond arra, ami körbeveszi. A közvetlen családi környezetre, édesanyja két férfivel – német szakács, későbbi férj és a lengyel unokatestvér - veszi körbe magát, illetve párhuzamos viszonyt is tart velük. Ez a sajátos hármas meghatározza a gyerekkorát és kialakít egy állandó hiányt az édesanyja iránt. Az iskolában származása miatt is csúfolják, nem fogadják el, kiközösítik, ha segíteni akar máson, őt bántják. Később pedig egyre uralkodóbb lesz a szélsőséges eszme a városban, ami szinte mindent tönkretesz és elpusztít.

A regényben és a színpadon is kegyetlen tükörben láthatjuk, hogyan válhatnak jóravaló emberek egy párt, egy eszme foglyaivá. A náci gyűlések, az ezzel járó fokozódó gyűlölet felemészti a humánumot, az emberséget, minden olyasmit, amiért érdemes élni. Látjuk, hogyan válnak a városban élő lengyelek a németek ellenségeivé, miközben korábban békésen éltek együtt egy keveredő miliőben. Látjuk a háborút, az öldöklést, a zsidók legyilkolását. Oskar, aki először három évesen mondott nemet egy fülsüketítő sikítással, amikor el akarták venni a bádogdobját, úgy, hogy az üvegtárgyak üvegei betörtek, ebben a környezetben még inkább nemet mondott.

Fekete Anna díszlete egyszerre funkcionális és költői. Az előadás elején mindent fehér lepel borít, hogy aztán ez a tisztaság átváltozzon egyre mocskosabb valósággá. Remekek Kálmán Eszter jelmezei, a tervező mindig eltalálja azt a kifejező színt, amivel a leginkább érzékeltetni tudja az adott figura karakterét. A színészek sok szerepet játszanak, érezhetően nagy élvezettel teszik. Nagyon sok az öltözés, egymás után kell a legkülönbözőbb figurát életre kelteniük. Ennek a kavalkádnak a szabadsága a nézőre is átragad. Itt minden megtörténhet. Az is jó, hogy a jelentek nem nélkülözik a humort, a fájó szarkazmust sem.

Tasnádi Bence például sok szerepe közül talán a tanítónőt formálja meg leginkább ellenállhatatlanul, a jelenetet magánszámmá, már csaknem nevettető, de mégis fájdalmat is sugárzó kabaréjelenetté alakítva. Tasnádi szinte sziporkázó lendülettel teszi mindezt. A többiek is rengeteget dolgoznak, Takátsy Péter, Mészáros Béla, Pálmai Anna a fontosabb szerepekben karakteresek, de jut nekik is több epizódfigura. Szirtes Ági, Bezerédi Zoltán, Kovács Lehel, a pályakezdő Rujder Vivien nagyon sok karaktert kipróbálhatnak. Bezerédi és Kovács Lehel még a falon egymással szembe került képet is életre keltheti, előbbi Beethoven, utóbbi Adolf Hitler.

A színlap felveti, hogy a történet azt firtatja, meddig lehet észrevétlennek, gyereknek maradni. „Vagy eljön az a pillanat, amikor elkerülhetetlenül felelősséget kell vállalnunk a tetteinkért és fel kell nőnünk?” Az előadás végén elhangzik: „Mennyi áldozat? Mennyi lemondás! Ugyan miért? A semmiért." Mi történik akkor, ha nincs már dob? Beszélnünk kell, mert nem beszél helyettünk senki. Sikítanunk, kiáltanunk kell, mert nem sikít, nem kiált helyettünk senki. Kiáltanunk kell, hogy ne ismétlődjenek meg a tragédiák, még ha, magunkban tudjuk is, az egész olyan, „mint egy óramutató, ami újra és újra ugyanazokra a számokra lép”.

2016.12.27 06:47

Eladó a világ első filmplakátja

Publikálás dátuma
2018.08.16 20:43
A Lumiére-fivérek.
Fotó: Collection Roger-Viollet / Roger-Viollet/
Árverésre bocsátja a Sotheby's a világ első filmplakátját augusztus végén Londonban - számolt be róla a The Guardian csütörtökön.
A poszter a Lumiére fivérek első, 1895-ös párizsi filmbemutatóját hirdeti. A képen a 19. század végi párizsi élet tűnik fel: egy csapatnyi párizsi látható rajta, amint a filmvetítésre várakoznak.
Bár az esemény filmtörténeti pillanat volt, 1895. december 28-án csak alig több mint 30 néző ült be a Boulevard des Capucines-n álló Grand Café alagsori termébe, a Salon Indienbe, amelyben 100 széket helyeztek el. A sajtót is elvárták az első vetítésre, de a lapok úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt rajta.
A 20 perces vetítésen a Lumiére testvérek rövidfilmjeit láthatta a közönség. A párizsi újságok figyelmét felkeltették a nézők beszámolói, és mégis írtak az eseményről, így a január 1-jei és 2-i vetítéseken már több mint 2000 néző fizetett egy frankot, hogy lássa a mozgó képeket.
Pár hónap múlva már a külföldi nagyvárosokban is megnyíltak a Lumiére fivérek mozijai. A vetítéseket két különböző stílusú plakát hirdette, ezek egyikét bocsátják árverésre. A posztert Henri Brispot rajzolta. A becslések szerint az augusztus 28-án kezdődő online aukción 40-60 ezer fontért (15-22 millió forintért) kelhet el.
A Sotheby's londoni aukcióján 164 ritka filmplakátra lehet licitálni.
Szerző
2018.08.16 20:43

Meghalt Aretha Franklin

Publikálás dátuma
2018.08.16 16:17

Fotó: AFP/ JAMIE MCCARTHY
76 éves korában, családtagjaitól körülvéve elhunyt a soul királynője, az amerikai pop leghíresebb női alakja.
Egyrészt persze könnyű dolga volt: aki így tud énekelni, azt a sors sikerre ítélte. Másrészt óriási terhet cipelt, elvégre a papának az „egymillió dollárt érő hang" volt a beceneve, a mama angyalian zongorázott, és kislányként sokszor Mahalia Jackson vigyázott rá. Ilyen elvárásoknak nem könnyű megfelelni, de Aretha Franklinnek sikerült. Nem csak a vándor hitszónok papa, a fiatalon meghalt mama és Mahalia néni lehetett rá büszke, de előbb a fekete, majd a fehér, végül egész Amerika. A Time már fél évszázada a címlapjára tűzte, és a soul hangjának nyilvánította. Volt Martin Luther King díszvendége, aztán búcsúztatta őt a temetésén. George W. Bush elnöktől kapta meg az USA legmagasabb kitüntetését, a Szabadság érmet, és énekelt Barack Obama beiktatásán.
Egyetlen más nő sem szerepelt több mint száz dallal a Billboard ranglistáin, eladott 75 millió hanglemezt, Luciano Pavarotti helyett beugorva a Turandot „Nessun dorma" áriájával kápráztatta el az 1998-as Grammy gála közönségét.
Hatévesen kezdett énekelni, és hetven évvel később, 2018 elején jelentette be visszavonulását – akkor még csak a turnéktól. Tizennégy évesen indult a szólókarrierje, a középiskolát már a második évben otthagyta – aztán, hol máshol, a Yale-en kapott díszdoktorátust. Meg a Harvardon, a Princetonon, a Brownon, a Berklee-n és még ki tudja hol mindenhol. Hangja együtt erősödött a polgárjogi mozgaloméval, amelynek egyik fiatal és szép arca lett. A #metoo mozgalom láttán nem lehet nem visszagondolni az általa sikerre vitt Otis Redding nótára: Respect, összesen csak ennyit kérek, egy kis tiszteletet...
Nagyon nagy részben Aretha Franklinnak köszönhető a Detroitból kiindult soul zene a rasszhatárokat áttörő sikere, utóbbi pedig kulcsszerepet játszott a feketék kulturális egyenjogúságáért folytatott küzdelemben. Több mint negyven éve, nőként a legelsőként iktatták be a Rock and Roll hírességek csarnokába. Az amerikai pop királynője hetven éven át minden zenét sikerre vitt, amihez csak nyúlt, a nagy fekete dívák közül is az egyik legnagyobb volt. Mivel is búcsúzhatnánk, respekt, Aretha, respekt.
2018.08.16 16:17
Frissítve: 2018.08.16 18:10